Fülszöveg: 

München, ​1897. Therese Randlkofer minden erejével azon igyekszik, hogy a ragyogóan működő Dallmayr csemegeüzletet még virágzóbbá varázsolja. Legidősebb gyermeke, Hermann hosszabb időt tölt La Palmán, hogy kellő kereskedelmi tapasztalatot szerezzen, továbbá merész vállalkozásba fog: jelentős banánszállítmányt indít útjára, hogy a Dallmayr – Németországban elsőként – ezzel a különleges déli gyümölccsel bővíthesse a kínálatát a közelgő karácsonyi ünnepekre. Hermann nem csupán szakmai ismeretekkel lesz gazdagabb a szigeten, de a szerelem is rátalál egy helyi gazdag család leánya, Sonia személyében.
Miközben az üzlet forgalma minden várakozást felülmúl, bonyodalmak egész lavinája indul meg. Therese egy hosszú évek óta lappangó családi titok nyomába ered, ami egy véletlen esemény folytán Balbina tudomására jut. A lánynak döntést kell hoznia: marad-e a hőn szeretett Randlkofer-házban, vagy elhagyja a biztonságos fészket, és önálló, új életet kezd. Egy Elsáról készült botrányos portré tovább fokozza a kedélyeket, ezért a szigorú Therese a lányát Svájcba küldi tanulmányai folytatására.
Therese Randlkofer nem mindennapi módon egyensúlyoz a család és a fáradságos üzletvezetés között, nem adva fel az álmait, bármilyen akadály gördül az útjába. Amit a Dallmayr csemegeüzlet felvirágoztatása érdekében véghez visz, az maga a megvalósuló álom.

Szerintem: 

Az előző kötet egyenes folytatása,

vagyis – kell ismerni az előzményeket is! Ez nem az a sorozat, amiből kihagyhatók a részek. A rejtélyek, nyitott kérdések az előző kötetből öröklődtek.

Továbbra is lassan halad családregényt olvasunk, amely finoman szappanoperás elemekkel van tele. A családban 3 gyerek van, és egy féltestvér, akiről még csak az özvegy anya tudja, hogy a férje balkézről született leánya.
A legkisebb, Pal még annyira gyerek, hogy nincs saját szála. Legfeljebb mellékszereplőként tűnik fel, és a legfontosabb jellemzője, hogy ő a kisgyerek a családban. Így is kezelik.

Hermann folytatja a beszerző körútját, és már az óceánra is kijut. Az ő történetében az a pont jön el, amikor rátalál a nagy szerelme. Az egyik birtokon, ahol banánról tárgyal, megismerkedik a birtokos lányával, és titokban egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Vagyis, ő hozza a szerelmi szálat a történetbe. Nincs túlírva, sem túl sok érzelemmel csepegtetve. Kicsit több krónikás felsorolásnál, de messze van egy romantikus regény szentimentalizmusától és érzelmi túltengésétől.

Elsa, a házasságból született lány hozza a bulvár elemet, ami legjobban a korszellemhez köthető. A kamaszlány megismerkedik egy festő fiatalemberrel, és készül egy potré. Csak éppen fedetlen vállakkal ábrázolja a lányt, amin mai fejjel csak mosolygunk, de ez akkoriban komoly esetnek számított. Egy egész komoly szál van kiépítve arra, hogy mennyire szégyelli majd magát, amikor kiderül. Hogy a család mennyire igyekszik majd visszaszerezni a festményt, és Max bácsi hogyan tud ezzel ármánykodni.

Végül, Balbina. Nyomorultat már sajnálni is elkezdtem. Elég nagy pofon neki, amikor Hermann elmondja, hogy már csak egy barátot, fogadott húgot lát benne. Persze, megjátssza majd magát, ő még szereti a fiút. Ha ez nem lenne elég, ő az egyetlen, akinek nem esik le, hogy a halott családfő az előző részben miért adott neki egy méregdrága nyakláncot. Hiszen két variáció logikus egy csinos lánynál, aki nem ismerte az apját: a szeretője volt, vagy az eltitkolt apja. Mivel Balbina tudja, hogy nem volt szerető, csak egy verzió marad. Még olyan is célozgat neki az apaságra, aki nem ismerte a családi viszonyokat, csak a láncot látta és a lányról tudta, hogy az apja nevét sem tudja. Naiv, átverhető? Még egy példa arra, hogy a naivitás nem erény. Elsa és Balbina is megjárják vele, ha másképpen is. Mert ebben a részben Balbina a nagy családi titokra is rájön, és nagyon bele is törik.

Jól olvasható, kellemes kis limonádé, ami továbbra is jól egyensúlyoz románc és családtörténet között. Több szereplőt, színteret mozgat, és nem merül nyakig a szenvedélyes érzelmekbe. Ilyen szempontból korrekt.

Több vállalatvezetést, a Dallmayr fejlesztését most is hiányolom, de már kezdem belátni, ez inkább a szűk család, semmint a vállalkozás meséje.

Hasonlót mondhatok a történelmi korszakról is. Emlegetnek személyeket, akik a kor emberei, de ők maguk nem történelmi események szemtanúi. Az erkölcsökben, szokásokban tud leginkább megjelenni a korszak.
Igaz, a ruhákban is. Graf nagy kedvvel ecseteli a női ruhákat. Szerintem simán azokról volt a legtöbb leírás a kötetben.

Kellemes olvasmánynak elmegy, de szintlépést nem érzek benne. Tiszta folytatás, tartja a színvonalát, de olyat nem találtam benne, amivel jobb lenni, mint az előző kötet.