Fülszöveg: 

Miután Franz szabadjára engedi a rovarokat, azok irányíthatatlanná válnak, és a ketrecen belül eluralkodik a káosz. Kidow és Ilie mindenáron meg akarják akadályozni, hogy Harb Adham a saját javára fordítsa a helyzetet, ezért a trónterembe sietnek. A lány szeretné viszontlátni az anyját, mielőtt döntene a jövőjéről. Közben az E–05-ben dúl a harc, és a Nyugati Kapu képtelen ellenállni a koalíciós hadsereg rohamának. A lakosság csak az Azuria városából érkező segítségben reménykedhet…

Szerintem: 

Folytatódik a harcos történetszál. Azért kicsit rendezettebben és

a szálakat összehúzottabban, mint az előző kötetben. De még ezzel együtt is, olyan fura, hogy a történet fele egy harc a cagasterben…

Amit most kapunk, igazából egy mondatba is elmondható. Kidow és Ilie küzdenek a Trónhoz jutásért. Ha kibővítem, akkor egy-egy összetalálkozás és beszélgetés a mellékszereplők mozgatórugóira mutat rá.
Acht, aki irtókra kezdett vadászni, szörny akart lenni – Kidow szerint meg igazából azt kereste, aki képes lenne végezni vele, hogy meghalhasson.
Adham, aki a vég előtt kénytelen feltenni magának a kérdést, hogy tényleg egy jobb világot akart építeni, vagy sokkal önzőbb vágyaknak engedett.
Franz, akinek Ilie a szemébe mondja, hogy elpazarolta arra az életét, hogy az apja vágyát űzte a saját élete helyett. Ő különben még mindig az egyik legnehezebben megfejthető alak a történetben, annyira szélsőségesen tud viselkedni. Szónokol arról, hogy Ilie sem jelent neki semmit, ne tekintsen rá az apjaként. Aztán meg a Trónba zárt feleségéhez sietne, hogy ne kelljen egyedül meghalniuk.

De az alapcselekmény az, hogy Ilie és Kidow mindenféle harcoson, rovaron át haladnak a céljuk felé. Csata követ csatát, Kidow gyűjti be a sérüléseket is. Mondjuk, ezen a ponton már senki sincs jól, többen meg is haltak.

Csak azért nem depresszív a kötet hangulata, mert Kidow átment romantikus hősszerelmesbe, tartja a lelket a lányba. Hozzá jönnek a harcok során a macsó beszólások, amelyek szintén veszik el a helyzet élét.

A városba is kinéz pár képkocka erejéig a történet, de most sokkal kisebb arányban, mint az előző részben. A hősi ellenállás egy-egy képkockája, de ott nincs is igazán kerek történet. Harcolnak és pont.

Fura, ha a kötet végére betett extrák, amelyekben a kedvenc részeimre akadtam? Tetszett pl. ahogy el van magyarázva, hogy Ilie kétféle megjelenése milyen két jellemet takar. Volt a naiv leányka, a pásztorlány imázs, ami korábban volt. Itt viszont a cagaster hercegnőjét látjuk, hidegebb és érzéketlenebb, még az arcvonásaiban is felnőttesebb. Kidow különben meg is jegyzi neki, hogy ez az énje szimpatikusabb neki.
De a legjobb rész itt egy poén arról, hogy Kidow hirtelen milyen változáson ment át. Egymás mellé van téve, ahogy a nyitányban Ilie-vel ordibált, a mostani énje meg rockballadásan nyomja, hogy egy cagasterbe is beugrana a lány után. Ilie ki is akad a képen…

A képi világa ismerős, mint a korábbi részek. Amiért jobban megnézem őket és felfigyelek olyan részletekre, mint Ilie köpenyének mintázata, a végére tett magyarázatok és plusz részek miatt van. Ki van emelve, mit figyeljünk, honnan jött az ötlet. Nem szoktam szeretni az ilyen szerzői jegyzeteket, de ennek a kötetnek a végén azokat kb. jobban tudtam értékelni, mint magát a történetet. Abban volt a humor, kreatív. A történet meg harc némi lelkizős megszakítással.

De már csak egy kötet van vissza. Mély levegő és befejezem.