Közösséges, generációk közti ellentétes, túlélős.

A felnövekvő új nemzedéknek szembe kell nézni olyan kérdésekkel, melyet a szüleik csak elméletként gondoltak át eddig. Ők egy más világban nőttek fel, vagy már eleve itt születtek. Egy idegen bolygón, ahol állandó a fagy, ahol az egyetlen kapcsolatot a Földdel az elhagyatott, nehezen megközelíthető völgyben levő működésképtelen űrhajó. Igyekezzenek minél jobban itt boldogulni, vagy várják a megmentőket, akik elvinnék őket innen? Oleg rátermett, feltaláló alkatú fiú, akiben nagy reménye van a vezető öregnek, hogy ha belőle válik a következő vezető, képesek lehetnek embernek maradni, és nem csak túlélni. A fiú azonban egyre többször kerül szembe az idősek félelmeivel – ami tetőzik, amikor egy űrhajó leszáll a bolygón. Oda kell jutniuk, de hogyan?

Ahogy közbe fejtegetem, a sci-fi remekül keverhető más zsánerekkel, és igazán szórakoztató regények születhetnek belőle. Akár ifjúsági, akár akció, akár horror alapokra építkezve. A sci-fi pedig megadja a lehetőséget, hogy a szórakoztatás mellett valami mélyebb tartalmat is elmondjon a szerző. A kedvenc sci-fi történeteim képesek is erre: szórakoztatnak, de van tartamuk és igazi mondanivalójuk is.

Bulicsov túlélői is igyekeznek e kettő kívánalmamat kielégíteni.

A szórakoztató rész sikerült talán jobban. Itt a kalandregénnyel lett keverve a sci-fi alap, és már szinte robinsoni, ahogy az emberi közösség igyekszik életben maradni egy ellenséges bolygón. Idegen növények és állatok, melyeket nyelvi eszközökkel is igyekeznek háziasítani – például, saját növényeik és állataik nevét adják nekik, ha nem is hasonlítanak. Tetszett, ahogy a felnövekvő generáció túlélők csapata, akik ötletekkel, saját terveik és hajlamaik megvalósításával igyekeznek otthonná tenni, ami nekik tulajdonképpen az otthon.

Oleg olyan főszereplő, akivel könnyű azonosulni. Az átlagnál okosabb, bátrabb, de cserébe nem ő az izom a csapatban. (Szóval, van gyengesége is, nem ő Superman helyi megtestesülése.) Még azt is tudtam díjazni, hogy a szerelmi szál csak jelzés értékű. Minimálisan van, de tényleg csak annyira, hogy aki nem akar, nem vesz tudomást se róla.

Az agyalós, filozófiai rész tulajdonképpen azzal foglalkozna, hogy meddig tartható fenn a kultúra, amely nem szolgálja az életben maradást. Érdemes-e megőrizni, valóban az emelné ki az embereket az állatok közül?

Ehhez hozzákeveri itt a reményt is a szerző. Amíg őrzik a kultúrát, a Föld emlékét, a reményt is őrzik, hogy majd egyszer értük jönnek. És ez jól rávilágít az emberek egyik legjellemzőbb tulajdonságára: faji szinten nem adjuk fel, mindig vannak olyan küzdő alkatok, akik a legrosszabb helyzetekben is kitartanak, törnek előre, és a fennmaradást biztosítsák.

A világépítés gyengébb, igazán akkor lesz érdekes, amikor a modern ember is megjön, és látjuk az ő szemükkel is a bolygót. Akkor látszik igazán, mennyire alkalmazkodtak az első emberek, és milyen vad, idegen az a világ igazán. Ez a szerkesztési ötlet bejött.

Míg olvastam, különösen a felmentő emberek érkezés előtt, nem ment ki a fejemből Beckett Sötét Éden című regénye. Nagyon arra hajaz, csak az Éden jobb. Nem rossz ez se, de nincs meg benne az a plusz, ami Beckett regényében igen.

Túlélők - Mint sci-fi: 60% kultúráról gondolkoztat a túlélés ellenében, kalandos betétekkel, érdekesen.

Szubjektíven: 60% a kalandos részei tetszettek, de nekem valami jó csavar hiányzott a végére.