Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Mire várunk?

2019. február 15. - BBerni86

letoltes_12.jpgCím: Victoria & Albert: A royal love affair

Szerző: Daisy Goodwin & Sara Sheridan – Goodwin a Victoria sorozat mindenese, és a sorozat alapján már jelent is meg regénye Viktória királynőről. Szeretem azt a könyvet, ajánlottam is már nektek. De írt más kosztümös love story-t is, verseskötetei is vannak. A második Victoria kötethez pedig egy társszerzőt is kapott maga mellé.

Műfaj: történelmi, romantikus

Cselekmény: Victoria és jóképű hercege, Albert már házaspár. De vajon a szerelem kibírja a királyi felelősséggel járó terheket? Albert-et nehezen fogadják el az angolok, pedig a fiatalember tele van ötlettel, hogy tegye jobbá az országot. Szívesen segítene a feleségének az uralkodásban is, aki eleinte nem sok lehetőséget hagy a férjének erre, majd egyre több mindenben hallgat rá. Albert gyerekeket szeretne, Victoria még várna. Miközben a pár házaspárrá csiszolódik, a történelem sem áll meg.

Várható megjelenés: angolul 2017 novemberében kijött, nálunk? Az első rész megjelent, talán egyszer ezt is a polcra tehetjük.

Miért várós?

  • Nagyon, de nagyon szeretem a sorozatot.
  • Eddig bejött Goodwin stílusa, szerintem itt se lenne gond vele.
  • A mesék addig szoktak tartani, hogy a pár egybekel. Izgalmas, mi lett utána.
  • Történelmi, de szórakoztató sztori is.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7114623028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása