Fülszöveg: 

Vincent DeLuz, a Redshift Seven űrhajó kapitánya és maroknyi legénysége szinte minden munkát elvállal, ami pénzt hoz a konyhára, és megüti az etikai minimumot.
A csapat élete fenekestül felfordul, mikor útra kelnek megkeresni egy hírhedt drogbáró elveszett fiát, aki talán elsőként lépett kapcsolatba egy ősi, elfeledett civilizáció tagjaival. A srácra a szabad bolygókra szemet vető földi Koalíció is vadászik, s olyan erőt szabadítanának a világra a birtokában lévő információk segítségével, ami elhozhatja az emberi faj végóráit.
Folyamatosan tárulnak fel egy letűnt világ kapui, és ami azon túl vár rájuk, arra egyikük sem készült fel…

Szerintem: 

Nagyon kellemes sorozatnyitány, amely

felvezet nem egy rejtélyt, de közben egy jó kaland is. Abszolút fogyasztható sci-fi, amit kellemes kikapcsolódásnak találtam.

Először is, szerettem az alapkoncepciót. Van egy hajó, ami rejtélyes módon fejlettebb, mint szabadna lennie. Van egy nagyon erkölcsös kapitánya, Vincent, akinek 7 éve minden emléke elveszett és aki elveszett, jobb sorsra érdemes embereket gyűjt maga köré és vezet. Az egy jó felállás, hogy látszólag csak zsoldosok, de csak olyan ügyeket vállalnak, amelyekkel erkölcsileg ki vannak békülve, és ha olyan helyzet áll elő, a jó oldalra állnak, ha ezzel ők veszteségesek is lesznek.

A jelen kalandban egy elveszett, üldözött fiút kell hazavinniük az apjának. Csak éppen a fiú olyan kalandba keveredett, ami a világ sorsát változtathatja meg, és a csapat a segítségére siet. Mennek csatába, osonnak, idegen lényekkel kerülnek kapcsolatba. Esnek szerelembe és fogságba, meg még sorolhatnám. Miközben jó tempóban pörögnek a kalandok, vannak elég vad fordulatok is. Azt még mindig emésztem, hogyan és kiknek születik ebben a részben gyermeke. Két apa és egy anya, meg némi fajkeveredés… Ennél még csak az durvább, ahogy fogantak az ikrek.

Szerettem azt is, hogy már most több szinten építi a világot. Visszamegyünk a múltba az idegen fajjal, miközben a jelenben a politikai játszmákat kezdi el árnyalni és szélesíteni a szerző. Érdekel is, mire jut majd vele, mert nagyon komoly szövetségesi hálózat kezd kiépülni és nagyon olyan érzésem van, hogy nem kis szerencse kell ahhoz, hogy el lehessen kerülni egy hatalmas háborút. De nagyon sok minden marad nyitva – nem véletlenül zár úgy a szerző, hogy összefoglalja pár mondatban, hogy milyen rejtélyek várnak még arra, hogy a sorozat folytatásában megválaszolja őket.

A szereplők alapvetően jók és rosszak, nagyon egyszerű a regény világrendje és könnyű benne elhelyezni a figurákat. Ezt azzal tudja ellensúlyozni, hogy ad a karaktereknek fájdalmas vagy titokzatos múltat, valamint humoros helyzetekbe is keverednek, előszeretettel szólogatnak be egymásnak, és a hajón nagyon családias, vidám hangulat uralkodik – még akkor is, amikor látszólag a vesztükbe repülnek.

Érthető és világos a stílusa, a bonyolultabb részeket is át tudja úgy adni, hogy értse az ember. Mint az idegenek technológiáját, vagy a világrend mögötti ideológiát. A párbeszédek ülnek, a leírásokkal csínján bánik. Nincsenek felesleges körök és altatás.

Könnyebben olvastam, mint az Eshtar részeit, jó a tempó és szórakoztató a cselekmény, terveim szerint majd olvasom tovább is a sorozatot.