Fülszöveg: 

Krisztus után 1007-et írunk. Hajóács Thorstein Vingulmorknak, a Vík gazdag keleti partvidékének törzsfője. Az északi népek egyik leghatalmasabb nagyurává vált, rabláncok között töltött múltja már csupán ködös emlék. Szeretett felesége, Sigrid két fiúgyermeket szült neki, az erdő széléről istenszobrok figyelik a sorsát. A földjén béke és jólét uralkodik, ám egyre sűrűsödnek a háború fellegei. A nagyratörő Eirík jarl és Villásszakállú Svein, a dánok királya szemet vetett az angol királyságokra. Eldöntötték, hogy visszafoglalják az egykor dán fennhatóság alatt álló területeket, és elűzik trónjáról a gyűlölt Ethelred királyt.

Szerintem: 

A sorozat 3. kötete egy egészen más, de továbbra is viking élethelyzetet és -érzést hoz, mint a korábbi. Láttuk a nagy hajósokat, felfedezőket, most szembesülhetünk az egymás közötti harcokkal, letelepedtekkel és a kalandozásokkal.

Thorstein a területei uraként igazgatja a

vidéket, neveli két kisfiát. De a világ mozgásban van és ő sem maradhat ki az eseményekből. Bull Hansen sokkal gyorsabban indítja az eseményeket, mint a Vinland esetében tette. Éppen csak megszokjuk, milyen a falusi élet és ki mivel foglalkozik, már jönnek fosztogatók, varázsszertartást tartanak, távol élő gyermekeket szereznek vissza Írországból, majd az angliai hadjárat is megindul.
Egy akciódús, pörgő cselekményű történelmi regényt kaptunk most, amelyben bőven voltak fizikai harcok és hatalmi ármányok is.

Továbbra is szeretem benne, hogy mennyire képes átadni a szereplői gondolkodásmódját, ami merőben más, mint a keresztény elvek. Másként állnak a halálhoz, a házastársi kapcsolatokhoz, nőkhöz és általánosságban a mindennapokhoz is. Ha azt nem is mondanám, hogy halálkultúra az övék, de egész másképp teljesít be egy életet a jó halál, mint a keresztényeknél. Mások a szertartások és más a mágiához is a viszonyuk.

A vallás más miatt is fontos – a szerző azt a kort ábrázolja, amikor a kereszténység megkezdte akár erőszakosan is a térítést. Thorstein viking nagyúr, aki megteheti, hogy elüldözi a papokat a területéről. Megjegyzem, némelyik papnak lehetett volna több esze is, mint éppen a vezér fiát kiáltani ki az eleven ördögnek, csak mert vörös folttal az arcán született. De már érződik, hogy milyen irányba megy el a világ és a későbbi narráció még inkább aláhúzza, melyik rend lesz az, ami fenn fog maradni.

Külön érdekesnek találtam azt is, hogyan cseng egybe más, a korszakot feldolgozó történetekkel. Nem is annyira a Vikingek, hanem a The last kingdom és Cornwell, akit felemlegetnék. Mert milyen szereplők tűnnek fel Anglia kapcsán? Uthred of Bebbanburg. Aethelred. A két sorozatnak nincs köze egymáshoz, a történelem miatt érnek össze egy ponton, de különben nincs éles ellentmondás vagy összeférhetetlenség. Inkább adott egy plusz élményt számomra, hogy egészen más szemszögből nézhetek a más történetből megismert szereplőkre.

Továbbra is Thorstein mondja el a történetét, utólag jegyezve le az életét. Ettől jó a húzása, személyes és jól bele lehet szurkálni a jövőre vonatkozó megjegyzéseket. Pl. még bőven él a felesége és szerelmesek egymásba, de az idős énnek állandó trauma, hogy túl korán vesztette el a nejét. Mesélős, hitelességet ad neki és a történelmi regényekben ez különben is egy jól működő eszköz, amivel valóságosabbá teszik a fiktív elemeket is.

Gyorsan a végére lehet érni, olyan jól pörögnek az események és olvastatja is magát. Plusz, ami nálam sokat nyom a latba, annyi minden történt benne, akár cselekményben, akár a szereplők fejlődésében, hogy még kevésnek is éreztem az oldalszámot.