Romantikus, gyászoló, történelmi rejtély nyomába eredő.

Zoltán már közelebb van az 50-hez, mint a 40-hez, mégsem tudta túltenni magát az édesapja korai elvesztésén. A jogi diplomát feledve aranyművesként és ötvösként dolgozik, aki rég szenved egy zománcalak elkészítésével. Az anyja az egyetlen állandó társasága. Ám ez megváltozik, amikor az életébe lép Erika. A nő egy kiadónál dolgozik, és Zoltán apjának regényét szeretné kiadatni. Engedélyt szeretne, és segítséget. A regény kész, és mégsem. A koronán dolgozó apa és fia történetét meséli el, de a fiú szemszöge hiányos. Ahogy az eleinte ellenséges Zoltán olvasni kezdi a történetet, az magába szippantja. Mintha ő maga is utazna az időben a szereplőkkel, és számára a folytatás is megmutatkozik. Miközben egyre közelebb kerül az asszonyhoz is, a történet nyomán a Szent Korona elveszett keresztjének a nyomába erednek, a kézirat segítségével.

Ahogy ezt a fülszöveget írtam, felötlött bennem, mennyire jó kis történelmi kalandregény lehetett volna ebből. Dan Brown és Steve Berry nyomdokain haladva egy magyar páros keresne elveszett magyar kincseket… elsőnek a korona elveszett keresztjét. De hamar le kell keserítenem azokat, akik ilyesmit várnak ebben a kötetben. Messze nem kalandregény. Ez valami egészen más oldalról közelít a témához.

A kulcsszó a hazaszeretet lesz. A Korona eszménye. Középiskolában tanítják a Szent Korona eszmét. Amit nem fogok most részleteiben elmagyarázni, de az a lényege, hogy a koronának szakrális jelentőséget tulajdonítanak. Jelképezi az országot is. Vagyis, messze több egy koronaékszernél. A története, állapota, stb. magára az országra is hatással van. Valami hasonlót találtam meg ebben a regényben is, amit meg sem próbálok átadni. Kicsit vallásos, kicsit hitelméletes. Olvasva, a könyvben, sokkal érthetőbb, mint amit tudnék róla mondani. Beérem annyival, hogy már középiskolában is sok volt nekem ez az elmélet, itt sem szerettem meg.

Viszont, Bauer Barbara tett mellé egy olyan tanulságot, amit el tudok fogadni. A hitet, szeretetet és erőt nem kívülről kell várni. Nem egy koronába reménykedni, hogy majd mindent rendbe hoz. Az embernek magában kell meglelnie ezeket, és alakítania velük az életét. Mindenki a maga koronája kovácsa…

Közben áthatja az egész történetet, hogy mennyire erősek az ország felé az érzelmi szálak. Sok olyan része van, amely már szinte rapszodikus magasságba emeli a hazaszeretetet. A magam részéről fogékony vagyok az ilyen elsöprő, talán túlzott érzelmekre, át tudtam őket érezni. De ez megosztó része a történetnek, aki romantikus vagy kalandos történetért olvas, könnyen el tudom képzelni, hogy neki ezek a részek idegesítőek lesznek.

Ha visszatérünk a történetre magára, az nem sok. A jelenben és a múltbeli eseményeknél is az eszmék és érzelmek, amelyek fontosak, nem a tettek. Sokat beszélgetnek, őrlődnek a szereplők. Lelkizős könyv, nem eseménydús.

Szimpatikus, szerethető karakterei vannak, akiket tragédiákkal hoz közel a szerző. Ettől a romantika sem a hagyományos úton halad ebben a kötetben. Senki ne számítson szenvedélyes, nagy érzelmekre és gesztusokra! A szereplők finoman közelednek egymáshoz, a gyászfeldolgozásuk sokkal hangsúlyosabb, mint a szerelmi tematika. Az szépen meg is van írva, főleg Erika esetében, aki e történetben jut el az elfogadás és továbblépés szintjére.

