Fülszöveg: 

Párizs, 1876. A tizenegyéves Blanche Hoschedé családja eladósodik, mivel a családfő, a híres műgyűjtő, egyben Claude Monet mecénása túlköltekezett. Blanche az anyjával és a testvéreivel a különc festőnél talál menedéket. Amikor a lány először pillantja meg Monet festményeit, a ragyogó színek teljesen megbabonázzák. Arról ábrándozik, hogy ő is festő lesz, és Monet biztatására ecsetet ragad.
A Hoschedé és a Monet család élete Givernyben összefonódik, ám amikor Blanche a művészfaluban vendégeskedő amerikai festő, John Leslie Breck iránt táplál gyengéd érzelmeket, a békés családi életnek hirtelen vége szakad…

Szerintem: 

Kissé vitatkoztam magammal a regény ellen és mellett. Tetszett benne több minden, ugyanakkor messze nem ez a legjobb történet a Különleges sorsok sorozatban. Noha, talán az egyik legszebb borítója mégiscsak ennek van…

De a belbecs, azért az

a meghatározóbb.
A történet hőse Blanche, aki nem a híres festő lánya vagy felesége, hanem a menye volt. A történetük azonban sokkal korábban kezdődött. Egészen a lány kiskamasz koráig megyünk vissza, amikor megismerkedik a családja birtokán vendégeskedő festővel, akinek nagyon szereti a portréit. Csalódott is lesz, amikor Monet kimondja, hogy inkább a természetet szereti festeni és a lányka hiába ábrándozik arról, hogy majd annyira felfigyel rá a festő, hogy megörökítené a képmását.

A regény alapvetően Blanche útját követi nyomon, de az szorosan összefonódik Monet életével. Így hiába elsősorban a nő története, azért elég komolyan leköveti Monet éveit is. Hiszen miután a festő megözvegyül, Blanche szüleinek házassága pedig tönkremegy anyagi gondok miatt, Monet lesz Blanche mostohaapja. A kiemelt részei a történetnek: mikor hol élnek, mi ihleti a festőt, mennyire nagy név éppen, valamint Blanche is bontogatni kezdi a szárnyait, szintén festőként.

Ezek mellé sorakozik fel a szerelem is, már amennyire érdemes románcról beszélni. Blanche és két lánytestvére is férjhez megy, de szerintem csak egyikük köt szerelmi házasságot. Blanche egy amerikaiba szeret bele, de Monet megtiltja a házasságot. Már vénlány, amikor a mostohaöccse feleségül kéri és egy innen nézve fájdalmas házasság következik. A húga mehet hozzá a másik amerikaihoz, és él szerelemben vele, míg betegség el nem viszi. A nővére pedig a megözvegyült sógor felesége lesz és együtt nevelik fel az első házasságból született két gyereket. Blanche kapcsán sincs túlragozva a románc, a házasságát meg hagyjuk is. Hiába van egy-egy rész benne, ami próbálja az érzelmi hátteret megadni, valahogy steril az egész.

Ez az, amiért nem éreztem jónak a regényt. Nincsenek erős jelenetek vagy ütős párbeszédek. Egyszerű, lineáris és nagyon kényelmes, semmilyen az egész. Egyedül egy-egy festészettel kapcsolatos résznél éreztem ki belőle, hogy szenvedéllyel, átéléssel van megírva. Köznyelvi, értelmes, ilyen téren szépen összerakott, de a regényes sodrás, hogy olvasni akarjam, az sajnos nem jött össze.

A másik bajom, hogy ki kellene domborítania, ki volt Blanche és milyen érdemei vannak. Miért kellene jobban emlékeznünk rá. Ehhez képest nekem az maradt meg legjobban, hogy milyen gondosan vezette a birtokot és vigyázta Monet örökségét. Milyen volt a saját festészete? Hogyan volt jó testvér, lány? Kalandok, színek helyett kapunk egy unalmas jó kislányt, akiről sokszor el van mondva, hogy saját jogon tehetséges és emlékezetre méltó ember, de ezt a regény nem tudta átadni nekem.

Szépen át tud adni a korról dolgokat, az impresszionizmusról és Monet-ról. Helyenként kifejezetten szerettem a hangulatát. Meg közel áll hozzám ez a festészeti stílus. Így megvolt a szórakozásom, de ettől a sorozattól jobb részeket várok.