Fülszöveg: 

„Nem esik rá a választásom. Többé már nem. Én magamat választom”.

Midász király tett azzá a nővé, aki ma vagyok. Hírhedtté. Elérhetetlenné. Az övé.

A bezártság azt a téveszmét kelti bennünk, hogy távol tudjuk tartani a rosszat…, amíg rá nem jövünk, hogy a rossz tart bent minket.

Most egy különös királyságban élek, hazugok között, nincsenek szövetségeseim, mégsem ülök a babérjaimon, és hagyom, hogy elfonnyadjak. Nem! Van valami, ami virágba szökkent az elnyomásom ellenére is. Valami baljós. Valami dühös.

De arra egyáltalán nem számítottam, hogy éppen hozzá fordulok. Ravinger királyhoz.

Vészjósló, nagyhatalmú és túlságosan vonzó. A saját káromon tanultam meg, milyen, ha megbízom egy engem befolyásolni akaró királyban, akkor hát miért dobban meg a szívem, valahányszor Ravinger király a közelemben van? Óvatosnak kell lennem, különben a szabadságomnál jóval többet veszíthetek.

A lelkemben harcot vív a megbánás és a bosszú, és gyorsan tervet kell kovácsolnom, mielőtt belegabalyodok a királyok és királynők ármánykodásába.

Mert engem többé nem zárnak rácsok mögé. Ezúttal nem. Most én fogok csapdát állítani.

Csak azt remélem, hogy a szívem sértetlenül kerül ki ebből a harcból.

Szerintem: 

Jókora lépést tesz meg ezzel a kötettel Auren éppen annyira, mint a sorozat. Nem is gondoltam volna, hogy Midas

nem kíséri végig a cselekményt. Pedig nem. Auren tett róla…

Mondjuk, eleinte azért morgolódtam. Visszazökkentünk oda, hogy Auren megint Midas kezei között van és a férfi megint próbálja az uralma alá vonni. Elég változatos eszköztárt vet be: a hazugságok, a lelkiismeretére hatás, a szerelem és szex, de aztán jön a zsarolás és az erőszak is. Mert Auren még nem szakított el minden köteléket, de már egész más szemmel néz a férfira, az életére mellette és a világra.

A könyv első fele azzal telik el, hogy Auren maga is felmérje, mennyit változott és most mit akar kezdeni az életével. Slade próbálja terelgetni, de a lány neki sem hagyja. Egy ponton ugyan felismeri, hogy Midas helyett bünteti őt is, de ettől nem kezd el könnyebben bízni benne. Ezt a részt olvastam nehezebben, mert ismerős, ismétlődő és fárasztó köröket futnak el. Auren önbizalomhiánya, a hálája, ahogy hiába árulta és bántotta oly sok ember, mégis nekik akar jót a saját kárára is. Ebben a részben is, többször előfordul, hogy mindent kockára téve segíteni szökni és új életet kezdeni másoknak, pl. az egyik kancának, aki meg hálából mindenbe beavatja a királyt.
Egész egyszerűen bosszantónak találom, hogy Auren mindenkinek megbocsát, segíteni akar és túl naiv velük szemben, míg azzal az eggyel, aki tényleg szeretné és jót akar neki, duplán olyan ellenséges és igyekszik ellökni. Nincs oka, miért ilyen kettős mércéje van, de roppant idegesítő tud lenni, amikor az árulók újabb és újabb esélyeket kapnak, Slade meg szinte végig az elutasítást kapja kisebb dolgokért, de a jókért is.

Persze, olyan szempontból értem, hogy ezzel van elhúzva a szerelmi szál. Így a regény utolsó harmadához kell érni, hogy Auren képes legyen kimondani és elvenni, amit akar. Slade meg az első éjük előtt ki is mondja, hogy neki ezek után minden kelleni fog. Test, lélek, szív, minden. Vagyis, ha összejönnek, akkor az már végleges lesz, azt a szálat nem lehet tovább húzni. Így aztán Kennedy el is nyújtotta addig, ami már idegesítő is.

