Fülszöveg: .

„Az eset olyannyira bonyolult, hogy egészen egyszerűnek kell lennie” – jelentette ki Hercule Poirot.
De vajon annyira egyszerű-e?
Halott férfira bukkannak a vak asszony szalonjában, s a holttestet senki nem tudja azonosítani.
És ott van a négy furcsa óra, mindegyik azonos időre beállítva – 4 óra 13 percre.
Ki vitte ezeket oda?
Mit jelentenek?

Szerintem: 

Nem olyan régen olvastam a Hét Számlap rejtélyét és mit ne mondjak, gyanús volt, hogy itt meg órákkal találkozom, amelyek el voltak rendezve a gyilkosság helyszínén. A tulajnak meg fogalma sem volt, hogy kerültek oda, mert csak egy volt az övé.
Csak nem saját ötletet hasznosított újra Agatha Christie?

A cselekmény egészen más, úgyhogy

hamar le is vontam a következtetést, hogy csak az órák lesznek a közös pont. Más szereplők, más történet. Ok, talán annyi hasonlóság még akad, hogy ebben is van egy kémkedős vonal. Az egyik főszereplő, Colin Lamb, ha nincs is így kiírva, de kémelhárító, aki azért keveredett a környékre, mert egy kémszervezetet igyekszik leleplezni. Az ügyön dolgozó nyomozót meg ismeri, így mellé szegődhet nyomozótársnak.

Az Órák trükkje az, hogy a szokotthoz képest több nyomozót fog be. A fő nyomozó talán a tényleges rendőr, aki vezeti a kihallgatásokat és befogadja maga mellé Colint. Azért Colin nem csak egy szolgai követő, ő is indít el beszélgetéseket és gyűjti az adatokat. Ő lesz az, ki az unatkozó jóbarátnak, Poirotnak is mesél az ügyről – aki a végére szépen rá is jön mindenre, noha tényleg csak annyi állt rendelkezésére, amit Colin megosztott vele. Adott pár tippet és a végén ő mondja el a megoldást. Így van három nyomozónk, bár Poirot ebben a sztoriban inkább csak mellékszereplő.

A cselekmény nagyját konkrétan meg az adja, hogy a szomszédságot kihallgatják. Ha valakinek a története megdől, pl. rájönnek hogy valamiben nem mondott igazat, visszamennek és tovább kérdezgetik.
Nem véletlen, hogy nem az ismertebb Christie-regények közé tartozik. Kevésbé emlékezetes, kevésbé súlyos. Egy kis kihallgatott maradt csak meg jobban az emlékezetemben, a kislány a svéd házvezetőnővel, aki törött lábával és unalmában a Hátsó ablak történetére emlékeztetően a szomszédok megfigyelésével szórakoztatta magát.

Megvolt különben a szokott, de banális szerelmi szál is. A holtat egy fiatal gépírólány találja meg, Sheila. Colinnak kezdettől tetszik a lány, és bár közös jeleneteik sincsenek, a végére már tudja, hogy neki ő az igazi. Össze is házasodnak. Christie különben is jellemzően ilyen vérszegény románcokat ír, de itt különösen zavart, hogy pár nap alatt meg s esküsznek, aztán mire? Látták egymást kétszer?

Nem hosszú, de annak éreztem. Nem jön be, amikor az írónő kémtörténetet is igyekszik írni. Most sem tetszett. Vontatott és túl sűrűn éreztem, mennyire banális az egész. Az is, hogy Colin rájön, hogy a vak hölgy Sheila biológiai anyja? Mégis, miből? Csak jött neki egy kósza gondolat? Mert egy idegen pénzből, ok, ő a keresett kém. De hogy került a képbe Sheila?

Fura ötlet az is, hogy mennyiszer visszatérő motívum benne, hogy krimikről beszélgetnek. Azt már különben is megfigyeltem, hogy Agatha Christie emlegeti Sherlock Holmes-t és Doyle-t, de most sokkal szélesebb a skála. Pl. Carr-t is elemzi, vagy saját kitalált író karakterét, aki kapcsán rendszeresen el is merengek, mennyire írta bele az alakjába magát. De olyan feleslegesek ezek a cselekménybe!

Talán egy-egy érdekesebb jelenet akadt benne, és a stílusa is a szokott. Párbeszédekre épül, gyorsan pörgethető, értelmes. Mégis, ez a kötet nem tetszett. Nekem valami hiányzott belőle, olyan kis… semmilyen.