Gyászoló, új szerelmet találó, kisvárosi, titokkal szembesülő.
Miles és Missy középiskolában szerettek egymásba, és tartottak ki egymás mellett az egyetemi évek alatt is. Missy a diploma mellé jegygyűrűt kapott, hamarosan össze is házasodtak és a kis család egy kisfiúval egészült ki. Már a második gyerek volt tervben, amikor Missy cserbenhagyásos gázolás áldozatává válik. 2 év alatt Miles és
Jonah próbálja összeszedni magát, de nehezíti a dolgot, hogy nem lesz meg a nő gyilkosa. A kisvárosba költözik a meddősége miatt elvált Sarah, aki Jonah tanára lesz. Felfigyel arra, hogy a fiú minden tárgyban le van maradva – a tanárok eddig hagyták, csináljon, amit szeretne. Sarah tervet készít Miles-szal, hogy hozzák be a gyerek lemaradását. Közben egymásba szeretnek és a két sérült ember együtt kezd jobban lenni. Ám amikor Miles tippet kap a neje gázolójával kapcsolatban, olyan titok kerül napvilágra, ami mindent megváltoztathat.
Egyike azon Nicholas Sparks történetnek, amiből még nem készült film. Pedig, nagyon el tudom képzelni Hallmark filmnek, tévében – moziban azért nem. Ahhoz sovány a sztori. Különben az ötödik regénye volt a szerzőnek, a sógora ihlette a történetet.
Ez egy egyedülálló apukás szerelmi történet, egy nagyon kis csavarral. Nem teljesen Sparks-tipikus, de azért megvannak a jellegzetes vonások. Így azt már most le tudom írni, aki szereti a szerző munkásságát, nem fog csalódni a kötetben. Szerencsére annyi cselekmény akadt benne, hogy engem sem taszított. Gyakran szenvedek azzal, hogy túl sok az érzelem és kevés dolog történik a szerző kötetében, ez nem ilyen volt.
A cselekmény alapvetően két csomópont köré rendeződik. Az első Miles és Sarah egymásba szerelmesedése. A körülmények, a múltjuk a tragikus, de a jelen történetük nagyon egyszerű. Pár beszélgetés, randi és már szinte a harangok is zúgnak. Ettől kissé semmilyen limonádé is. Könnyű együttérezni a szereplőkkel: két rendes, szimpatikus ember, aki már eleget szenvedett és most kap egy mentőövet.
Nem is tetszett ez a rész különösebben, olyan semmilyen. Túl egyértelmű a szerelmük, a jellemük – ez az a rész, ami nagyon működne Hallmark limonádé filmként.
Majd jön a fordulat. Ezzel sem válik körömrágóan izgalmassá, de Sparks történeteihez képest meglepően sok mozgás kezdődik. Lesz egy gyanúsított, Miles nagyon tipródik és Sarah is megtud valamit, ami lépéskényszerbe hozza. Mindketten súlyos dilemmával kerülnek szembe, és nem csak agyalnak, Miles mozgásba is hoz dolgokat.
Nem tudom, milyen megoldás tetszett volna, de nem voltam elégedett a zárással. A szerelem mindent legyőz? Ehhez már cinikus vagyok. Vagy, túl jó emberekről ír Sparks. Miles valóban képes lesz szeretni a nőt, és nem a felesége halála jut majd eszébe, akárhányszor ránéz? Lesz azért mosdatás is, azért Missy halála nem pont az volt, amit Miles eddig kisakkozott magában. De még így is, talán ez a bajom: túl pozitív a zárlat. Volt ott egy trauma, amit nem tudok elhinni, hogy így le tudnak zárni.
A szereplők kapcsán már említettem, a főszereplők túl jók, hogy igaziak legyenek. Sarah, Miles és Jonah is mondhatni hibátlanok, nem is tudok semmi rosszat mondani róluk. Helyesek, kedvesek, erkölcsösek, nagyon szeretnek és védelmezők. Az egyetlen, ami árnyal, a másik szemszög – a gondatlan sofőr is kap fejezeteket. Bűntudat kínozza, nem egy rossz ember ő sem. Amiért érdekesebb, hogy Sparks sokáig nem fedi fel, ki ő. Voltak tippjeim, gondoltam arra is, aki ő. Nem is a meglepetés a lényeg – inkább az, amilyen helyzetbe majd a személye miatt kerül Miles és Sarah.
Alapvetően személyiségekről és érzésekről szól a regény. Szerencsére Sparks nem szentimentálisan írta meg, kissé távolít a szereplőktől.
Egyszer el lehetett olvasni, de nem éppen az én zsánerem és regényem.
Sparks: Mindig van holnap – Mint romantikus: 65% lineáris, egyszerű és túl boldogra ki lett hozva a vége is. De nem érzelgős, átérezhető és szerethető romantikus történet is.
Szubjektíven: 50% a szerelmi szálat egyszerűnek érzem, a vége túl rózsaszín, a szereplők túl jók. De olvasható, nem csöpögős.

Fülszöveg:
szereti a figyelmet, miközben az anyja mindig előtérbe rángatja. A lányok összefognak, és együtt igyekeznek túlélni a családi házat, miközben különböző álmokat kergetnek. Az okos Edda orvos szeretne lenni, Grace férjhez akar menni, míg Rika nagyon nem. Kitty meg csak szeretné, ha nem a külsejét vennék észre belőle. A lányok együtt állnak neki az ápolónőképzésnek, és lassan párra, hivatásra találnak.
szertartásig. Brielle édesanyja halottkeltő, aki egy démonnak adta el az életét a férje életéért. Nem tudhatta, hogy a férfi pár hónapon belül autóbalesetben életét veszti és az alku nem csak rá, de az elsőszülöttjére is vonatkozik. Brielle így azzal a tudattal várja a feltárását, hogy bármi lesz is, neki egy démont kell szolgálnia. Senki nem számol azzal, hogy Brielle több arkangyal erejét is birtokolja, miközben fekete szárnyai nőnek. Az angyalok készek harcolni érte, és Brielle a Bukottak Akadémiájára járhat addig is, amíg megoldást nem találnak. Vagy, míg a kétszeresen áldott és szexi Lincoln, aki kezdettől gyűlölettel néz rá, nem végez vele.
feltámasztott harcosok, akik egy-egy mágikus tárgy segítségével képesek a szörnyeket visszaküldeni és elvenni a nekromanták erejét. A vezetőjük Bernardette, aki mágikus kaszájával és hű társával, Hollóval megállíthatatlannak tűnik. Ám most feltűnik egy régen elveszettnek hitt könyv és a nekromanták újult erővel csapnak le, rafinált csapdát állítva a Virrasztóknak.
Fülszöveg:
kezdtek volna, ha nincs Elle mostohabátyja, amit tett, és amit ők tettek vele. Az asszonynak most szembe kell néznie mindennel: a múltjával, a jelenével, a Peterhez és Jonashoz fűződő érzelmeivel. Bár érzi, mit kellene és mit fog tenni, mégis halasztja a döntést. Van, amikor túl sok a titok és a szerelem nem éri meg, amit fel kellene érte adni.