A múltbeli idősíkokban is volt ötlet, a XVI. századi még tetszett is. Csak ott is sajnálgattam, hogy a kalandok helyett a korona eszményre van kihegyezve. De az összesített élményem is ugyanez: a sok elmélet és érzelem mellett némi kalandot értékeltem volna.

A stílusa az írónőtől megszokott, így aki eddig kedvelte, ezt is szeretni tudja majd.

Bauer: Az aranyműves fia - Mint történelmi romantikus: 50% történelmi tények és honszeretet kis romantikus körettel.

Szubjektíven: 45% kevés volt a cselekmény, a szenvedélyt sem éreztem belőle, de hazafias.

5: Gaiman & Pratchett: Elveszett próféciák – a világvége közeleg, megszületett az Antikrisztus. Az őrzésére egy angyal és egy démon van kijelölve. Ők azonban az eltelt időszak alatt megszerették a Földet, és nincs kedvük az apokalipszishez. Míg ők ügyködnek, lesz itt elcserélt gyerek, apokalipszis lovasai, boszorkányok és vadászok. Humoros káosz.

4: Király: Csak barátok – Zorka és Botond kisgyerekként elválaszthatatlanok voltak. Ám elég egyetlen félreértés, hogy esküdt ellenségekké változzanak. Ahogy tudják, gáncsolják a másikat és ötletes kiszúrások sora követi egymást. Míg az iskolának elege nem lesz, és valahogy ki kellene békülni. Lehet, hogy a gyűlölet mögött más érzelem is akad?

3: Bolin: Armageddon – a filmet is szerettem, a filmkönyvet is bírom. Alapvetően világmentős akció, amiben egy csapat mélyfúró megy egy aszteroidára atombombát elhelyezni, de közben a csapat tele van lökött alakokkal, viccesen tálalt konfliktusokkal. Pl. a csapat vezetőjének meg kell emésztenie, hogy a lánya összejött a jobb kezével/védencével.

2: Őszi: Piri néni – Őszi Róbert eddig 3 kötetben mesélt nekünk a belevaló nagymama kalandjairól, aki a nyugdíjon túl is pörög. Randizik, eljár dolgozni egy áruházba, kutyát nevel és ha kell, Cupidót is játszik. Életbölcsességek átadása mellett a humoros események sem maradnak el benne. Szívhez szóló darab.

1: Kovács: Multigáz-trilógia – a szerző stand up komikus, ennek megfelelően adagolja a humort a köteteiben. (Egyelőre 2 kötet jelent meg.) Az elsőben egy kisember összetalálkozik egy szélhámossal, akik egy multiban kezdenek dolgozni, ami az átverések melegágya. Annyiban lehet ezt hagyni? Nem! Majd a média világában fedeznek fel nem egy szennyes történetet. Humorosan, de azért tartalmasan. Legjobb humorba csomagolni a kritikát is…

