Fülszöveg: 

Max új srác a suliban. Veszedelmesen jóképű. Egy igazi alfa. És épp tönkre akarja tenni az életemet.

Mielőtt meghalt az imádott anyukám, megígértem neki, hogy valóra váltom az álmunkat, és megszerzem a továbbtanuláshoz szükséges művészeti ösztöndíjat.

Egyedül Max, a suli új fiúja áll az utamba, ugyanis a tanár vele osztott párba, de Max nem hajlandó teljesíteni a feladatot, ami az év végi jegyünk hatvan százalékát adná.

Valahogy rá kell vennem őt, hogy igent mondjon, és elkészíthessük egymás portréját.

Max igazi rejtély. Még télen is csak egy pulcsiban jár. Az érzelmeit folyton palástolja, nem nyílik meg senkinek. Emellett elképesztően erős is, még az életemet is megmenti, amikor majdnem rám zuhan egy óriási csillár. Ami után totál bunkón viselkedik velem.

Gyűlölöm őt. Imádok veszekedni vele. Bármit megadnék azért, hogy mosolyogni láthassam. Úgy vonz, mint a lepkét a tűz fénye, és ha nem vigyázok, elevenen eléget.

Max ugyanis tele van titkokkal, és amikor a telihold éjszakáján
felfedi őket előttem, az életem fenekestül felfordul…

Szerintem: 

A szerző első romantasy története. Már csak ezért elolvastam volna, pedig Rácz-Stefán Tibor pont az a szerző, akinek

szeretem a hétköznapi románcait. Mindegy, ez most kicsit más vizekre vezet el minket.

Az első benyomásom az volt, hogy szépen össze van mixelve különféle tinis romantasy sikerekből. A leginkább az Alkonyat ugrott be, csak itt nem vámpír lesz a vágy tárgya, hanem vérfarkas. Ahogy Max megmenti Ashert, ahogy mérgesen les rá és igyekszik távol maradni tőle… A kisváros. Az emberek, akik nem is sejtik a természetfelettit maguk körül. Asher és az apja kapcsolata. Még szerencse, hogy ez jobban meg van írva és cselekménye is több van. Nem az Alkonyat, csak eszembe jutott róla.

A másik fontos megállapításom, bár azt inkább a végére éreztem inkább, hogy kicsit túl van tolva a fantasy-vonal mesés eleme. Max nem átlag vérfarkas, hanem a herceg, a következő alfa. Mellette természetesen Hollywood szinten helyes és úgy fest, mint egy korszakos zseni. A legerősebb, a leghelyesebb, a nemes, a tehetséges. Kicsit – jó, nagyon – tökéletes, már bántóan. Miért nem lehetett egy kicsit átlagosabb, miért kell még örökösnek is lennie? Így csak nagyobb a különbség közte és Asher között, aki meg a kedves szomszéd lány fiú megfelelője.
Mert Asher is szerethető és Max egy ponton szépen össze is szedi, hogy mi mindennel rendelkezik. Helyes, melegszívű, házias, gondoskodó, művész. Csak éppen a top pasi mellett így is nagyon halvány.

Ha már ezt fejtegetem, még egy összehasonlítás. A farkasoknál nagyon fontos a vérvonal. Max családja a legerősebb, királyi és már csak ketten vannak. A pszicho-királynő nagynénje és a fiú. Tőle várják, hogy majd megmenti a világukat. Csak éppen itt is megvan az a kilengés, amit Klune alakváltós sorozatában is utáltam. Asher lehet bármilyen kedves srác, utódot biztosan nem fog tudni szülni. Azt meg nagyon kétlem, hogy a vérfarkasok nagyon preferálnák a béranyaságot. Jó, biztos túlgondolom, de ha már Max az örökös herceg és téma a politika, a világuk viszonyai is, akkor bizony ez nem csak szerelmi történet. Akkor a fiú párválasztása nem simán érzelmi alapú, hanem politika is.

Elengedtem. Inkább nézzük azt, amit szerettem benne.
Az első, hogy nem kétszereplős a történet. Mindkét fiú mellett van egy szoros kör. Asher mellett Selena és Hunter, akikkel megvalósul az érzékenyítés programja is. Latinóként szembesülnek a rasszizmussal és végig hangsúlyozva van, hogy ez mennyire nem fair velük szemben. Hunter esetében még azzal is fel lett dobva, hogy a családja egyfajta természetfeletti őr és ő ismeri a mitikus lényeket, most tanítják harcolni és egy mélyebb szinten, másik oldalról éli meg a faji alapú megkülönböztetést. Asher szépen rá is mutat, hogy ugyanaz a kettő, csak itt nem a bőrszín az elválasztás alapja.
Max mellett meg megkapjuk a vagány Lucast, aki Asherrel jó kis szópárbajokat bír. Benne is megvan a faja tragédiája, ahogy a legtöbbet igyekszik kihozni abból, ami jutott neki, de ő kifejezetten menő figura lett.

Kicsit talán belemagyarázó és lassítja a könyvet, ahogy a világépítés leginkább abból áll, hogy Asher kérdezget, Max meg írásban vagy szóban magyaráz neki. De még ezzel együtt is gördülékeny, van cselekmény és könnyen olvastam.
Erre rájön a szerzőre jellemző sok-sok utalás. Tetszettek a fejezetek elején a művészektől származó idézetek, amelyek szépen illenek a festős tematikához. Több a musical utalás is benne, a legtöbb a Wicked. (Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy akkor íródhatott, amikor még a világ bele volt bolondulva az első film után. De nálunk most is aktuális, én is készülök rá az Erkelbe, ahogy műsorra tűzik.)

Ennek még a borítója is helyes lett. Tudok morogni a kiadó magyar szerzőinek készített borítói kapcsán, de eltalálták egy majdnem mangás irányt, ami bejött.

Nem volt rossz ez, megmaradt a szerzőre jellemző hang és érzékenység is. Csak… De nem kezdem újra. Fentebb eléggé kifejtettem, mivel akadnak problémáim. De ez nem jelenti azt, hogy ne olvasnám tovább, és ne érdekelne, hogyan alakul tovább a cselekmény. Avagy, várom a folytatást.

Idézet: 

Szerintem az tesz valakit emberré, hogy van lelkiismeret-furdalása. Tud uralkodni saját magán. Nem akar bántani másokat. És ami a legfontosabb, tud szeretni.