Fülszöveg: 

Gaiman és legendás rajzolókból álló csapata visszatér, hogy pontot tegyen a viking mondavilágból ismerős istenek történetének végére! A sorozatzáró kötetben Thor és Tyr nem csupán egy sokfejű óriásasszonnyal, de tűzokádó tengeri kígyókkal és más rémségekkel is szembenéz, miközben Odin a világ legvégső határáig utazik, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire. De mindhiába, sorsát senki sem kerülheti el: feltartóztathatatlanul közeleg a balták, kardok és farkasok ideje, az istenek alkonya: a Ragnarök.

Szerintem: 

Már bajban is vagyok, hogy a történetet nézzem, a kiadványt, mint képregényt, vagy a mitológiai alapot. Van, ami

ellenérzést kelt bennem, mondjuk, ezzel nem először szembesülök.

Annyi skandináv mitológiát olvastam már, többek között Gaiman eredeti gyűjteményét is, ami aztán ezzé a képregénnyé lett átdolgozva, hogy nem tudok a skandináv istenek között személyes hőst találni. Úgy is fogalmazhatok, hogy ez sokkal rosszabb banda, mint a görög isteneké. Kicsinyesek, erőszakosak, bosszúállók, egymással is annyit szemétkednek, hogy attól felfordul a gyomrom.

Nálam simán benne van, hogy inkább együttérzek a 'gonoszakkal' – mint Loki –, mintsem az elvben jó oldalon állókkal. Ha Loki eseténél maradok, az ő ellenpárja Thor. Az egyik a hős, a másik a gonosz. Csak éppen, ha megnézzük, milyen alak Thor és miket művel, akkor nem érteni, ő mitől lenne hős. Tömegmészáros, amit pl. az óriásokkal művel. Itt is simán lemészárol ártatlan állatokat, hogy a gazdájuknak bemutasson. Nem sokkal utána meg százszáz öli a pusztaság óriásait, ki is van írva, hogy szinte unottan és közömbösen. Ehhez jön hozzá, hogy Thor messze nem egy éles kés a fiókban.
Loki az istenekkel szemétkedik, ráadásul ezeket vissza is tudja úgy fordítani, hogy a végére jól járjanak. De most komolyan, meg kell azon lepődni, hogy miután az istenek az egyik gyerekét farkassá változtatják és az általa megölt másik fia beleivel kötözik ki, hogy aztán savat csöpögtessenek rá, a Ragnarök idején boldogan vezeti ellenük a holtakat?

Ezek sötét, erőszakos történetek nem jó lényekről. Annyira nem jók, hogy viszolyogni is tudnék tőlük. Csak éppen, ennek ellenére, ezek jó sztorik. Van benne ötlet, meglepő elemek sora és azért horrorként nagyon el van találva a véres történések sora is. A képregényben is jó el vannak mesélve, izgalmasak és jól szerkesztettek. Ha bunkókról is szólnak.
Tudom, a vikingekben és az ő erőszakos világukban kell gondolkodnom, azért ilyenek az isteneik és az ő történeteik. És tényleg, történetként jók. Azzal meg vívok magamban, hogy nem tudok azonosulni olyan lények etikai kódexével, akik szerint mókás a fivérekkel egymást szétmarcangoltatni.

Teszem hozzá, néha azért átjött a humora. Ahogy Loki elintézi, hogy Baldur meghaljon. Ahogy mindenki vágja neki a különféle brutális eszközöket, komédiába illően, aztán a vak istennek Loki által átadott kis vesszőcske beleállt a torkába és végzett a szép istennel. Mondanom se kell, fekete a humoruk, ilyen történetekkel mi más lenne?

Szépen meg lett rajzolva is. Nem klasszikusan szépek az alakok, de ilyen történetekhez nem is illene a Disney grafika. Bírtam az arckifejezéseket, megvannak az istenek jellegzetes megjelenési elemei illetve ruhadarabjai, tárgyai. Dinamikus, mozgalmas, jól színezett. A kedvencem különben Hel megrajzolt alakja volt. Gornichec A boszorkány szíve kötete óta igyekszem elképzelni őt, és itt nagyon jól meg van rajzolva.

Vagyis, a skandináv mitológia sötétségét leszámítva szerettem a kiadványt, és a történetek is jók. Nem bántam meg, hogy ezt a trilógiát az alapregénnyel megvettem és olvastam.