Fülszöveg: 

Elena Blanco – a madridi rendőrség különleges ügyekkel foglalkozó egységének a vezetője – a keresés megszállottoja. Amikor hajnalban, a karaokebárban töltött éjszaka után kimerülten és berekedve hazaér, a mindennapi rituáléjának szenteli az idejét: órákon át vizsgálja az erkélyén felállított digitális kamera képeit. Egy sebhelyes arcot keres a főtér forgatagában. Azét az emberét, aki nyolc évvel korábban szétdúlta az életét. A felügyelő hajnalonta a saját démonait üldözi, napközben pedig a spanyol főváros legkegyetlenebb gyilkosainak a nyomába ered.

Susana Macayát nem sokkal az esküvője előtt holtan találják. A megrendült családnak nem először kell szembenéznie ilyen tragédiával – pár évvel korábban ugyanis a lány nővérét ugyanezzel a módszerrel gyilkolták meg.
Azt az esetet azonban már lezárták, és az elkövető brutális tettéért azóta is börtönben van. Vajon a rendőröknek egy másolót kell kézre keríteniük? Vagy a korábbi nyomozás során hibáztak, és egy ártatlan ember ül rács mögött? Elenának és a csapatának nagyon gyorsan választ kell adnia a kérdésekre, hiszen bárki követte is el a gyilkosságot, újabb áldozatokra vadászik.

Szerintem: 

Amikor tetszett is, meg nagyon nem is, amit olvastam. Még nem is tudom, hogyan átlagoljam

az élményt. Egyszerre utáltam is, szerettem is, és az nagyon nem igaz, hogy a kettő semlegesre hozza ki magát. Ezen még gondolkozom.

A történet egy krimi nyitánya. Madrid, a különleges esetekkel foglalkozó osztály. A vezetője Elena Blanco, megszállott rendőr. Gazdag, csinos, talpraesett – számára a rendőrség hivatás és nem pénzkereset.
A mostani esete egy fiatal lányé, egy apai ágon roma menyasszonyé, akit kegyetlenül végeztek ki. Lyukakat fúrtak a koponyájába, amibe légylárvákat juttattak. A legyek meg szépen kiették az agyat a még élő nőből. Az eset különleges borzalma meg az, hogy pár éve az esküvője előtt ugyanígy ölték meg Susana nővérét is.

A krimi az, ami tetszett benne. Mint nyomozó, még szerettem is Elenát. A skandináv krimikből ismerős típus, aki a munkában zseniális. Odafigyel, van benne együttérzés, de vérprofi. Követi a nyomokat, összerakja a részleteket. Csapatot vezet és Mola úgy írta meg a krimit, hogy mindenkinek megvan a maga szakterülete és típusa, együtt jutnak el az ügy megoldásáig. Pl. van kedves nagyinak kinéző idősebb hölgy, aki meglepő módon a csapat hackere. Van fiatal, csinos nő, aki meg egy időzített bomba, nagy harcos és bizony az gyorsan a padlón találja magát, aki azt hiszi, taperolhatja, vagy kihasználhatja, hogy törékenynek tűnő fiatal nő.

Kellően sötét és érdekes is az eset. A nővér haláláért már börtönben ül az elkövető – lehet, hogy mégsem ő volt? Vagy copycat gyilkosság történt? Plusz színt ad a roma közösség is. Az apa egy roma maffiacsalád sarja, az anya fehér madridi polgár és megkapjuk azt a belharcot, ami a házasságot és a lányok nevelését követte. Rendes roma lányok vagy spanyol városi nők legyenek? Az apa karakterén belül is ütközik a két világ és ez érdekes, feszült helyzeteket szül.

Az is plusz benne, hogy ott mennyire más a roma kérdés, mint nálunk. Itt nem éreztem semmi stigmát benne. Nálunk a cigány kifejezésben van egy negatív él is, itt meg simán egy etnikai jelző. A lányok a származásuk ellenére közkedvelt, szeretett nők voltak, akik élték szépen az életüket. Vagy pl. az is egy új elem volt, hogy a roma család szerint mi lett volna az ideális életpálya a cigány lányoknak: flamenco táncosnő.
Kifejezetten élveztem, hogy beleleshettem egy más kultúrkörbe és felfogásba.

Akkor, csak rátérek arra, ami viszont nagyon nem tetszett. A kötet elején Elena felvesz egy új tagot az egységbe. Angel fiatal külterületi rendőr, Susana esete az első gyilkosság, amihez kimehetett. Nem is akarja átadni, be akar jutni Blanco csapatába. Jóképű, legfeljebb harmincas mintahím.
Elena már első este az ágyába is rántja, és még olyan belső monológot is kapunk, hogy Angel a főnökével szembeni feladatnak tekinti, hogy kielégítse. Utána is visszajárna, érezhetően tetszik is neki a nő. Én meg nem tudom elhinni, hogy a harmincas jópasi így rákattan egy 50 pluszos nőre. Főleg, hogy Elena magánéletében szétesett és problémás. Az egyéjszakás kalandok királynője, bizalmatlan és durva azokkal, akik közeledni próbálnak hozzá. A bulik és lerészegedés gyakori program nála. Egyszerűen nem látom, hogy Angel mégis miért bonyolódna vele viszonyba. Azt meg hagyjuk is, hogy mennyire hiteltelennek érzem azt is, hogy egy főnök – beosztott viszony ennyire ne zavarjon senkit.

De, ha ezt a szálat félre is teszem, a kötet lassan kibontja Elena személyes pokoljárást is. 8 éve a karácsonyi vásárban elrabolták az 5-6 éves kisfiát. A férje elkönyvelte, hogy halott a kis Lucas – szét is esett a házasság. Elena a bulikba, alkoholba menekült és máig megszállottan keresi a férfit, aki elvitte Lucast. A kötet végén erre a szálra kapunk átvezetést, elég durvát. Megnézhetjük, mit tettek a gyerekkel, most milyen kamasz. Mit ne mondjak, jó kis gyomros a végére. A Bíbor hálózat beköszön és nagyon nem vagyok benne biztos, hogy az erre épülő folytatás jót fog tenni a lelki világomnak.
Annyira baljós, igazságtalan az egész, hogy már most fáj tőle a gyomrom.

Megírva is jól van. Pörög, változatos, értelmes a cselekmény. Érthető a szöveg. Remekül passzol hozzá és érdemben töri meg a cselekményt a visszaemlékezős rész, ami akár horror alap is lehetne a bezárt gyerekkel, kóbor kutyával és az élet-halál küzdelemmel.

Úgyhogy, itt tartok most. A krimit nagyon szerettem benne, Madridot is. Szórakoztató, borzongató és van egy olyan kulturális háttere is, ami újként hatott. Az Elena – Angel szál viszont taszít, és rossz érzésekkel tölt el a Hálózat is. Tényleg nem tudom. Marad az ambivalens megosztottság.