Fülszöveg: 

Van Gogh munkásságát milliók ismerik világszerte, festményeinek egyedi stílusa és mély üzenete művészek generációira hat a mai napig. Vincentről, az emberről azonban – néhány ismert részletet leszámítva – már jóval kevesebbet tudunk. Alig esik szó arról, hogy életében kevesen ismerték a párizsi művészvilágon kívül, és hogy az alkotáshoz szükséges feltételeket öccse, Theo van Gogh teremtette meg számára, ahogy a Montmartre környéki kávéházakban eltöltött hosszú éjszakáit is ő finanszírozta. A holland festőművész azonban fiatalon és nincstelenül halt meg, és testvére is csak pár hónnappal élte túl.Hogy akkor mi – vagy inkább ki – volt a hiányzó láncszem a történetben? Ki tette világhírűvé Vincentet? Johanna van Gogh-Bonger volt az, Theo hitvese, Vincent sógornője. De vajon hogyan volt képes egy fiatal nő, aki a kor szigorú erkölcseinek megfelelő neveltetésben részesült, elérni, hogy a különc Vincent a világ egyik legismertebb művésze legyen?

Szerintem: 

Elég feltűnő címet kapott ez a regény. Igaz, a magyar fordításban, mert eredetileg csak

Mrs. Van Gogh. Nálunk már bele van foglalva, hogy miért is izgalmas alak számunkra Johanna. Még akkor is, ha azért félre is vezet minket a cím.

Talán ezzel kezdem. Mert nem csak Johanna ennek a regénynek a főszereplője, ha az ő nézőpontjával is haladunk, amit helyenként levelek és naplórészletek törnek meg. A történet nem Johanna egész életére koncentrál, hanem arra a kb. 3 évre, amíg ismerte és a Van Gogh fivérek családja volt. Az udvarlás, a házassága és a sógorával való kapcsolata kapja a hangsúlyt. Illetve minél többet igyekszik megmutatni a festőből is, akiről egész más képet rajzolt Cauchi, mint ami a fejemben élt. Van Gogh nálam a tengődő, szerencsétlen festő, aki életében csak sodródott és egyre süllyedt az őrületbe. Itt meg? A Montmartre szívtiprója, aki cserélgette a fivérével a nőket. Nem hittem a szememnek. A tevékenység, amiért Johannáról olvasunk, ahogy átvette a férje örökségét, csak a vége. Az kiderül, miért teszi ezt és miből, de nem ismerjük meg a lépéseket, csak egy-egy jelentős tettét, kiállítást.

Simán el lehet olvasni azért, hogy milyen képet fest a kor világáról és a művészetről Cauchi. A bohémek köre, az Eiffel-torony építése, Theo meglátásai a művészetről. Johanna rengeteget tanult a férjétől és a legjobb, modernizmussal kapcsolatos gondolatok tőle származnak a kötetben. A személyes kedvencem az, amikor ráébreszti a feleségét, hogy a művészetben miért ábrázolnak csúnya dolgokat is.

Ha már a korszak, még egy elemet érdemes kiemelni. Johanna személyében az írónő modern nőt alkotott, aki igyekezett úttörőként előre menni. Feminista, ha akkor ezt a szót még nem is használták. Kezdettől felháborítja és felszólal az ellen, hogy mennyire másképpen ítélik meg a férfiakat és nőket. A saját életében is van több példa, de majd Párizsban is ezek az esetek keltik fel a figyelmét és csak hozza a példákat a könyv. Az egyik legerősebb Camille története volt, a szobrászé, akit csak azért ismertek, mert Rodin szeretője volt, noha Rodin rendszeresen lopta az ötleteit, a nő bedolgozott neki és még lehetne sorolni. Míg Rodin köztiszteletnek örvend, szeretőket tarthat, csúcson van, a nőnek nem jut más, mint morzsák és botrányos hírnév. Attól csak tragikusabb az egész, hogy lehetőség sincs széttörni a kereteket. Johanna neve sem közismert, míg azért Theo Van Gogh nevét őrizzük azért, mert egész életében pártfogolta a fivérét. De Johanna tette a közismert zsenivé, nélküle nem fedezte volna fel a világ. És nem tehette volna ezt meg, ha nem lesz fiatal özvegy, mert ha Theo sorsa más lett volna, ő vitte volna a fáklyát és a felesége maradt volna anya és feleség, nem pedig a műkincskereskedés folytatója.

