Fülszöveg:
Miután Roz, a robot, kénytelen volt elszakadni a vadonban megismert állatbarátaitól azért, hogy megjavítsa magát, elhatározza, hogy amint jobban lesz, visszaszökik hozzájuk. Legfőképpen Derűcsőrt, a kislibát szeretné újra látni.
Csakhogy javítás után egyből egy farmra szállítják, ahol nincs más választása, segítenie kell az ott élő családnak.
Szinte mindenben számíthatnak rá a ház körül: teheneket fej, gépeket javít, elkergeti a farkasokat. És ahogy telik az idő, új barátokat szerez, és egyre jobban megkedveli a farmon élő édesapát és a két kisgyerekét.
De Roz a szíve mélyén még mindig visszavágyik a szigetre, a régi életéhez és a régi barátaihoz. Így végül nehéz döntést kell hoznia: vagy marad, és gondoskodik új családjáról, vagy megszökik, és végre hazamegy szeretett barátaihoz.
Szerintem:
Az első kötet, A vad robot számomra nagyon kellemes meglepetés volt és nagyon szíven is talált. Talán ezért is tartottam kissé a folytatásról, sejtettem, hogy azt a történetet
nem tudja majd Brown felülmúlni. Nem is.
A folytatás időben lineáris. Vad robotunk felvette a cég és némi felújítás után el is adták. Egy tanyán lesz farmvezető robot, miközben összebarátkozik az ügyvéd tulaj gyermekeivel is. Egy csendesebb, egyszerűbb történetet kapunk, amelyben a robot itt is otthonra, barátokra talál, csak éppen az otthona nem itt van. Haza akar menni a szigetre. A gyerekek segítségével majd sikerül is neki lelépni és a kötet végén a hazaútjáról is olvashatunk, rövidebb terjedelemben, mint a farmi életéről.
Még mindig megvan benne az a plusz, ahogy szívmelengető és tartalmas. Ahogy családról mesél, felelősségről. A pozitív üzenete meg tudott találni, de itt hiányoznak az igazi szívbemarkoló, való életet idéző élek. Ez egy sokkal inkább happy endbe hajlóbb, egyszerűbb és jobb világot mutat. Talán azt tudnám írni, hogy így indulhatott el a folyamat, aminek a vége a Wall-E cselekménye lesz. A robotok már embert helyettesítő munkaerő, csak még az emberek is csinálnak ezt-azt, nem csak fotelben ülnek és kiszolgálást várnak.
Végig találtam benne részeket, ami miatt felrémlett, hogy ebből mennyivel többet és mélyebbet ki lehetne hozni, ha nem ennyire gyerekkönyv lenne. Az a rész, hogy Roz miképpen álcázta magát és titkolta a személyiségét, hogy ne töröljék ki? Mikortól lesz valaki igazi élőlény, nem csak robot, ember alkotta gépezet? A vége, amikor a robotok feltalálója és készítője felméri, hogy Roz emberi lett, és el is mondja, ezért végeznie kellene vele. De segít neki hazamenni. Az, ahogy fejtegetik a sorok között, hogy az emberek félnek attól, aki/ami más. Roz lehet erkölcsileg jó és vágyódhat egy állatokkal teli sziget után, ők a robotot látják benne, aki ellent tud állni a parancsoknak és saját véleménye van. Kb. mintha Sarah Connor látná megvalósulni minden félelmét a Sky-Net által. De említhetném az Én, a robotot is.
A lényeg, hogy nagyon sok mindennek a magja benne van. Nem egy sci-fi klasszikus, robotos film vagy könyv beugrott róla. De ez a kötet maga nem megy olyan mélyre, megmarad egy gyerekeknek eladható, szerethető mese szintjén, aminek a mélyén ennél sokkal több van.
A cselekmény különben eléggé pörög, és még a nyugalmasabb részekben is mindig akad egy-egy olyan esemény, kis kaland, ami leköthet addig, amíg igazán elindulnak az események. Jönnek vissza sorra az ismerős szereplők és az újak is kifejezetten szerethetők. A kis család, a farm tehenei, de az egésznek az összerakottsága is, ahogy egy eurós társast idézve egymásra épülnek a gazdaság elemei.
A kiadás is kedvelhető és gyerekbarát. Nagy betűk, szó szerint könnyű olvasni és illusztrált is. Azt nem állítom, hogy nagyon szépnek találtam volna, de láttam már pár olyan mesekönyvet, hogy ezt a szemnek kellemesnek mondanám.
Némileg ki tudom érezni belőle, hogy a sikeres első rész után kellett egy második. Vannak is benne jó dolgok. De szerintem nem tudta ugyanazt hozni érzésben, szívben, mint amivel az első annyira torkon és szíven ragadott.
Idézet:
Ha imádod a munkádat, akkor sosem érződik tehernek –
