Fülszöveg: 

1941 novembere. Hawaii szigetén, Honoluluban brutális kettős gyilkosság történik. Az áldozatok: egy amerikai fiatalember és egy japán lány. Joe McGrady, az exkatona nyomozó kapja az ügyet, amely természetesen bonyolultabb, mint elsőre látszik. Az egyik áldozat ugyanis a haditengerészet admirálisának az unokaöccse, ezért történhet meg az, hogy McGrady arra kap parancsot: kövesse a vélelmezett gyilkost Hongkongba. Utánamegy, meg is találja, de hiába, mert mindeközben a japánok megtámadják Pearl Harbort és ezzel egy időben Hongkongot is. A gyilkos tehát nem kerül kézre, McGrady viszont a japánok fogságába esik…

Szerintem: 

Olvastam már jó történelmi krimiket, de Kestrel azon felül, hogy az övé is az, még nagyon meg is tudott lepni. Hozott nem egy olyan fordulatot, beágyazva a történelembe is, hogy

csak lestem, amikor elolvastam.

Kezdem azzal, hogy elsősorban krimiként olvastam. Van egy okos nyomozónk, aki korábban katona volt. Alapos, sok mindenre odafigyel és nagyon hűséges. Nem csak detektívnek, de embernek is jó. Joe McGrady-t nagyon könnyű megkedvelni, vele Kestrel írt egy amerikai hőst. Annyira más is, mint a skandináv szerencsétlen sorsú nyomozók, vagy éppen a noir krimik magányos farkasai.
Ő kapja egy holtan talált fiatalember esetét. Gyorsan válik a nyomozás nagy tétűvé – a fiatalembert nagyon megkínozták a halála előtt, a helyszínen egy hasonlóan meggyilkolt japán lány teste is előkerül. A fiú ráadásul nem akárki – egy tábornok unokaöccse, aki az egyetem után a titkosszolgálatnál folytatta volna.

McGrady okosan nyomoz és tele van a története színes egyéniségekkel. A főnöke, aki utálja. Az új társa, akivel jók ki is jöhetne és aki megkapta azt a szerencsétlen magánéletet, amit a skandináv nyomozók divatba hoztak. Az okos, egyetemista barátnő, akinek próbálná elmondani, mennyire beleszeretett. Az ügy pedig nagyon sokféle embert hoz be körükbe, a striciktől kezdve egykori német katonákig és kémekig.
Logikus, pörgő és szépen hozzá van építve a magánéleti szál is.

Aztán, jött a meglepetés. A nyomozás mondhatni évekre megszakad, mert jön Pearl Harbor és Joe japán fogságba találja magát egy csapdát követően. De Japánban is ez az ügy tartja életben – a halott japán lánynak is fontos ember volt a nagybátyja, és ő rejtegeti a nyomozót, hogy majd igazságot szolgáltathasson.
Egy egészen más szemszögből mutatja meg a háborút, vagy a japánokat benne. Ahogy az is alapos és más szemszög, amikor Joe majd hazatérhet és szembesülhet vele mi és hogyan változott. És az ügyet nem engedi el, akkor sem. Végigviszi.

Szerettem benne, hogy mekkora tragédiák, nagy és kegyetlen tettek is elférnek benne. Ahogy az egyszerű emberek is ott találják magukat a történelem egyik sarokpontján, és válaszolni kell arra, hogy mit tesznek. Mit jelent hűség, kötelesség.
Nem egy könnyű történet, de még így is megvan az a szórakoztató volta, amit egy jó krimi nyújtani tud. Érdekes, fordulatos végig és a maga módján, ha nem is happy endekkel, de kereken és elfogadhatóan zárja a szereplői sorsát.

Mindezt jó tempóval, élvezetesen megírva. Joe stílusa hatja át, és az a krimi jellegével hozza azt a noir hangulatot, amit a fülszöveg és a borító is ígér. A munka érződik abban is, ahogy egyéb formákat, pl. verset beleemelt a szerző vagy a japán részekben egy más kultúra, nyelv beleemelése a történetbe.

Nem tetszett minden szál alakulása, sokakat sajnáltam is benne, de sokkal több, amit dicsérni lehet benne. A korszak, a nyomozás, a szereplők, a kemény jelenetek és a sok más nézőpont. Egy jó krimi, de arra is rávesz, hogy egy nagyon egysíkúan nézett történelmi eseményt egészen másképp ismerjünk meg.