Középiskolás, családi vészhelyzetes, nyomozós.
Max igyekszik kitalálni, mi legyen a Nickhez fűződő kapcsolatával. Ő ugyanis többet szeretne, mint amit Nick nyújtani tud neki. Figyelemelterelésnek működik egy újabb ügy: egy 18 éves kamasz levele felkelti Max érdeklődését. Ivy, egy 16 éves kamaszlány öngyilkos lett, de az anyja nem hiszi, hogy a lánya végzett magával. Szerinte gyilkosság volt, és a mostohafia a gyanúsítottja. Így a fiút eltiltotta a féltestvérétől és mostohatestvérétől, amitől minden gyerek szenved. Mivel Max egy jó barátjának a lánya is a környéken él, és szintén kéri Max segítségét, a nő a helyszínre utazik, és elkezdi a műsor készítését Ivy ügyéről. Hamar kiderül, hogy a lány nem volt egy földre szállt angyal. A társai életét keserítette meg, titkokat tett nyilvánossá, és egy kamaszlányt az öngyilkosságba is kergetett. Sok lehetőség van, ki akart neki rosszat. Max sorra veszi a lehetséges gyanúsítottakat, és egy szövevényes, zaklatással teli ügy bontakozik ki.
Egy újabb sorozat, amely nem igényel előismereteket. Ugyan Max nyomoz az ügyekben, de azok mindig mások, nincsenek összefüggésben a korábban felderített esetekkel, így nem gond, ha egy-egy esetleg kimaradt. A nő magánélete, ami folytatólagos bennük, de ebben a részben is volt annyi visszautalás, hogy az is pontosan képben lehet a Max – Nick történettel, aki most kapcsolódik be.
Nem egy hagyományos krimi, hiszen Max nem nyomozó. Riporter, akinek olyan műsora van, ami döglött aktákkal foglalkozik. Nem is kicsit emlékeztet Mary Higgins Clark egy sorozatára. A lényeges különbség az, hogy Higgins Clark a gazdagok és szépek botrányos, hírhedt eseteiben merül el, míg Brennan olyan ügyeket tárgyal, melyek közelebb állnak a mindennapi emberekhez.
Maga a nyomozási folyamat nem lett a szívem csücske. Mivel Max riporter, természetesen az kapja a súlyozást, hogy kivel mit beszél. Van ugyan egy csapata, akik a háttérben ellenőrzéseket futtatnak és adatokat gyűjtenek, ellenőriznek neki, de ők szinte fel sem bukkantak a regény alatt. Itt az hozza mozgásba a dolgokat, hogy Max kérdései egy-egy ponton felpiszkálják az elkövetőt, aki próbál ellenlépéseket tenni, így egyre közelebb kerül a lebukáshoz. Inkább Poirot, mint egy CSI epizód, amire ez az ügy is hasonlított.
Hiányoltam belőle több izgalmat, cselekményt. Olyan kis csendes, semmilyen, ahogy Max sorban beszélget az emberekkel. A végére ugyan begyorsulnak az események, de addig el is kellett jutni. Valami pörgős, adrenalinban gazdagabb történet jobban a fogamra lett volna.
A témaválasztás és annak kibontása viszont működik. A zaklatások, ahogy az internet romboló is tud lenni, itt érzékletesen látható. A kamaszok dinamikáját, az egyes szereplők motivációit jól összerakta a szerző.
Jobbnak is éreztem az ő figuráikat, mint a hősnőét. A kedvencem Austin lett, Ivy öccse, aki kötődik a mostohatestvéréhez is. Kis bajkeverőnek látszik, de remek kölyök, aki tulajdonképpen csak a családját akarja összehozni. Fiatal kora ellenére ő volt az, akinek többször is sikerült megvezetnie a felnőtteket és a végén még egy hőstettet is végrehajt.
Max korrekt hősnő, csak éppen már unom a sablont, ami alapján készült. A munkájában profi, vagyonos és csinos nő. De magányos és boldogtalan, a munkája megszállottja. A múltja tette ilyenné – neki is van egy szívszorító trauma az életében, ami miatt belső kényszere, hogy segítsen a bűnügyek miatt szenvedő és zaklatott embereknek. Az ő karaktere ebben a részben nem is fejlődött – pont olyan volt most is, mint az előző két részben. Majd talán, ha Nick miatt borítania kell pár dolgot… de itt ez még nem lesz meglépve.
Tipikusan olyan krimi, ami elolvasva elmegy, de mély nyomot nem hagy maga után.

Brennan: Halálos zaklatás – Mint krimi: 60% Max karaktere működik, de a nyomozásai egyszerűek. A kérdéskör releváns.
Szubjektíven: 50% csak átlagos. Nincs meglepetés, nincs nagy érzelem – olvasod, felejted.

