Fülszöveg: 
A paranoia, amelyet az istenként tisztelt Suttogások Királya terjeszt, átitatja Zhal egész királyságát, annak legrejtettebb zugaiba is csontig beeszi magát, ezernyi szolgája rettegést vet és bizalmatlanságot arat. A maradék varázshasználók viharvert kis csapata kétségbeesetten, bármi áron igyekszik megszabadítani a vidéket elvetemült istenétől.
Adam Osidis, egy bukott ház lovagja halálos betegséggel küzd, így kevés esélye maradt, hogy megóvja családját. Ám válaszút elé kerül: csatlakozhat a lázadókhoz, vagy pedig elfogadja az önjelölt isten ígéretét, aki neki is a szavát adja, hogy teljesíti szíve legfőbb vágyát. És a Suttogások Királya mindig betartja ígéretét…
Szerintem:
Egy más hangulatban – nagyon más! – talán sokkal jobban tetszett volna. A vége, amilyen
tanulsággal az egész történet zárul, az üt és kellően eredeti. Csak sajnos a vége előtt jó pár fejezeten át kellett rágnom magam, ami nem tetszett.
A történet maga klasszikus alapfelállású, de van benne eredeti ötlet is. Páran összefognak, hogy a világuk zsarnokát bebörtönözzék. Csak éppen a börtönbe vezető úton csapdák vannak, harcolnak és ott az állandó kísértés is. Hiszen a Suttogások Királyát elég meghallgatni is, hogy megfertőzödj és behódolj. Mindenkinek azt kínálja, ami a szíve vágya. Ki az, aki ennek ellent tud állni?
Azt is mondhatnám, a keretet és az alaptörténetet szerettem. Amilyen a világ, ahogy ez a rendszer felépül és maga a zsarnokság formája is. Ebbe van belehelyezve egy család, akik arról lettek hírhedtek, hogy nem hajoltak meg soha. Ők nem hallgattak meg semmit és az elveikből, a hitükből semmit nem adtak fel. Áldozatok sorát hozták ezért és keserves életet élnek – nem csak küszködnek, de állandó lenézés is a jussuk. A mostani családfő lesz az egyik, aki elindul erre a küldetésre és az egész élete, a családja hite mérlegre kerül.
Maguk a menet közbeni kalandok nem tudtak lekötni. Egy idő után azt vette észre magamon, hogy már azt sem tudom számon tartani, éppen kivel és miért harcolnak, vagy hogy állnak a Királlyal. Az még összeállt, ahogy egy-egy harcos előtörténetét, az időrendet megtörve elmesélték, de különben…
A világ, a történet kezdete és a vége, ami engem meg tudott fogni.
Képregény, úgyhogy megkerülhetetlen a grafika kérdése is. Rick Remender-kötet és bár ez elég messze van az Öngyilkos Osztagtól, azért látom a hasonlóságot is. Pl. a szerkezetben, ugyanúgy használ nagyobb, mondhatni elbeszélő részeket, amikor egy kép mellett oldalt halmozza fel az írást. De még inkább az, hogy nekem egész egyszerúen nem tetszenek benne a szereplők kinézetei. A világ változatos, sokféle lénnyel és helyszínnel, érzem benne az ötletet és munkát, csak éppen nagyon nem tetszik.
Az viszont zseniális, hogy miért ez a címe. Nem mesélem el előre, a képregény végének egyik nagy 'poénja' – ha a tragikuma ellenére nevezhetem így. Pedig még számítottam is rá, hogy valami plusz lesz a végén, hogy mindenért meg kell fizetni, de amikor a Király azt a mondatot elmondja, amiből a cím van… Nálam abszolút az a tetőpont. Sokkal inkább, mint Adam sorsa. Ott sajnos sokkal korábbról lehetett érezni, hogy mi felé haladunk. Zárj össze egy hétgyerekes, haldokló családapát egy olyannal, aki minden kívánságot képes teljesíteni. Vajon mi lesz a vége?
Hit, megalkuvás, ahogy a jó szándékú bűn is képes visszájára fordulni – az remek benne. A tanulságai, ami a cselekmény mögött van, az nagyon tudott tetszeni benne. Viszont maga a cselekmény, az sajnos nem fogott meg. Így ez nekem csak egy elment.
