Történelmi, művészetes, családos, túlélős.
Pécs a Zsolnay-család és – gyár városa. Meghatározza az egész város arculatát, hogy milyen emberek élnek és dolgoznak itt. Minőséget állítanak itt elő, amire sokaknak fáj a foga. A XX. század első felében túl kellett élnie az első világháborút, majd a csehek küldte kém is sok borsot tört a család orra alá. Franz Altmayer még szeretőt is úgy választott magának, hogy a titkos máz receptjéhez közelebb jusson. Anna pedig segített, mert el akart innen menni a férfival. A terveket azonban az élet rendszeresen módosította, Anna is más mellett öregedett meg. Majd újabb háború és a szovjeteke következtek. A család próbált kiállni az öröksége mellett, de a politika szelét nem fordíthatták meg.
Történelmi regény – kicsit félve teszem ezt a műfajt a történet mellé. Ha a borítót nézzük, ott regényes krónika szerepel. Ez lenne az, ami jobban kifejezi, milyen is ez a könyv.
Pár évtized történetét meséli el a szerző. Nem egy hősre, nem egy történetre teszi a hangsúlyt. Kiemeli azokat az eseményeket, amelyek meghatározóak voltak Pécs városának életében. Ehhez szervesen hozzátartozik a Zsolnayak életét ért események, de ott is inkább a gyárral kapcsolatosak vannak előtérben, nem a családtagokkal. Krónikaszerű a cselekményvezetés.
Talán egy szál van, ami egyfajta vezetőként összeköti az eseményeket. Franz Altmayer, aki kémkedni érkezett meg Pécsre. Ő bevonja az egyik helyi szépasszonyt, Annát, aki nagyon szabadulni akar a férje mellől. Eleinte Altmayer van az események középpontjában, de ahogy ő lelép a színről, Anna átveszi a helyét. Megtudjuk, hogy alakul az ő további élete.
Elvileg ez egy szenvedélyekkel teli, csalásokkal és viszonnyal teli cselekményszál. Nagyon emberi és gyarló, amiből egy más szerző igencsak szaftos regényt írt volna. Itt viszont krónikaszerűen van megírva a viszony is, minden érzelem ki van irtva belőle. Tárgyszerű, egészen száraz. Nem is volt nagy élvezet olvasni.
Mivel ennyire krónikaszerű a könyv, főszereplőt sem tudok megnevezni belőle. Nem az emberek a fontosak benne. Névről említik őket, esetleg kapunk pár életrajzi adatok, de hogy kik ők, mi jár a fejükben, milyen emberek, ez nem lényeges. Zavart is, azért könnyebb egy regénybe belehelyezkedni, ha van egy szereplő, akinek drukkolhatunk, vagy nagyon utálhatjuk. Itt nincs ilyen. Hiába nagy a Zsolnayak családja is, még tőlük sincs kiemelve egy karakter, akinek az életét lekövettük volna. Ennél nagyobb baj, hogy igazán meg sem ismerjük a családot. Úgy lehet igazán érteni az ő szálaikat, ha alapból megvoltak az ismereteid: ki kinek hogyan a rokona, melyik családi ágba tartozik.
A történelem maga az, ami érdekes a regényben és a cselekményben. Ha az olvasó ismeri is, mi történet abban az évben az országban és a világban, itt meg lehet nézni, az hogyan képződött le ebben az adott városban. Milyen volt a szerb vagy a német, vagy az orosz megszállás alatt? Hogy alakult a város vezetése?
A végén volt az a rész, ami legjobban érdekelt volna, de már csak felsejlik a zárlatban. Amikor jött az államosítás és a kommunista rendszer. Azt felfogni, ami ott is történt… ezért kár, hogy nincs igazán érzelmi vetület a kötetben. Itt volt fájó érzelem bőven.
A történelmi anyaga miatt érdekes volt, de nem igazán regény. Érdekes, de nem szórakoztató.
P. Horváth: Öt torony - Mint történelmi: 65% tablószerű. Sok szereplő, sok esemény, melyekből egy kor rajza épül.
Szubjektíven: 45% zavart, hogy ennyire nem regényszerű. Még csak rendes főszereplő sincs.