Fülszöveg: 

Vincent ​DeLuz kapitány és a Redshift Seven legénysége a szabadúszó kalandorok izgalmakkal teli hétköznapjait éli, amikor váratlanul felbukkan egy ősi ellenség, a fomor faj, ami kihalással fenyegeti az emberiséget. Befolyásuk alatt a Koalíció hadereje a hindu kultúra egyik fellegvárát, a csaknem védtelen Bhavnagar bolygót készül ostrom alá venni. Vincenték egyetlen reménye, hogy az idővel versenyt futva megelőzzék a szörnyű flottát, és a Koalíció-hű űrhajókat szembeállítsák az elnyomó szörnyetegekkel. Ám a Redshift Seven családként együtt élő tagjainak a saját bőrén kell megtanulnia, hogy a fomor olyan ellenség, amivel nem lehet a szokványos módon felvenni a harcot. A kataklizma, ami következik, alapjaiban rengeti meg az emberiség birodalmainak életét.

Szerintem: 

Már az első rész tükrében felmerült bennem, hogy

mit tud tenni egyetlen hajó, még ha az a Redshift is, pár fős legénységgel egy világhódító invázió ellen? Azt kell mondanom, megkaptam rá a választ és meg is lepődtem, milyen szépen lezongorázta ezt Walden.

A cselekmény távolabbról indít, látjuk a földi előkészületeket, majd felgyorsulnak az események. A Redshift megkapja az üzenetet, rohannak megakadályozni egy népirtást és egy háborúban találják magukat. A cselekmény egyre csak gyorsul, vannak fordulatok és az irányvonalak is ki vannak jelölve, hogyan lesz tovább. Mert ez csak a nyitány, az idegenek nem mondanak le arról, hogy az emberiség legyen a következő nép, akiket leigáznak és magukba olvasztanak.

Jól keveredik benne egy epikus méretű űreposz és egy kis csapat kalandjai. Népek és világok sorsa függ most a szereplőktől, miközben ez egy baráti társaság is, akik együtt családot alkotnak. A történet varázsához tartozik, hogy a hajón mindenkinek megvan a feladata és együttműködnek. Ugratják egymást, vagy éppen segítenek egymásnak, lerendezik a vitáikat és mindenek felett összetartanak. Egy olyan közösség, amibe jó lehet tartozni és ezt az érzetet olvasóként is megkaptam.

Walden tovább játszik azzal is, hogy mit tudunk a szereplőkről. A Lucas körüli rejtélyre megadja a választ, és sokkal közelebb hozza a szakács – vándortanító alakját. Mellette az ikrek, akik most több szerepet kapnak és előrelépnek. Mindketten tanulnak, fiatalok és nagy kérdésekkel viaskodnak. Hozzájuk hasonló még nem volt, és keresik is a helyüket a hajón, a világban. Amit sajnáltam, hogy Vincent kapcsán nincs előrelépés. Szerintem Lucas az ő múltjáról is tudhat dolgokat, de ezt s témát most nem folytatta a szerző. 1-2 utalás van arra, hogy nem tudja ki volt, de más semmi.

A szereplők szembenállása egyszerű – fomorok és akik küzdenek ellenük. Azzal színesíti csak, hogy a földiek között is vannak jó emberek, akiket Vincent és a csapat ébreszt rá a valódi helyzetre, és ők képesek oldalt váltani. Az ő sorsul is nyitott még, bár ez egészen baljós, ahogy a végén a fomor vezetők terveket szőnek.

Szórakoztató, jól olvasható űrkaland ez, végig pörgős cselekménnyel. Továbbra is tetszik, ahogy nyelvileg is fel van építve. Az űrlényeknek van saját nyelve, és a jövőbeli világ, a más élőlények új szavakat hoznak, amelyek szépen beépülnek a szövegbe.

Összefoglalva: izgalmas, kalandos űrkaland, amit szerettem és amit fogok tovább is olvasni, ha Walden írja tovább.

Idézet: 

Szabadok vagytok. Az életetek csak a tiétek, és senki másé. Tanuljatok mindenkitől, minél többet, de tudjatok nemet is mondani, ha itt az idő!

A történelem a háború áldozatainak hullahalmain mászik a mocsokból a fény felé.

Válj legyőzhetetlenné, és akkor soha többé nem kell harcolnod másokkal.

Az embernek nehéz volt a túlélés harcában felülkerekednie. Ám tízszer nehezebb az élet értelméért folytatott harcban győzni. Szörnyű ülni, és várni, hogy az életed értelme csak úgy becsöngessen az ajtódon. A bölcs emberek, az erős emberek, a harcosok… saját maguk csiholják ki az életükből az értelem lángját. A léted értelmét csak mások szolgálatában keresni: csapda. De ugyanúgy csapda az is, ha önmagad helyezed a világod középpontjába. Ezek húsevő virágok az élet kertjében.