Fülszöveg: 

A Coral tyúkszemtapasz- és lábápolószer-gyár gazdag tulajdonosát váratlanul elragadja a halál. Fia, lánya nincs: öccsei, húgai, sógornői búcsúztatják díszes temetésén a rájuk váró csinos örökség reményében. Mindnyájan alaposan rászorulnak némi pénzmagra. A temetést követő bőséges villásreggeli után kiderül, hogy nem ok nélkül reménykedtek, s immár a rózsásabb jövő boldog tudatában sajnálkozhatnak a megboldogult hirtelen halálán, amikor az egyik örökös váratlanul megszólal: – Hiszen meggyilkolták, nem?! És másnap – őt gyilkolják meg otthonában. Van-e összefüggés a két haláleset között, s ha igen, milyen? A boldog örökösök közül gyilkolt-e valaki, s ha igen, miért? Ezt a rejtélyt kell megoldania Hercule Poirot barátunknak, a belga mesterdetektívnek – s talán nem árulunk el nagy titkok, ha megnyugtatjuk a nyájas olvasót: Poirot ezúttal sem hagyja cserben a zseniális képességeiben reménykedőket.

Szerintem: 

Állandó játékom, hogy próbálok tippelni. Ki tette, miért? Itt két elméletem volt. Az egyik, hogy

a felemlegetett, terhes cselédlány valamelyik férfitól szült és a gyerek jön vissza az örökségért/bosszúért. Egyszerűen fura volt, hogy kaptak egy kis házat a leendő férjével. A másik, hogy Cora tudtán kívül megvett valami drága képet és azért halt meg. Még nem tökéletes a megoldásom, mert a tettesre nem volt tippem, de legalább az indíték összejött. :)

A Temetni veszélyes nagyon sok elemében tipikus Agatha Christie-krimi.
Kezdve azzal, hogy melyik társadalmi réteget és a szokásokat mutatja be. Ez is a felső középosztályba vezet minket, ahol egyszerre van pénz, berögzült hagyományok, de azért mégsem az angol arisztokrácia világa. Annál nyitottabb, pl. gyógyszerész és színész is simán beházasodhat, mint ebben a történetben is, ha nem is feltétlenül ölelik őket a család kebelére.

A másik, hogy megint egy fix, zárt közösségben kell keresni a tettest. Amint Cora kimondja, hogy a férfit megölték, már úgy néznek egymásra. Valaki közülük kellett tegye, csak nekik van indoka az örökségért gyilkolni.
Amikor Cora kicsivel később rablógyilkosság áldozata lesz, azért számításba kell venni azt is, hogy valamiképpen ez is annak az ügynek a része és egy gyilkost kell felkutatni.

Megismerjük a családtagokat és ahogy a szerző szokta, sorban ki lesznek hallgatva. Először az ügyvéd próbálkozik, de a kérésére álcában érkezik Poirot is, és ő is sokat beszélget a rokonsággal. Nem is eredménytelenül…
Mert természetesen a végére megkapjuk a jelenetet, amikor Poirot mindenkit összeterel és el lesznek mesélve a titkok, meg miért és mi történt.

A plusz trükk, amivel ez kicsit eltér a szokott krimitől, hogy az elterelés ravaszabb. Az öregúr halála és amit abból kihozott a szerző, a gyilkos, attól emlékezetes a könyv.

De, amiért szerettem ezt a krimit, azok a portrék. Nagyon színes alakokkal van tele a család és tudnak is meglepetést okozni. Nem a dáma, akiről a végére megtudjuk, hogy van egy törvénytelen kisfia, akit külföldön az unokaöccseként nevel. Nem is a veszélyesnek látszó fiatalember, akitől mindenki azt várja, hogy valami sötét ügybe keveredik. Engem a szépséges, de egyszerű színésznőcske lepett meg, amikor Poirot-nak szépen felvezette, hogyan látja a házasságát és a karrierjét. Egy sokkal okosabb és célratörőbb, hitelesebb nő, mint akinek sokáig tűnt.

Ez a kötet is beszélgetésekre épül és most Poirot kap is egy aforizmát, ezek miért olyan fontos elemek egy nyomozásban. Megjegyzem, azért olyan memória kell hozzá, hogy ilyesmiket észrevegyen az ember. Mert mégis, kiben merülne fel, hogy a viaszvirágok ilyen formán vezethetnek el a megoldáshoz?

Gördülékeny, értelmes és abszolút hozza a megszokott szintet. Poirot egyike azon karaktereknek, akikkel a szerző életbölcsességet is át tud adni, ezt megint éreztem. Pedig alapvetően szórakoztató, könnyed krimik, de talán azért lehettek a könyvei klasszikusok, mert olyan egyetemes emberi jellemzőket is mutatnak, mondanak ki.

Végül, még egy dicséret a címért. Egy vidéki babonára utal, amit bele is emeltek a cselekménybe. Stílusos, meg jól is hangzik. De szerencsére nem csak a címe, a regény is jól sikerült.

Idézet: 

Lássa, madame, ezért szeretek én beszélgetni az emberekkel. Beszélgetni veszélyes! Mélységes meggyőződésem, hogy ha rá lehet venni valakit, hogy kellő ideig beszélgessen valamiről… akármiről… előbb-utóbb elárulja magát.