Fülszöveg:
A Fomor mindent elsöprő erejével szembeszállva a Redshift legénysége ismét útra kel, hogy megtalálja az Alávaló Mesterséges Intelligencia, Lamarck utolsó élő verzióját az enigmatikus Tuirill Gyermekeinél, és harcra hívják az igazság oldalán. Csak remélhetik, hogy Lamarck nem egy újabb átokként zúdul rá a megtépázott emberiségre. Nuadha egy váratlan találkozás miatt rátalál múltjának egy szeletére – de lehet-e ezután még önmaga?
Szerintem:
Bár lenne kapacitásom arra, hogy minden új rész előtt újraolvassam a korábban megjelent köteteket. Az Aranymaszkok már nagyon szervesen kötődik a Cosmos Redshift Seven előző szálaihoz és biztos nagyobb élmény, ha egyben van a fejemben.
Sokan nem szeretik a
korábban történt típusú bevezető fejezetet, én most örültem volna neki. A mostani cselekmény, egy-egy szereplő története lassan hozta vissza az emlékeim és szerintem a regény harmadánál jártam, amikor már úgy éreztem, hogy előbányásztam a fejemből a kellő emlékmennyiséget.
Ezt már nem lehet előismeret nélkül igazán érteni vagy élvezni!
Viszont, ha megvan, akkor egy pörgős, izgalmas sci-fi regényt kapunk. A főszereplő csapat egy utolsó reményszálba kapaszkodik, hogy még le tudjanak számolni a fomor fenyegetéssel és megmentsék az emberiséget. Röviden: egy újabb űrlény közösséget keresnének fel és szövetséget ajánlanának Lamarck számára, aki egyszer már majdnem kipusztította az emberiséget. Mi lenne, ha most velük harcolna? És közben jönnek sorra a csavarok és a világ bővítése. Nuadha megtudja, ki volt korábban és döntést kell hoznia arról, hogy marad a jelenlegi önmaga, vagy beolvasztja magába a régi énjét. Itt maradt tuatha dé danann harcosok kerülnek elő, de nekik egészen mást jelentenek a szerves létformák, mint Nuadhának. Az ikrek keresik a helyük és a gyógyulást. A tuirill új megvilágításba helyezi a történelmet és ott is vészhelyzettel kell szembenézni. Lamarck is olyan verzióját mondja el a múltnak, ami komolyan megfekszi Vincent gyomrát. de még sorolhatnám. Nem hosszú regény, de egyre gyorsul a cselekménye, egyre több a csavar és a végére egy nagy csata, népek és világok összecsapása esik meg.
Walden humoros betéteket is megengedett magának közben – én nagyon tudtam élvezni, ahogy egyes szereplők szekálódnak egymással vagy éppen a kovácsot nevelnék ki abból, hogy rasszista legyen. (Már, ha ezt a szót használhatom, ha valaki a nem gépi létformákkal szemben gyűlölködő.) De azt is mókásnak találtam, ahogy Erina és Lamarck hogy egymásra találnak. Ahogy a lány a végén kijelenti, hogy ezek után Lamarck is velük tart és pont – még szerencse, hogy addigra Vincentnek is volt ideje feldolgozni, hogy Lamarck nem az az MI szörny, aki az emberiség irtását tűzte zászlóra.
Alapvetően szórakoztató regény, akciókkal és világépítéssel, visszatérő szereplőkkel és éles konfliktusokkal. De szépen bele vannak építve jól működő sci-fi panelek. Az emberiség fejlődési ívének meghatározása – a gépi létezővé válás különben nem új gondolat, Dan Browntól kezdve komoly sci-fi történetek is dolgoznak már az ötlettel. Az ellenség, a közös tudattá válással és beépülésekkel. Az MI. De a részletek között is nagyon sok minden előkerülhetne – az űrlények kultúráján át a bemutatott műtétig, utazási technikán, rejtett városon és sok minden máson át.
Azt külön díjaztam benne, hogy a befejezés egyszerre zárt is, meg hagy a folytatásnak is lehetőséget. Belenget egy újabb veszélyhelyzetet, amivel tovább lehetne menni. De a fomor fenyegetés és konfliktushelyzet most kap egy zárást. A csatával, ahogy kitalálják az emberiség megtisztulásának módját, ott megszűnik majd a harc oka. Ha az ember géptestre vált, a fomor már nem tudja magába olvasztani.
Olvasmányos, humoros, tömör. Egyedi terminusokat is vezet be. Nincs túlírva, a cselekményre és a történetekre – múlt, technológia – összpontosít. Ettől a szereplők kevesebb teret kapnak, de még így is jutott bele egy-egy mini konfliktus vagy döntéshelyzet. Bár nekem az tetszett legjobban, ahogy nagyon különféleképpen reagálnak a Lamarck által elmondottakra, kell küzdeni érzelmekkel és döntésekkel többeknek is. Néha talán nem is bántam volna mélyebb lélekrajzot, de igazából így is teljesen jó volt.
A tanulságaival is ki vagyok békülve. A magányról, a családról és társakra vágyásról érdemben mond el több mindent. Ahogy az is mélyen benne van, hogy olykor a legjobb szándék is milyen tragédiát tud szülni. De a fajgyűlölet is egészen egyedi megvilágítással kerül elő benne.
Eddig is szerettem ezt a sorozatot és most sem kell véleményt váltanom is. Találtam tanulságot, szórakoztatott is. Szívesen olvasom tovább is, de ha Walden másfelé kalandozna legközelebb, akkor sincs olyan érzetem, hogy valami kimaradt volna.
Idézet:
Tudod, milyen a jó háború? Amit nem kell megvívnod. Minden más csak sár és hamu.
[…] aki le tudja vetni a tér és az idő láncait, az valóban a galaxis polgárává válik. A hús egy komédia, egy tragédia, egy dráma. Az univerzum első próbálkozása az életre. A biomechanika, poszt-biológiai test nem anomália, nem szentségtelen, hanem az élet természetes és szükséges következő lépése!
