Fülszöveg: 

Buda, 1464. Marcus, a hóhér nap nap után végzi dicstelen munkáját az Úr nevében, a fáradalmakat pedig kedvese, a Molnár utcai fürdőházban dolgozó Regina karjaiban piheni ki. Egy forró augusztusi délutánon azonban az anyakirályné, Szilágyi Erzsébet különös feladattal bízza meg: derítse ki, mi zajlik a Szűz Mária-sziget zárdájában, ahol egyre-másra halnak meg az apácák. Az idő sürget: az ország türelmetlenül várja, hogy Boldog Margitot a pápa végre a szentek sorába emelje, ám a halálesetek mindezt semmissé tehetik, és nemcsak a klastromra, de a zárdát támogató uralkodóra is rossz fényt vethetnek. Míg egyesek Margit túlvilági bosszújára gyanakszanak, amiért az apácák néhány éve szakítottak „az Úr kutyáival”, a Domonkos-renddel, Marcus a titokzatos elhalálozások mögött sokkal evilágibb okokat sejt – ám hogy igazát bizonyítsa, meg kell találnia a gyilkost, legyen az akár szent, akár ember, akár az ördög.

Szerintem: 

A sorozat következő része sem okozott csalódást. Marcus megint jött, nyomozott és

kivégzett, miközben egy újabb szemszöget is kaptunk Mátyás király udvarából.

Az első, amit érdemes kiemelni, hogy mennyire laza a kohézió a részek között. Időrendben természetesen az előző nyomozás után járunk, de a szereplők személyén túl nincs más összekötő elem. Teljesen érthető a regény akkor is, ha egy kósza ötlettől vezérelve valaki nem akar sorban olvasni. A krimi önálló és kerek történet, a szereplők magánélete és ügyei is abszolút érthetők ennyiből is. Aki olvasta az előzőt, annak magyarázatokkal van több – mi tudjuk, miért van kevesebb hóhérsegéd.

A második, hogy mennyire tetszik a cselekmény megválasztása. Margit királylány szentté avatása a nagy ügy a regényben. Egyes udvari elemek mellette vannak, a királyi család is. Egy másik rend viszont ármánykodna… Szent Margit már annyira 'szent' a tudatomban, hogy eddig fel sem merült bennem, hogy mikor avatták szentté. Most erről is többet tudok és egy nagyobb képet arról is, mi a politika mögötte. Gráczer ügyesen tovább építi a képet, és nem csak a magyar udvarba helyezi el, hanem az egyházban és a pápaság berkeiben is mutatja, milyen egy szentté avatás, mi kell hozzá. (Nem csak vallási értelemben.)

Vagyis, megint történelmi regényt olvashatunk, amiben nagyon releváns a korszak. Marcus, a budai hóhér nem ismert történelmi személy, de egyre többeket ismer és ilyen történetekkel bizony történelmi lábjegyzet lehet nagyobb történésekben. Én örülök is, mert megint politikát, korrajzot és történelmi személyeket is kaptam. Mátyás után most az édesanyja, Szilágyi Erzsébet lép elő és jelenik meg mellékszereplőként. Kisebb szinten meg egy zárda és az apácák élete kap reflektorfényt.

A krimi jobb is, mint a Háromfa hölgyében volt. Marcus megkapja a megbízatást és nagyon szépen le van vezetve, hogyan nyomoz. Beépül, információt gyűjt és megvannak azok a pillanatok is, amikor neki összeáll a kép a sok kis részletből.
Gráczer még azt is képes megjátszani, hogy van bűneset az esetben. Az alap a Margit-szigeti apácák sorozatos és rejtélyes halála, de aztán eljutunk egészen addig, hogy egyesek Margit ereklyéit rabolnák meg. Miközben meg nagyon mindennapi indítékot is lelünk – szerelem és hiúság.

Tele van jó megoldásokkal. A kedvenceim között van, ahogy pl. Marcus képes megveretni magát, hogy az istápolyba belépést nyerhessen. De igazán parádés a tetemre hívás is a végén, megemelve azzal, hogy Szilágyi Erzsébet méltó lesz a hírére, és ő az egyetlen, aki nem volt beavatott, mégis átlátta a megtévesztést és amikor kettesben maradtak, ki is vallatta Marcust, mi volt a trükk.

Alapvetően szerettem, ahogy a történet újra és újra meg tudott lepni. Nem jöttem rá, ki a gyilkos, az indítékot még annyira sem találtam volna el. A legvége viszont nem volt meglepetés – a 17 éves szerelemből gyilkossá lett fiú annyira Marcus típusa, hogy csoda lett volna, ha nem ajánl neki állást. Az orvosi előképzés, hiszen az istápoly orvosának volt a segédje. De még az is, hogy mindketten a szép lábak bolondjai. De maga a krimi, a fordulatok, vagy ahogy hősünk megszerez egy-egy adatot, abban végig volt ötlet és tartam.

A szereplők további építése, ami talán kissé hiányzott. Nem tudtam meg senkiről többet. Talán ez az, amiért nagy plusz, ha sorban olvasom a regényeket. Az elsőben van a múltjuk, az alapjellemük. Itt már csak az van megtartva.

Ugyanolyan igényes, gördülékeny is. Nagyon gyorsan lehet vele haladni. A párbeszédek ülnek, a leírások nem túlzók, de kifejezik a lényeget. A magyarázatok nem ülnek rá a cselekményre, de képbe helyeznek történelemben és cselekményben is.

Talán csak két dolog, amin rossz értelemben akadt meg a szemem. Az egyik, hogy kapunk rálátást arra, mennyi munkája van a hóhérnak. Egyszerűen nehezen veszi be a gyomrom, hogy heti szinten voltak csonkítások, pellengérezések és minden hasonló. Ha heti szinten ennyi embert kellett büntetni, mégis, milyen közállapotok voltak ott? Arról nem is beszélve, hogy még mindig elrettent, hogy pl. a hóhér itt egyben sintér is. Nem véletlen, hogy Marcus a kolozsvári munkatárstól irigyli is, hogy ott bezzeg a bordély felügyelete a plusz munkakör…

A másik, hogy a végére belekerült egy utalás, hogy Regina és Marcus miképpen védekeznek a lány teherbe esése ellen. Most komolyan? Orvos létére a megszakított aktus? Nemhogy lenne valami főzet… De, amiért zavar, hogy az apáca és a gondnok fiú csak orálisan és farba csinálták, ön- és egymást elégítették ki behatolás nélkül, ott meg mégis teherbe esett a lány? Ép szűzhártyával? Ez inkább csoda, mint a Margitnak tulajdonított, kánikulát megtörő eső… De ok, ez tényleg apró, csak nekem mindig ezek akadnak be az agyamba, aztán rögeszmésen pattognak.

A regény tetszett, több szempontból is. Jó krimi, jó történelmi regény. Bírom a szereplőit, és érdekel is, mi lesz még velük a továbbiakban. Van tartalma, könnyed is. Az a pár dolog, ami beakad, az szinte semmi ezek mellett.