Fülszöveg: 

Egy táncos, egy révész és egy lovag elindul a tiltott városba. Céljuk, hogy rázárják a tízezer kaput a hódítóra, aki elsőként intézett sikeres támadást a Városlánc központja ellen. Egy titokzatos lény, az Árnyak Királynője üldözi őket, akihez talán több szálon kötődnek, mint ahogy sejtik. Útjuk a sötétség mélyére vezet, ahol a legyőzhetetlen kauzalitás az úr, és minden döntés a legnagyobb árat követeli.

Szerintem: 

Kalandregényesen indult, némi ifjúsági beütéssel. Aztán valami más lett belőle. Még

nem döntöttem el, mennyire tetszett, de logikusan végig van vezetve.

Hogy értelmesebb legyek, ez egy időutazásos történet. A regény világában különböző világokat kapuk kötnek össze – aztán kiderül, hogy a kapuk más időkben is nyílnak, nem csak térben. Így aztán felmerül, hogy meg lehet-e változtatni a sorsot, vagy minden el van rendelve és az egyén nem tud kitörni a keretből. Az pedig, ahogy majd összeérnek a szálak, ahogy ugyanaz a jelenet más-más időből lejátszódik, okosan össze van rakva. Egy ponton talán sajnáltam is Seleinát, aki annyira át akarja majd írni a múltat, hogy elkerülje Gabreel halálát, de pont a tetteivel löki mindannyiukat arra az útra, amely a kiindulási ponthoz vezet. Vagyis, a regény az eleve elrendelés mellé áll, hiába próbálkoznak a szereplők.

Három főszereplőt kapunk, akik ki is töltik a regény terét. Ugyan egy-egy mellékszereplő akad benne, de alapvetően a vezető táncos Seleina, a térképész Gabreel és a harcos Corvin a főszereplők, akik mindent meghatároznak. Közös tulajdonságuk, hogy mindegyikük még nagyon fiatal, szinte kamasz. Mindenkit nagy veszteség ért, és küldetésre kell indulniuk. Seleina a kapukat kellene, hogy lezárja 100 évre a világok között, hogy a világokat elfoglaló zsarnokot, Augustus Cassát megállítsa. Gabreel a kísérője, egyben az ígéret birtokosa, ha elvégezték a kiküldetést, együtt maradhat a lánnyal, akivel addig titkos, egymásnak sem bevallott szerelmesek voltak. Corvin pedig segítséget igyekszik szerezni a világának, mert az Árnyak Királynője áttörte a kapukat, és a világuk egészét fenyegeti. Azt szerettem is a regényben, ahogy Corvin és Seleina esetében a jellemükben is aláhúzza, miért lépnek majd a megírt útra, és hogyan kerülnek önbeteljesítő jóslatok közepébe. Walden eljátszik azzal, hogy egy alapvetően jó karakter hogyan válhat a történet gonoszává, és még csak hibáztatni sem lehet érte, mert a maga szemszögéből nézve még hősies és elkerülhetetlen is, amit csinál.

Vannak benne poénok – azon még mindig jót mosolygok, bár egy ponton már valami ilyesmit vártam, amikor kiderül, mi lesz Gabreel naplóival. Mert a végére már tudtam, hogy itt minden körbeér, és ha valamit emlegetnek, az rá fog illeszkedni az idő ciklusára. Mivel az idő körkörös, itt simán létezik az, hogy ami a gyerekkorukban ősi ereklye volt, a jövőjükben majd ők maguk hozzák létre. Azért nem egy vicces könyv, leszögezem, de megenged némi könnyedséget azzal a dráma mellé, hogy miképpen jönnek létre történések és tárgyak az időben össze-vissza.

Visszatérve a szereplőkre és a konfliktusaikra, nem szívesen szedném őket jó és rossz oldalra. Inkább mindenki csak eljátssza a sors kijelölte szerepet, ami elvezet ahhoz a jövőhöz, amit el kellett érni.
Mi több, a regény direkt szórakozik azzal, hogy aki valamilyennek tűnik, egész más színt kaphat a végére. Ott van Corvin, aki tipikusan annak a fiatal karakternek indul, aki hősiesen elindul, hogy megmentse a világot, akinek drukkolni szoktunk. Ott van Cassa, aki a legyőzendő zsarnoknak látszik az első fellépésekor. Aztán a végére helyére kerül egy kocka, és teljesen más a megvilágítás. Cassa simán az egyik szereplőm is lett, bármilyen keveset szerepel. Ő egy nagyon jó ember, pozitív célokkal, és simáén elolvastam volna a sztorit az ő oldaláról is. Van benne politikai játszma, tényleges harc és egy nagy szerelem is.

A stílus ismerős lesz annak, aki már olvasott a szerzőtől. Filmszerű, pörgő, kevesebb leírással és több párbeszéddel. Jót tett neki az is, hogy egyáltalán nem írta túl a történetet. Nincsenek kitérők, altató jelenetek – érzelmes részeket is szinte csak Seleina kapott, ami aláhúzza, miért úgy tette a dolgait, ahogy. Cselekményközpontú történet, amiben még akkor is van izgalom, ha már értjük a sztorit, és tudjuk, hogy miképpen fognak összeérni az események.

Kicsit egy fantasy kalandregényre is emlékeztet, de ez azért sci-fi űrlényekkel és időkapukkal. Szórakoztató, könnyű, de nem is vágytam most mélyebb mondanivalóra, legfeljebb sajnáltam egyes szereplőket.