A világ azért szépen bővül közben, hiszen Kennedy több szálat használ. Most kapunk visszatekintéseket Auren gyerek- és kamaszkorából. Látjuk, Midas felesége mit szerencsétlenkedik a maga királyságában. Na, őt nem tudtam sajnálni. Midas könnyedén átveri, elveszi a hatalmát. Nem mintha sok segítség kellett volna – amint az emberek nem rajongva imádták, kértek és számon is akartak kérni, átment véreskezű zsarnokba. Az mindennek az alja, amikor az őt védelmező, kiszolgáló és biztonságban tartó emberekkel is csak üvölteni és parancsolgatni tud. Csodáltam is, hogy nem hagyják magára, csináljon, amit akar. Nem sokáig húzta volna. Éhen halt volna vajon, vagy megfagyna, mert még tüzet sem tud egyedül rakni? De Slade is elkezd megosztani dolgokat magáról, a királyságáról és a fajukról. Nem nagy léptekkel, de van bővítés és a több szál kellő dinamikát is hoz. Kellett is, amikor a regény első felében Auren csak győzködte magát, hogy kezdjen el harcolni magáért.

Kennedy jó volt a drámai jelenetekben. Ugyan ebben a részben már erőteljesen jön a románc és az erotika is, amivel pótolja az ezért feladott szócsatákat, de határozottan a fájdalmas jelenetek, drámai csúcspontok a legemlékezetesebbek. Amikor Midas elkapja a lányt és lemetéli a pántlikáit. Amikor a végén Auren lelkében elpattan valami és kitör az ereje. Pazar, ahogy Midas szó szerint megkapja, amire vágyott. Auren arany királlyá teszi. Azért azt nem merném írni, hogy tényleg volt benne 600 oldalnyi cselekmény és építkezés, de én mindig is szenvedtem az olyan lelki részekkel, mint amit itt Auren kap a könyv első felében.

Összességében viszont szépen építkezik vele az írónő. A teljesen agymosott, kihasznált lány szeme elkezdett felnyílni. Ebben a részben ér el arra a pontra, hogy már nem csak látja a valóságot, de változtatni is szeretne rajta. Megszenvedi – azt olvastam nehezen –, de aztán megtalálja az erejét és cselekedni kezd.
Midas még sötétebb lesz, mint eddig. Tulajdonképpen cselszövő zseni, de még sötétebb, mint aminek eddig tűnt. Amiket felfed, amikre Auren rájön – érdekel is, ki áll a helyére, mert igencsak sötétszívű szörnyeteg volt és most majd kell egy új ellenfél a helyére.
Slade viszont nagyon tipikusan alakul. A keménynek, szörnynek látszó uralkodó, akinek mindez álca, hogy biztonságban tudja az övéit. Hősszerelmes, jó barát. Kicsit valahol sajnálom is, hogy Kennedy mennyire sarkosan megfordított mindent – Midas bőre alatt láthatjuk a szörnyet, míg Slade mondhatni tökéletessé nő. Egy kis árnyalás?

Szerencsére a második fele jobb a könyvnek, így olyan érzéssel tettem le, hogy tetszett. 300 oldalnál még nem ezt mondtam volna. De felpörgött, nagy lépések történtek, van pár kifejezetten pazar és sötét jelenete. Már azt is díjaztam, hogy véget ér Auren önkínzása és a szerelmi szálra is pont került.
A nyelvezetével különben hasonlóan vagyok. Nem az a köznyelvi, nem megakasztó, amivel komfortosan érzem magam. Ebben obszcén elemek is keverednek. A funkcióját ritkán látom, még akkor is, ha szexuális részekre megy mélyebb regiszterbe leginkább. De a mocskos beszéd szerintem nem szexi, itt hiába van úgy használva. De ennél jobban zavart, hogy néha olyan, mintha félre lenne fordítva. Furán használt egy-egy kifejezést, feltűnően nem magyaros volt egy-egy mondata. Tényleg olyan volt, mint amikor a Google Fordító csak benyomja egy szó fordítását, ha az nem is illik a szövegkörnyezetbe, mert teszem fel, több értelmezés lehetséges, de nem a passzolót választotta ki.

De összességében bírom ezt a sorozatot és innentől már érdekesebbnek is érzem. Midas meghalt, de a királyságok között háború várható. Az uralkodók vajon egymásnak esnek? A mágikus világ is hozhat fordulatokat. Az utolsó részt azért várom, hogy biztosan végigolvashassam, de majd azért haladok.