• Kossuth: A madarak tanácskozása - fantasy
  • A sárga csillag gyermekei - történelmi, dokumentumregény
  • Frida Kahlo és az élet színei - női, romantikus, kosztümös
• Scolar: Bűnös - ifjúsági
  • Álnok - ifjúsági
• General Press: A csodák könyve - női
  • Csodás idők - történelmi, családregény
• Metropolis: Samhein aratása - fantasy
• Menő Könyvek: Nincs idő - ifjúsági
• Delta Vision: Árnyék és láng - fantasy

Az majd kiderül, hány tud megjelenni ténylegesen...

Március

23. Fekete: Tüskevár - ifjúsági 5

24. Kuang: Mákháború - fantasy 5

25. Logue & Conradi:  A király beszéde - történelmi, dokumentumregény 3

26. Taub: Veronai szerelmesek - YA 4,5

27. Eger: A döntés - memoár 5

28. Rundell: Sophie és a tetőjárók - gyerekkönyv 1,5

     Rose: Tizenkét dühös ember - színmű 5

     Caboni: Titkos virágok kertje - családregény 1,5

29. Watt: Megkopott korona - New Adult 3

      Fitzgerald: Benjamin Button különös élete - szépirodalom 4,5

      Hercz: Arany és Ónix - romantikus fantasy 3,5

Még 2 nap van vissza márciusból. Vajon mit tartogat április?

Szerelmes, kosztümös, misztikus, titkos osztagos.

Asarella még szinte gyermek, amikor egy brutális támadásban elveszti a szüleit. Amikor évekkel később szeretett unokatestvérének Esthernek a nyomára bukkan, cselekvésre szánja rá magát. Ehhez azonban segítségre van szüksége, és a FOKA – a világukat a más világok lényeitől védő titkos szervezetnek – tagjai közül Dhelward earl ajánlkozik fel. Érdekházasságot kötnek, együtt megmentik Esthert, cserébe a világokat elválasztó Fátylat átvágni képes Asarella hazavezető kaput nyit a férfinak, akinek emberi külseje csak álca, hiszen a férfi egy holdvérű. A közös kalandok alatt azonban egymás iránt is egyre többet éreznek – a magának Lovagot választani kényszerülő Asarella egyre biztosabb benne, hogy pont a férje lenne az, aki mellé kötni szeretné magát. De van-e jövőjük, ha a férfi annyira haza akar térni, hogy nem ismeri fel, van, aki itt otthont teremtene neki?

Már megtanulhatnám, hogy ne akkor akarjak könyvekről írni, amikor rossz a hangulatom. Kint rossz az idő, nem mehetek ki a házból, és a család kutyája is annyira bolondján van, hogy már fáj a fülem az ugatásától. Úgyhogy, előre leszögezem, összességében szerettem ezt a könyvet és jól szórakoztam rajta. Ehhez képest most gonosz leszek, és azon fogok pörögni, ami nem tetszett benne. Miért? Ahonnan indultam – rossz kedvem van, ül felettem egy szép nagy, ronda gomolygó negatív hangulatfelhő.

A regényben fantasy és romantikus elemek keverednek. Bár azt írhatnám, hogy inkább fantasy, kis nyomozással, mint nyálregény. De nem tehetem. A két főszereplőt ugyan az hozza össze, hogy Asarella az unokahúgát keresné, de amint Dhelward mellé kerül, már másról kezd szólni a történet. Arról, hogy milyen elemien vonzódnak egymáshoz. Ennek milyen tünetei vannak. Megvan, amikor az Alkonyatban Edward fejtegette, mennyire kívánja Bella vérét? Ez kb. az a szint, itt azt kellett olvasgatnom, Dhelward mennyire szeretne a felesége nyakába harapni és a vérét inni.

