Fülszöveg: 

AKÁRMILYEN BŰBÁJ ÜL IS A KASTÉLY FALAIN, ŐT LEGINKÁBB A LÁNY BABONÁZTA MEG.

1741, Temesi Bánság. A török hódoltság idején elnéptelenedett egykori családi birtokra hazatér Jonas, hogy megkeresse apja elásott kincsét, ami egy életre gazdaggá tenné. A romos kastély azonban nem teljesen néptelen: Jonas kincs helyett egy boszorkánynak mondott öregasszonyt, egy elvadult lányt és egy girhes macskát talál.

Safija nem ember, de a származásáról senkinek sem beszélhet. Egész életében rejtőzködve élt, és csak macska képében tudja elhagyni a birtok területét. Ez a természetbe visszaolvadt táj már az ő birodalma, ahol egyáltalán nem nézi jó szemmel a betolakodókat. A legtöbbjük túl sem éli a vele való találkozást…

De azelőtt még sosem járt itt olyan férfi, aki hosszasan beszélget a lovával, gyengéden nyúl egy félszemű, kóbor macskához is, könnyedén vált a cigány nyelvjárások között, és maga varrja a ruháit. Ráadásul a testén tintával vésett ábrákat visel, mintha rá lenne rajzolva az egész világ, amit Safija sosem láthatott.

Nekik, kettejüknek akár azonos céljaik is lehetnének, de hiába közös a nyelv, ha vannak szavak, amiket nem mernek, és amiket nem szabad kimondani.

És amikor kitör a boszorkánypánik, és a gyökértelenek üldözötté válnak, Jonas rájön,
hogy mi az igazi kincs, és talán máris elveszíti, amit még csak meg sem szerzett.

Ha két szív önmagával és egy másikkal is csatába kerül, ott hiába a víz, minden lángba borul…

Szerintem: 

Tudom, hogy ez egy retelling. A cigánybáró, vagy ha úgy tetszik, a

Szaffi másképpen. A helyzet viszont az, hogy sokkal jobban értékeltem a kötetet, ha elfelejtettem mindent, amit az eredeti Jókai regényről vagy a meséről tudtam.

A történet ugyanis más alapokat kapott, bár az alap egyes része egyezik. Az, hogy Jonas hazatér, hogy átvegye az örökségét és megtalálja az apja kincsét, ismerős. Szaffi – Safiya alakja viszont teljesen megújult. Itt valóban macskává tud változni és nem is emberi lény. Háziszellem és egyfajta tűzlény leszármazottja, akinek van emberi alakja is, de embernek nem nevezném. Vagyis, az eredetiből kinőtt fantasy történetként tökéletesen tud múködni.

Van egy nagyon erős romantikus vonal benne. Jonas az örökségét akarja, szépen ki akarja édesgetni a lányból. Safiya a biztonságára vágyik és a nevelője, a cigány mostohaanyja szerint ehhez Jonas lenne az út. Még úgy is alakítja az asszony az eseményeket, hogy a fiatalok kettesben maradjanak a lápban elzárva és rájöhessenek, hogy működnek-e párosként.
Így Safiya fokozatosan bevezeti az életébe a fiatalembert, aki szintén egyre jobban meg tud nyílni a maga múltjával. Mindketten titkokat őriznek, mindketten elárvultak és mindkettőnek megvan a magához való esze. Sokat beszélgetnek, kis kalandjaik vannak a környéken és finom kis vonásokkal fel van építve, hogy a kezdeti ellenségeskedés hogyan válik egyre gyengédebb/szenvedélyesebb érzelemmé.

Talán ezért is zavart, hogy milyen kapcsolati problémát kell lebirkózni. A kommunikációs zavar. Senki nem akarja elsőnek kiadni a titkát, így jól félre is értik egymást és szenvednek. Safiya ismeri a vagyon helyét, de Safiya meggyőzte, hogy nem létezik. Így Jonas érdekházasságot kötne pénzért. Meg hasonló elértések. Talán úgy mondanám egyszerűen, hogy a magánéleti, a szerelmi szálban a konfliktusok nem igazán fogtak meg, gyakran még bosszantottak is. Noha, maga a szerelmi szál különben hihetőbb, mint az első látásra egymásba bolonduló széplelkeké.

Tetszett, hogy ez a páros talpraesett. Ahogy abból kihozzák a legtöbbet, ami megadatott nekik. Leleménnyel kerekednek felül a rájuk mért csapásokon. Harcos, ravasz mindkettő és másként, de sokat tudnak a világról. Ettől is jó páros – másban jók, kiegészítik egymást.

A keret viszont sovány. A történet nagyjában el vagyunk vágva a világtól a nádi világban. Amikor a valóság beköszön, abban nincs köszönet különben. Eszes Rita komorabb, drámaibb és történelmileg hitelesebb keretet adott a romantikus történetnek, mint Jókai. Boszorkányüldözés, középkori módszerek, a korban is megjelenő rasszizmus.
Mintha csak azért jelenne meg a történelem és a korszak jellemzői, hogy a mesei világot lerántsa a sárba. Mert a hatalmasok számítók, önzők és rombolnak.
Azt is írhatnám, hogy egyszerre tetszett is, meg nem is, amit Eszes Rita felépített. A cselekményt magát kevésnek éreztem, de a kor ábrázolása és a korhangulat, az átjött.

Játkos lett, könnyen olvasható. Szerettem a nyelvi leleményeit, ahogy pl. a korszak többnyelvűségét használja és van mindenféle szójáték, becenév. Vagy éppen Jonas nyelvtudása menti meg attól magukat, hogy a regény egyik ármánykodója célt érjen.

Sok olyan pozitív üzenetet és értéket beletett Eszes Rita, ami az övé. Amit leginkább kiemelnék és szerettem benne, hogy mennyire környezet- és állatvédő üzenetet hordoz. Emberbarát is, de azt értékeltem jobban, ahogy a mocsárban egy kis édent hoztak létre, minden állatnak. Szinte Öreg néne őzikéje idilli pillanatait hordozta.

Vagyis, felismerhető benne a Szaffi. (Inkább a mese, mint Jókai története, amire ráismerek.) De számomra saját jogon, fantasy meseként történelmi korszakban is teljesen kerek és szerethető. Pozitív élmény volt olvasni.