Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Isaacson: Steve Jobs

2019. augusztus 14. - BBerni86

Iparágakat megújítós, karakterrajzos, mai.

Steve Jobs – kezdetben csak egy csecsemő volt, akit az anyja nem tudott megtartani. Egy szír diákkal való viszony eredménye, akiről le kellett mondania. Az örökbe fogadásnál annyit kért, egyetemet végzett pár kaphassa meg a kicsit. A Jobs házaspár ugyan nem felelt meg ennek a kitételnek, de annyira fontosnak tartották a fiú oktatását, hogy anyagi lehetőségeiken felül költöttek Steve iskoláztatására. Aki hamar rájött, hogy nem az steve_jobs8_14.jpgiskolapadból fogja meghódítani a világot. Elég volt egy ötlet, Jobs szervező- és beszélőkészsége, hogy megalapuljon az Apple, és elinduljon valami forradalmi. De a zsenialitáshoz nehéz természet párosult. Egyetemi barátnőjét, akit teherbe is ejtett, elhagyta, a kislányukkal sem foglalkozott hosszú évekig. Házasságából 3 gyermek született, de egyedül a fiával sikerült közös hangot találnia. Volt, hogy menesztették az Apple éléről, mire forradalmasította az animációs gyártást. Volt, hogy könyörögtek, menjen vissza. Sikerre vitte az eszközeik, miközben a kiskereskedések, mobilok és szórakoztató technika terén is megváltoztatta a világot.

Miért érdekes kortársak életrajzát olvasni? Ostobán hangzik, hogy tanulhatunk belőle. Nekem jobban tetszik, hogy inspirációt lehet meríteni. Hogy lehet másképp is csinálni, hogy nem csak azok a visszatérő sémák vannak, amelyeket a környezetünkben és a saját életünkben látunk. Ki tudja, hátha valamiből ihletet is sikerül meríteni.

A Steve Jobs kötet azért emlékezetes számomra, mert annyira más vezető típust mutat be, mint ami nálunk megszokott. Jobs egy menedzser típusú vezető volt, aki irányt szabott. Aki nem érte be a tökéletesnél kevesebbel, és keresztülvitte, amit akart. Az a fajta soha nem nyugvás, saját magát is végletekig hajtó tendencia egészen más, mint a hagyományos vezetői viselkedés. Aki nem a tényleges fejlesztésben vesz részt, hanem az egész összefogója és irányítója. Aki megmondja, mit valósítsanak meg a számára.

Nagyon inspiráló – ugyanakkor elszomorító, hogy mennyire nem valósul meg a környezetemben –, hogy mennyire belső kényszer volt a számára a lehető legjobb elérése. Az, hogy nem elég a kevesebb, majdnem jó, addig kell dolgozni, míg nincs meg a jobb. Ehhez nagy belső hajtás kell, és ez nem csak benne volt meg, de a többiekből is kihozta.

A konkrét életrajz, a magánélete nem kötött le annyira, mint a munkássága. Ahogy végigveszi a szerző, hogyan forradalmasította az ágazatokat. Onnantól kezdve, hogy jött egy ötlet, hogyan valósították meg, majd hogyan adták el. A marketing stratégiák kifejezetten érdekesek voltak, és mennyivel jobbak, mint ami a tévéből árad felénk.

Ezért nem is könnyű olvasmány a kötet. Ugyan bemutatja az embert, keresi a természete sarkalatos pontjait és a motivációkat, de mellette az informatika fejlődéstörténetét is megkapjuk. Nem könnyű érteni, nagyon tömény szövegében és ismeretanyagában is a könyv. Ami személyes érdeklődés miatt nekem nagyon olvastatta, a Pixar története. Egész máshogy néztem a Toy Story 4-et is, mert tudtam, milyen harcok voltak mögötte, hogy a karakterek a sajátjaik maradhassanak. Milyen kreatív munka és harcok voltak a háttérben.

Még azt is meg merem kockáztatni, hogy a témák nehézségéhez képest olvasmányos is.

Nem könnyű könyv, súlyra sem, de érdekes betekintést nyújt a kulisszák mögé.

 

Isaacson: Steve Jobs - Mint ismeretterjesztő: 90% átfogó képet fest, az embert és munkásságát érthetően bemutatja.

Szubjektíven: 85% figyelmet igényel, de megéri. Vezetéselméletből, korrajzból is okít.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4515006750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása