Fülszöveg: 

Egy férfi és egy nő – akiket a kötelességtudat és a politikai játszmák hoztak össze egymással – lassan ráébred, hogy a sors egymásnak szánta őket, miközben egy ellenséges királyság éppen a szétszakításukon mesterkedik.

Egy jelentéktelen herceg
A kai herceg, Brishen Khaskem, már régen beletörődött abba, hogy apja után a bátyja fogja megörökölni a trónt, és ő csupán egy lényegtelen tartalék a család és a királyság számára. Amikor azonban az emberek által lakott Gauri Királyság és a kaiok Bast-Haradis-i Királysága politikai és kereskedelmi szövetséget köt egymással, Brishennek feleségül kell vennie egy gauri nőt, hogy megpecsételjék a megállapodást. A herceg kötelességtudóan beleegyezik a házasságba, és szembesül a ténnyel, hogy menyasszonya épp olyan csúnya, mint amilyenre számított, de mégis sokkal gyönyörűbbnek találja, mint elképzelte.

Egy jelentéktelen udvarhölgy
Ildikó, a gauri király unokahúga, már régen beletörődött abba, hogy csupán érdekházasság szempontjából képviselhet értéket a királyi család számára. Mégis döbbenten értesül arról, hogy nem egy külföldi nemesnek szánják, hanem a kai király kisebbik fiának, vagyis a jövendőbelije még csak nem is ember. De újdonsült férje oldalán elindul az ismeretlenbe, és idővel megtanulja elfogadni a társát, aki bár sötétségbe burkolózik, de lelkét a legragyogóbb fényből kovácsolták.

Szerintem: 

Akár azzal is felkelthette volna a figyelmem, hogy

a női főszereplő keresztneve Ildikó. Amerikai szerzőnél ennyire magyar nevet találni ritka. Ezen kívül hirtelen csak két példa jut eszembe: a Trónok harcában Sandor, a másik meg nem is irodalmi, csak Ben Affleck második keresztneve. (Geza, mellesleg.)

De, ami megtetszett, az a borítója. Ez a kékes Hold és fény. Meg a visszafogott árnyalak páros, ami hagyja, hogy azt képzeljek bele, amit akarok. Igaz, a kötet elolvasása után eléggé meresztettem a szemem, hogy Brishen alakjába belelássam a kaiok jellegzetes küllemét. Nem mondhatnám, hogy sikerült.

Az már kellemes meglepetés volt, hogy a regény is lekötött. Eltalált egy jó arányt, hogy legyen romantikus is, meg tartalma legyen azon túl is, hogy két ennyire más hátterű lény megtalálja egymásban az igazit. Tetszett, ahogy Ildikó és Brishen megismerik egymást és megtanulnak az arcok mögé látni. A maguk fajában mindketten vonzónak számítanak, de egymás szemében undorítóak. Ők ezen túl tudnak lépni és a másik lényét, amilyenek belül, azt szeretik meg és lesznek társak, valódi házasok.

Ez azért önmagában nem lett volna elég, nekem kellett az is, hogy a politikában és a családban is kénytelenek legyenek lavírozni és megmutatni, mit tudnak. Ildikó remekül ért az udvari intrikákhoz és frappáns, ahogy az anyósa próbálkozásait kezeli. Jó tanácsokat ad a saját uradalmát igazgató herceg férjének.
Akadnak közben izgalmasabb részek is, hiszen háború közeli állapotok vannak. Lesznek orvtámadástól kezdve démonokig sokféle feszültségben.

A világépítése a történethez elég, de minden kérdésem nem válaszolta meg. Kb. 250 oldalon ez nem csoda, de azért nehezen raktam össze fejben, hogy kerültek szomszédos királyságokba a fejemben kutyaszerű kaiok és az emberi gaurik. De nem is világépítő a regény, így ezt el tudom nézni. Az szépen benne van, ki kivel szövetkezik, miért, és hogyan viselkednek az egyes udvarokban.

Szimpatikus volt az is, hogy Draven egy kis humort is belecsempészett a történetbe. A kedvenceim az étkezések – akár az, ahogy Brishen igyekszik a krumplit lenyomni a torkán, vagy amikor Ildikó szembesül a desszerttel, amit le kell szúrni, hogy megehesd.

Kevés szereplőt mozgat, de még így is többet, mint csak a szerelemre koncentráló románc esetében lenne. A királyné, Brishen anyja kifejezetten jól sikerült a maga sötét világával, míg a főszereplő páros nagyon szimpatikus. Ahogy ezt így leírtam, rájöttem, hogy kissé mesei a felépítése. Az okos hercegnő, a vitéz herceg, meg az éjsötét királynő. De szerettem így. Tényleg egy kis fantasy mesének olvastam.

Nagyon kellemes meglepetés volt és szerencsére nem a borító, ami legjobban tetszett benne. Egy része még van, vagyis olvashatom tovább is. Jó nagy nyitott vég van ennek a végén, hogy húzzon előre…

Idézet: 

A magány egy sötét űr, és azt a barátot keressük, aki fényt hoz bele.