Fülszöveg: 

Sydney Shaw a többi New York-i nőhöz hasonlóan rettenetesen balszerencsés a párkeresésben. Látott már mindenfélét: azt, aki hazudik a társkereső profiljában, azt, aki folyton vele fizetteti ki a vacsorát vagy a legrosszabbat, aki egyfolytában az anyjáról mesél. De végre-valahára megüti a főnyereményt.

Az új barátja maga a tökély. Elbűvölő, jóképű és orvosként dolgozik egy helyi kórházban. Leveszi Sydney-t a lábáról.

Aztán egy fiatal nő brutális meggyilkolása döbbenti meg a rendőrséget. A nő a keleti part mentén egy gyilkosságsorozat legújabb áldozata. És a legfőbb gyanúsított? Egy rejtélyes férfi, aki randizik az áldozatokkal, mielőtt megöli őket.

Sydney-nek biztonságban kellene éreznie magát, hiszen álmai férfijával randevúzik. De képtelen túltenni magát a gyanún, hogy a tökéletes férfi mégsem olyan tökéletes, mint amilyenek látszik. Mert valaki minden mozdulatát figyeli, és ha nem deríti ki az igazságot, ő lesz a gyilkos következő áldozata…

Szerintem: 

Még egy McFadden, aminek a végén csak néztem. Pedig mindig azt hiszem, hogy szemfüles leszek és most nem vezet meg az írónő, de teljesen csak nem akar összejönni. Ha valamire rá is érzek, biztosan

lesz egy szereplő, aki nagyon meg tud lepni a végére.

Igaz, A barát nem ezért lesz emlékezetes. Azt már megszoktam, hogy az írónő kétes alakokról mesél és rengeteg szereplője önbíráskodó. A rossz emberek meggyilkolása az ő könyves univerzumában nem igazán bűn, drukkolunk az ilyen embereknek. Kissé szociopaták, de az a legnagyobb gond velük.
A barát viszont a fő szálat Sidney-nek adja, aki egy döbbenetes pozitív, naiv és romantikus teremtés. Mintha nem is McFadden írta volna meg. Kamaszkora óta arra készül, hogy majd feleség és anya lesz. Most 34 éves és nagyon le akarja már vadászni az igazit. Egyszerűen döbbenetes, hogy mennyire bízik az emberekben, milyen segítőkész tud lenni és milyen… áldozat alkat. Amikor más már rég menekülne, mert pl. a randipartner nem csak nem is hasonlít a küldött fotóra, de tapló és irritáló is, ő még győzködi magát, hogy 'mindenki szépít a profilján, biztos jobb ember, de nem tudom meg, ha nem adok neki egy esélyt.'
Valahol emberileg fájdalmasnak is élem meg, hogy általában is, ebben a regényvilágban meg pláne ő ezzel egy balek és folyton pórul jár. A jó embereknek nem terem babér.

Ezzel már el is árultam, hogy még egy elemben más, mint a szokott séma. Itt nem megbízhatatlan elbeszélőnk van. A másik szálat Tom kapta és ő is őszinte. A késztetéseivel, mit csinált, mindennek. Sidney meg annyira tiszta és nyílt, hogy ő egészen más miatt lesz problémás elbeszélő. A már emlegetett személyisége. Amikor minden ösztöne szerint már menekülne és érzi a bajt, akkor is erőlteti a pozitív világnézetet és ő ezzel torzítja a cselekményt, ha az olvasó ebben az esetben jobban érezheti is, hogy jóságában önveszélyes már ez a nő.

A cselekmény szokás szerint izgalmas és fordulatos. Ami Sidney álompasijának megtalálásának indul, randikkal és szerelemmel, gyorsan lesz sorozatgyilkosos fenyegetett, feszült történet. A nő egyre nehezebben dönti el, kiben bízhat és sok mindenkire gyanakszik is majd. De csak a végére tudatosul benne, mibe tenyerelt igazán bele. Megjegyzem, az olvasónak is csak akkor esik le minden – mert van egy szereplő, aki viszont egészen más, mint akinek láttuk. Az ő eseténben tökéletesen működött a terelés, eszembe nem jutott volna menet közben bármi rosszat is gondolni róla. Pedig tényleg jelen levő mellékszereplő, nem csak a végén kötötte be a történetbe az írónő.

Nagyon élveztem a karakter- és kapcsolatábrázolásokat, főleg, amikor már minden titokról lehullt a lepel. A kötet több pszichopatát is bemutat, de különben is vannak benne ocsmány emberi lények. De, ami a legjobban tetszett, hogy mennyire más utat járt be Tom és Daisy. Ők valamilyen szinten egyformák, és mégsem. Daisy enged az ösztönöknek, amelyeket a férfi a végletekig elfojt. Mindketten beilleszkednek a társadalomba és jól megvannak, de.

A végére kaptunk vitaindító, értelmező kérdéseket és az egyik nagyon betalált nálam. Milyen jövőt látunk a szereplőnek, vajon boldogok? Ezen azóta is kattog az agyam. Én pesszimista vagyok különben, és bár el tudom képzelni, hogy Sidney újrakezdi az exével, a rendőrrel és családot alapítanak – de valószínűbbnek gondolnám, hogy a férfi esetében megint győz a munkamánia és újfent kudarcra vannak ítélve. Tom és Daisy már fogósabb kérdés. Itt is el tudom képzelni így is, úgy is. Simán lehet, hogy megkapják ugyanazt a happy endet, mint a Sose hazudj nagyon hasonló párja. Nem kevés nyom van benne végig, hogy bár Tom el akarja nyomni, igazából mindig is Daisy volt az igazi és azoknak a késztetéseknek a megélése, amiket annyira nem engedett meg magának. Csak kell az alku, hogy Dexter után szabadon kik lesznek az áldozatok. De az is benne van, hogy a végső választása áldozat is a részéről és ez majd megmérgezi az új életüket.
Írjam azt, hogy ezzel az egy kérdéssel annyi minden indult meg a fejemben, hogy simán elolvasnám a történet folytatását is.

Még mindig szeretem, ahogy a szerző képes sodratni a történettel. Zajlanak az események, az elbeszélővel belülről éljük meg és jó nagyok a csavarok. Vannak kifejezetten erős jelenetei, amelyeken bőven járt az agyam. Pl. a visszaemlékezés, amikor Tom letett a sebészi álmáról és inkább halottkém lett. Az első műtétet követően – mert szembesült vele, mit tesz vele, ha egy élő ember ott fekszik a kése alatt. Ezen megint sokat járt az agyam. Jelen pillanatban a Dexter rémlik fel előttem újfent, aki szintén nem bírt sebész lenni. vahon ugyanazon okból?

Talán érezni is, hogy az agyam Tom és Daisy mozgatta meg, Sidney-t eléggé vesztesnek éltem meg az egész történet során. Túl naiv minden téren a lefestett környezetben.

Tetszett ez a regény és nekem simán okoz máslaposságot. Még pörög a szereplőkön az agyam, jó volt a történet. Lehet újraolvasós is még.