Talán az kissé taszított is, hogy mennyire erőltetve van ez a téma és Johanna mennyire súlytalanul lovalja bele magát. Egy jelenetben Vincent olvassa a fejére, hogy kivételezett helyzetből könnyű forradalmárnak lenni, ha a szavainak nincs semmi következménye. Ha nem kellett küzdenie, eddig mindent megkapott neveltetéstől kezdve a jómódon át. Kb. elkényeztetett, hisztis lánykának minősíti és nem kevés igazság is van abban, amit Vincent ott a fejére olvas. Igen, sokkal keményebb sorsok vannak körötte, akik tudják, hogy a normaszegés milyen következményekkel jár, és felvállalják. Johanna viszont megsértődik, mert nem jön azonnal a változás és nem igazodik hozzá a világ.

Ezzel elérünk oda, ami számomra a regény hibája. Johanna, aki olyan össze-vissza tud lenni, hogy belefájdult a fejem. Pl. keményen kidobja Theót, leüvölti a fejét, hogy többet látni se akarja és hagyja békén. Magában meg már alig várja, hogy visszatérjen a férfi. Nem akar férjhez menni, de kétségbe esik, amikor a szülei hazarendelik és ráeszmél, hogy el kell köszönnie Theótól. A férje halála után veti csak le azt az elkényeztetett kislány imázst, ami végig zavart benne.

A konkrét cselekmény sokkal kevésbé tetszett, mint a korrajz, vagy a művészetről elmondottak benne. Az valami röhejes, ahogy Johanna próbál boldogulni Párizsban vagy kijönni mindkét Van Gogh-gal. Vincent elég vad dolgokat művel és Johannának jó érzéke van mindig zűrbe keveredni. A mélypont? Talán az, amikor Vincent látogatóba megy a nőhöz, hirtelen elkapja valami elmebaj, meztelenül akarja megrajzolni és majdnem meg is erőszakolja a nőt, aztán meg el akarja hitetni Theóval, hogy Johanna a szeretője.
Egész egyszerűen nem jött le ebből a regényből, hogy boldog lett volna Johanna és Theo házassága, vagy hogy Johanna hogyan látja meg a zsenialitást a sógora festményeiben, miközben a könyv jelentős részében simán rondának nevezi és kb. Vincent megkeseríti az életét, amíg Theo felesége.

Van egy szappanoperás rétege Vincent dolgaival. Vagy Sarával, Theo korábbi barátnőjével, aki hazugságot terjeszt, végig Johanna ellen van és bármiben elmenne intrikus főgonosznak.
Azt még nem döntöttem el, hogy mit szóljak az igencsak formabontó elemekhez benne. A Theo – Vincent szívtipró volta, az egymásnak adott nők. Vagy az, ahogy átértékeli a testvérek halálát – itt elég nagy szerepe van benne a szifilisznek. Theo esetében az viszi el, és Vincent esetében is utalás van rá, hogy attól volt baj az agyával.

Azt végig éreztem benne, hogy igyekszik igényes szöveg lenni. A más stílusú egyéb dokumentumok betételével, a köznyelvi és követhető szöveggel. Az csak a személyes problémám, hogy nagyon nem szeretem a leveleket vagy a naplókat. Bár értem, miért érdekesebb tőle a regény, számomra inkább megakasztó elemek voltak ezek.

Összességében számomra megosztó volt ez a regény. Jó ötletek vannak benne, ma is érvényes és tanulságos kérdésfelvetések nemekről, művészetről, az élet értelméről. Még a megszokott életrajzból kiugró elemek is rendben vannak. Csak maga Johanna és a cselekmény sok eleme, azzal viszont tudok kötekedni.

Idézet: 

Nem mindig olyan tökéletes ám a más élete, amilyennek látszik. Ritkán kapjuk meg azt, amiről azt hisszük, hogy megérdemeljük.