Itt megjegyezném, hogy az egyik kedvenc jelenetemben pont azt fejtegetik és visznek bele kis humort is, hogy a holdvérűek nem vámpírok. Ezt elég nehéz különben komolyan venni, amikor Dhelward sóvárog a nő vérére…

Asarella részéről még rosszabb a helyzet. A lány egy acrif, olyan ember, aki képes átvágni a Fátylat és irányított kapukat nyitni. (Erősíteni is tudja a világokat elválasztó szövetet, de Asarella erről a feladatáról hajlamos megfeledkezni, a szülei halála óta nem is csinálta.) Az ilyen lényeknek kell egy Lovag, aki szexuálisan kiegyensúlyozza. Erről meg a szukkubuszok jutottak eszembe… Persze, ez romantikus, nem erotikus, így nem minden férfira veti rá magát a nő, hanem választ egyet, akihez kötődik egy életen át. Így volt sok önmarcangolás, hogy mennyire rossz ötlet beleszeretni valakibe, aki elhagyja egy másik világért.

Nagyon csajos ez a könyv, pedig a fantasy világában van ötlet. Igaz, sok a lyuk is. Mintha már egy második kötetet olvastam volna egy sorozatból. Sok részlet van, és nem egyszer éreztem úgy, hogy valamit tudnom kellene. Amikor a semmiből felbukkannak dolgok az acrif létezésről, pl. a kiképzésük. A FOKA tagjairól. Pl. a tündér őshonos földi faj, vagy a tündér tag is egy másvilági, mint Dhelward?

Abba már bele se megyek, mennyire idegesített, hogy a FOKA értelmes és nem betűszó. Akárhányszor megláttam, azon gondolkodtam, minek a foka. A Jóreménységé biztos nem…

A regény vége is irritált. Hirtelen jött, gyorsan le van zavarva. Igaz, addig sem a krimi és a fantasy volt a lényeg, hanem a romantika. De akkor is.

Különben a szövegét bírtam, pl. a két főszereplő szócsatáit.

Most pedig kiélem magam egy kis Wicked hallgatással. Most gonosz vagyok…

Hercz: Arany és Ónix - Mint romantikus fantasy: 70% ötletekkel teli, de még kidolgozásra váró világ. Sok románc.
Szubjektíven: 58% az alapötletét szeretem, de több izgalom, kevesebb szerelem jobb lenne.

Életutat követő, fordított rendes, fiatalodó.

Az előkelő Button családban végre örökös születik. A boldog apának azonban hamar az ajkára fagy a fia feletti örömében keletkezett mosolya: a gyermek nem gyermek. Egy aggastyán, aki máris arra utasítja, hogy hozzon neki rendes ruhát. A család igyekszik e különös fiúval is fennmaradni, és Benjamin lassan fiatalodni kezd. Nála fordítva forog az óra. Ugyan nehezen éli meg, hogy az egyetem elutasítja – nem hiszik el neki a korát. De a családi cégben felelősségteljesen helytáll, és egy bálban megismer egy ifjú szépséget, aki belé szeret. Benjamin felelős cégvezető, boldog férj és apa lesz, aki a katonai szolgálatában is kiemelkedik. Ám ahogy fiatalodik, újra elveszti a helyét. A felesége már nem érdekli. A céget átadja a fiának, ő maga egyetemre, majd előkészítőbe kezd járni. Végül saját kisunokájának játszótársa lesz, míg az értelme egyre csökken.

Láttam egy filmet egy kiadóról, aki többek között F. Scott Fitzgerald szövegeit is kiadta. Van benne egy rész, amikor az egyik írója arra panaszkodik, hogy ő sikeres és termékeny, míg Fitzgerald alig bír kiszenvedni pár oldalt. Mégis, Fitzgerald bármikor kap előleget, ő meg nem. A kiadó meg azt mondta, Fitzgerald pár mondata többet ér, mint az ő fejezetei.

Azért jutott ez eszembe, mert a Benjamin Button sem egy terjedelmes regény. Alig pár fejezetből álló kisregény, amit szinte pillanatok alatt végig lehet futni. De amit tud, ahogy meg van írva, az mesterművé teszi. Fitzgerald a szavak művésze volt – komolyan sajnálok egy esetleges szerkesztőt, akinek húzni kellene belőle, mert olyat nála nem lehet.

