Fülszöveg:
Anna, Milena és Henrik hosszú évek óta minden nyáron együtt túrázik Észak-Svédországban. Amikor Milena azzal a javaslattal áll elő, hogy ezúttal az interneten megismert új barátját, Jacobot is vigyék magukkal, az összeszokott csapat másik két tagja vonakodva mond igent a kérésre. Mihez kezdjenek a zord hegyek között egy vadidegennel? Ráadásul az utóbbi időben hármójuk kapcsolata sem volt felhőtlen. Végül az évek során egymástól elszenvedett sérelmek és csalódások terhét cipelve szállnak fel négyen az Abisko felé induló vonatra. Alighogy kigördül a vonat a stockholmi állomásról, Jacob az eredeti útiterv helyett a Sarek nemzeti park magányos és durvább ösvényeit erőlteti rá a csapatra. Anna hamarosan rádöbben, honnan ismerős neki a férfi, és ezzel kezdetét veszi a menekülés. A túra egyszeriben rémálommá válik…
Szerintem:
Nem kell természetfeletti elem, hogy egy thriller borzongató tudjon lenni. Kvensler történetében láttam az ötletet és a lehetőséget anélkül is, hogy
sorozatgyilkost vagy misztikumot produkált volna.
Alapból jól működik a szituáció. Anna túlélt egy pokoli nyaralást, és utólag meséli el, mi történt vele. Már egy fix helyzetben vagyunk, tudjuk, hogy mi történt a szereplőkkel. De hogyan fajult el annyira a helyzet? Ez adja a történet feszültségét.
Anna a saját tempójában mesél, a rendőrök kérdései és irányai nem befolyásolják, így abszolút át lehet élni a nő szemszögét.
Több veszélyforrás van, és átélhető is lett az általuk generált veszély. A rideg táj, amely nagyon könnyen végezhet a túrázóval. Mivel én is tériszonyos vagyok, nagyon bele tudtam élni magam, ahogy Henrik reagált egy-egy meredek hegyoldalra. De küzdeni kell a kihűléssel, az éhséggel, a távolsággal.
Kifejezetten szerettem, ahogy belefér a történetbe, hogy mennyire veszélyes ez a vidék, milyen könnyű ott meghalni, miközben megvan a maga szépsége is. Mi másért túrázna az ember? Nyújt is valamit cserébe a kemény helyzetekért. Svédországban még nem jártam, de szeretnék, így nekem volt egy plusz értéke annak, hogy milyen tájleírások vannak a történetben. És Kvensler láttatóan írj meg a helyszíneket.
De, nem a természet a fő veszély. Jacob kezdettől fenyegető és titokzatos alak, és egyre inkább árnyalva van az alakja. Az olvasó várja a robbanást, mi sül ki ebből, és fejezetről fejezetre éleződik a szituáció. Hangulata van, olvastatja.
Hozzátéve azt, hogy a szerző nem érte be ennyivel, a történet végére a csavar is kap egy csavart. Lesz majd egy másik túlélő is, és Anna hirtelen megkérdőjeleződik, mint hiteles elbeszélő. Mi igazság van a történetében? Mit és miért ferdített el? Valahol izgalmas ez a plusz irány benne, ugyanakkor alá is ássa a korábban olvasottakat. El tudom képzelni, hogy sokaknak nem esik jól, hogy akiért 350 oldalon át drukkolt, hirtelen elkövetőként tekintsen rá.
Alapvetően a szereplők és a köztük levő konfliktusok kell, hogy eladják. Mindenki meg is kapja a maga színeit, egyre élesebben esnek majd egymásnak is. És talán itt is játszik az, hogy nem feltétlenül esik jól Milena szemszögéből átdolgozni azt, amit Anna oldaláról már elképzeltünk és felépítettünk magunkban. Egy pont volt is benne, ami már szerintem is sok volt, pedig én bírom utólag átértelmezni, amit addig biztosnak gondoltam – ahogy Anna apjával való kapcsolata rányomta a bélyegét a személyére és a kapcsolataira. Azt már azért belemagyarázónak érzem – és hogy-hogy most tört fel így, noha évek óta ezzel a traumával élt?
Jól mutatna filmen is, nagyon filmszerű maga a regény is. van tempója, van arány a lelki és a tényleges cselekmény között. Jó a helyszín, a négy fő egymásnak feszülése. Nekem tetszett a regény is, de tény, hogy filmen is szívesen viszontlátnám.