Ez a történet is olyan, mint egy kártyavár. A szavak a kártyák, melyek együtt egy bonyolult és csodálatos építménnyé állnak össze, egy mesebeli kastéllyá. De húzz csak ki egy lapot is! A szél már el is söpörte a kastélyt.

A történet ötlete egyedi. Egy ember, aki fordítva éli az életét. A csavar az benne, hogy nem csak a külsejében mutatja Benjamin az adott életszakasz jellegzetességeit. Amennyinek kinéz, annak a korosztálynak a viselkedését birtokolja. a húszas-harmincas éveiben éli a megfontolt férfiak 40-50-es éveit. Gyerekként volt morgód öregember. Amikor pedig a kora szerint vén, akkor lesz gyerekes.

A regény világán belül ez működik is. Fitzgerald pontosan megfesti, a környezete mennyire nem tudja ezt kezelni, és hogyan veti ki magából a különböző időszakaiban az összehang éveit leszámítva. Eleinte a szülei próbálkoznak, majd a saját fia lesz az, akinek szégyenkeznie kell az apja miatt, és mindenféle szabályt talál ki neki.

Ha mélyebbre megyünk, ebben benne van az, hogy nem szabad másnak lenni. A környezet elvár tőlünk valamit, a normák szerint kell élni. Ha valaki ennek nemet mond, egyedibb, annak viselnie kell a következményeket. Mondjuk, ebben a kisregényben az zavart, hogy a környezete úgy viselkedik, mintha Benjamin saját döntése lenne, mintha maga akarná fordítva élni az életét. Ugyan, hogy változtathatna valami ilyesmin?

A történetből film is készült, megváltoztatott cselekménnyel. Az életút nekem Fitzgerald történetében tetszett jobban, de a film egy dologban erősebb volt. Abban Benjamin lelke és teste nem volt összhangban. Amikor öregnek néz ki, a viselkedése akkor volt gyermeki. Amikor a teste vált gyerekké, akkor már a szelleme egy öregemberé volt. Úgy nekem jobban működött, mint pl. itt a vénségben megélt kamaszkor.

Ez azonban nem változtat azon, mennyire pontosan épített remekmű ez a történet. Ahogy semmi nincs túlírva, és Fitzgerald megválogatja a szavait. Őt nem ragadja el a saját története. Ahogy egy kisregényben is éles társadalom életképeket komponál… remek.

A dzsesszkorszak óriása Fitzgerald, komolyan sajnálom, hogy nem olvassuk többet ma is.

Fitzgerald: Benjamin Button különös élete - Mint szépirodalom: 90% minden szónak jelentősége van, gondos szöveg, érdekes történettel.

Szubjektíven: 75% a szövegét szerettem, de volt, ami a filmben jobban tetszett. Már itt jobb.

Szerelmes, múltat megbocsátó, újrakezdő.

A Royal család tagjai még a gazdagok és szépek világában is kiemelkedtek a többiek közül. A legidősebb fiú, Gideon mindig is a lányok célkeresztjében volt. Már utolsó éves a középiskolában, amikor a szeme megakad a pár évvel fiatalabb Savannah vonásain. A két fiatal között gyorsan mélyülnek el az érzelmek, de a család egy barátjának felesége közéjük áll. Megzsarolja a fiút, akinek nincs szíve elmondani a lánynak, mivel zsarolják. Így Savannah csak annyit tud, hogy Gid megcsalja, ráadásul egy idősebb nővel. A szíve szakad, és új szenvedély uralkodik el rajtuk: bántani akarják egymást. 2 évvel később, Ella segítségével a zsarolás megszűnik, és Savannah azt az egyetemet nézi meg, ahova Gid is jár. A fiatalember akar még egy esélyt, vissza akarja kapni a lányt, akit mindig is szeretett. Ám egy újabb zsaroló lép fel a színen, Steve is a saját érdekében manipulálná a fiatalokat.

Eddig szerettem a Royal fiúk szerelmeit elmesélő sorozatot. Ezt a kiegészítő kötetet is nagyon vártam, mert talán Gideon volt az, akit legjobban sajnáltam a srácok között. Mindegyikük megszenvedte, ami az anyjukkal történt, mindegyik pusztítja magát, de Gid volt az egyetlen, akinek a boldogságát nem saját maga, hanem egy külső erő zúzta össze. A puma, aki képes volt szexért zsarolni. Amire mindene ráment.

Itt a kötet, amin nem meglepődni akartam. Pontosan lehetett tudni, hogy arra megy ki a játék, hogy Sav és Gid megbeszéljék a dolgaikat, bocsánatot nyerjenek a múltra, és visszataláljanak egymáshoz. Azért Watt kitalált most is egy kis bonyodalmat, de az nagyon buta egy szál volt. Ahogy Steve próbálja most őket zsarolni… nagyon érezni lehetett, hogy csak kellett bele valami, amivel még pár oldalszámot bele lehet nyomni.

De nem ez volt, ami miatt annyira csalódott vagyok. Azt éreztem, hogy igazából a szerzőnek legfeljebb 1-2 fejezetnyi ötlete van arra, mi legyen Gideon és Savannah története. Még mindig odavannak egymásért, amint valamelyik kimondja az első őszinte szót, rendbe fognak jönni. Még ha olvasóként fogtam is azon a fejem, Gideon milyen könnyen megbocsát. Savannah helyzete könnyebb: Gideon őt akarta védeni, és nem jó kedvében csalta meg. De Savannah tulajdonképpen 2 évet azzal töltött, hogy a srácnak fájdalmat okozzon. Az, hogy Gideon milyen könnyen lenyelte, hogy Savannah az öccse ágyában is megfordult… Nálam az nagyobb konfliktus lett volna, mint Steve zsarolási terve. De Watt elintézte egy mondattal. Megértette. Nálam ott elakadt a lemez. Ilyen könnyen?

De még mindig nem lyukadtam ki a legnagyobb gondomnál. Ami a cselekmény mesterséges duzzasztása. Az előző kötetekből pontosan ismertem a történetüket. Most mégis újra kellett olvasnom! A kötet jelentős része visszaemlékezés – hogyan találkoztak, hogyan lettek szerelmesek és hogyan indult a zsarolás. Aki nem olvasott még korábbi részt, nekik új volt, de én már ezekkel tisztában voltam. Annyira untam, nem mondott semmi újat. Az a tudat, hogy ezzel lett némi vastagsága a kötetnek, csak még jobban bosszantott.

Mert, aminek értelme is volt, elfért volna a 3. rész végén plusz két fejezetben, vagy Easton sztorijának elejére is be lehetett volna ékelni. Akkor most azért kellett ez a rész, hogy még valamit el lehessen adni? Ez az, ami borzasztóan zavar.

Gideon nem lett jobban felépítve. Savannah jelleme kicsit jobban előtérbe került, de nem szerettem meg. Mindkettejük esetében zavart, hogy mennyire gyerekesen intézték ezt az egészet. Gideonnak csak annyit kellett volna tennie, hogy szól az apjának. Helyette szenvedett 2 éven át. Savannah bosszúja is annyira kicsinyes volt…

Stílusában hozza a szokott szintet, de az nem kárpótol a cselekmény gondjaiért.

Már csak abban reménykedem, hogy Easton története jobb lesz. Mert ebben csalódtam.

Watt: Megkopott korona – Mint New Adult: 50% előzmények ismerete nélkül elmegy. Érzelmes, drámai, de csak filler.

Szubjektíven: 40% túl nagy elvárások, nagy csalódás. Ismétlő jellegű, így túlírt is. Kár érte.

Benvolio a temető felé sétálva vette észre, hogy a Montague ifjak egy lányt zargatnak. Kimenti, de hamar össze is vesznek. A lány megvádolja a fiút, hogy a család erőszakos tagjaival tart, és ők tették tönkre Júlia szobrát. Füstölögve válnak el.

Benvolio utána egyezik bele, hogy egy béke érdekében elvesz egy Capulet-lányt. Ám egyből tiltakozni kezd, amikor a herceg bemutatja a választott lányt: pont az a Rozalin, akivel a temetőben összeveszett. Rozalin sem akar házasodni: apácának akart állni, amint a húgát férjhez adja. Azt mélyen titkolja, egy esetben tenne kivételt: ha a herceg, Escalus kérné meg a kezét, akibe gyerekkora óta szerelmes.

Escalus csapdát állít a lánynak: egy fogadáson Rozalin sokat iszik, és a férfival távozik. Aki ágyba fekteti a félájult lány, majd leül egy székre és vár. A reggel ébredő lányt megzsarolja: ha kiderül, hogy egy helyiségben töltötték az éjszakát, a híre tönkremegy, és a húgát sem akarja majd elvenni senki. Így Rozalin kényszerből belemegy az eljegyzésbe Rozalinnal.

Júlia szobrát megint megrongálják, és a két család egy köpésre van az újabb vérfürdőtől. Benvolio és Rozalin egyesítik erőiket, és elkezdenek az emberekkel beszélni. Júlia anyja és nagyanyja nagyon gyanúsak.

Közben Livia, Rozalin húga is felfigyel arra, hogy valami nem stimmel a Capulet-házban. Követi a nénjét, és egy beteget fedez fel, akit nagy titokban ápolnak. Paris gróf az, aki túlélte azt a végzetes éjszakát. Júlia anyja rejtette el, és gyógyítgatta. Most Livia is csatlakozik hozzá, és a jóképű fiatalember hamarosan leveszi a lábáról. A fiatalok titokban már házasságot terveznek.

Benvolio tűnik a bűnösnek, a férfi számkivetett lesz. Rozalin a herceggel beszél, aki végre felismeri, hogy ez a lány mindig is neki való volt. Ám még aznap este Benvolio a lányhoz szökik, és kéri, tartson vele. Ő ártatlan, együtt kideríthetik, ki a merénylő és szoborrongáló. Rozalin vele megy.

Együtt Benvolio és Rozalin rádöbbennek, mi történik igazából Veronában. Lady Capulet elrejtette Parist, és miközben gyógyította őt, belerángatta őrült bosszújába. Mivel ő a herceg legközelebbi férfi rokona, elsőfokú unokatestvérek apai ágon, ha Escalus örökös nélkül hal meg, Paris Verona következő hercege. Merénylettel végeznének a herceggel, Paris örökölné a trónt, és kiírtaná a Montague házat.

Benvolio fogságba esik, és Parisnak hisznek, nem neki. Rozalin elrablásával is vádolják. Ki akarják végezni. A visszatérő Rozalin sem tudja leállítani a dolgokat, de Livia is elmeséli, amit tud. A herceg belátja tévedését. A Montague és Capulet család is mellé áll, együtt indulnak Paris és a bérencei ellen. A búcsúkor Benvolio észreveszi, hogy a herceg hogyan néz Rozalinra. Megérti, és a szíve beleszakad.

Paris elbukik. A csatát sem éli túl. Veronában újra béke van. Benvolio direkt olyan feladatokat vállal, hogy ne kelljen a városba lennie vagy Rozalin közelében lennie. A lány kezét megkéri a herceg, ám Rozalin erre már tudja, kinek az életét féltette elsősorban a csatában. A távozó Benvolio után megy, és számonkéri a viselkedését. Kiderül, hogy szeretik egymást, és az eljegyzésük él. Livia, aki gyászolja Parist, aki a megtévesztettsége ellenére a szerelme volt, Escalus húgával tart és neki lesz az udvarhölgye, ő nem bír többé Veronában élni.