Csalódást kiheverős, blogos, kamaszos, szerelmes.

Emma szerelmes volt, és végre úgy érezhette, hogy a szerelmét viszonozzák is. Leon neki szinte a kezdettől több volt jó barátnál, és megvoltak már a nagy pillanataik is. Így nem is kicsit éri sokként, hogy a fiú teljesen megszakította vele a kapcsolatot, mi több, egy másik lánnyal jár. Úgy tesz, mintha nem is lett volna közöttük semmi. Emma majd belepusztul a helyzetbe, de aztán belátja, élnie kell tovább. Online kezd el párt keresni magának, és pár béka után jön valaki, aki még akár herceg is lehet. Csak éppen Leon az, akit Emma képtelen kiverni a fejéből. Elég egyetlen kis gesztus tőle, hogy Emma minden önálló lépését visszacsinálja. De mi történik, ha a lány naplójának kínos részei nyilvánosságra kerülnek?

Újabb jele annak, mennyire belefáradtam már a tipikus ifjúsági, lányos regényekbe. Seager könyve nem rossz, sok jó dolgot is tudok mondani róla. Ok, a zsánernek újat nem ad, de korrekt mű a maga műfajában. De ami nem tetszik benne, annyira idegesít, hogy elvitte az olvasás élvezetét is magával.

Kezdjük azzal, hogy a cselekmény már szinte gyerekes. Emma szerelmes, de Leon nem akar a barátja lenni. Nézzük meg, ki akar az lenni! Persze erre már Leon is észbe kap – Emma pedig kidob az ablakon minden fejlődést a fiú és a szerelem kedvéért. Ez az, ami legjobban zavart ebben a kötetben. Emma levonja a tanulságot, nagyot csalódott – Leon nagyon a lelkébe gázolt. Akkor miért nem képes továbblépni, miért ad olyan könnyen egy másik esélyt neki, amikor saját bőrén tapasztalta, milyen a fiú?

Annyira végzetesen éli meg a lány ezt a Leon szerelmet, amit nem hiszek el. Mindent felülír, már szinte beteges. Ha azt nézem, mit képes feladni érte – magát is – akkor nálam beteges is. Ok, a kamaszok érzelmei hevesebbek és szélsőségesebbek, de ez már sok a jóból. Aki ilyen vakon szeret, mint Emma, ha nem a megfelelő fiú mellett kit ki tökéletese alapanyaga a családon belüli erőszaknak. Mert meggyőzi magát, hogy a férfi majd megjavul. Hogy el kell viselnie mindent, mert szerelmes. Ez pedig nem példa senkinek, nemhogy a célközönségnek!

De messzire mentem. Itt szó sincs erőszakról, csak egy nagyon szerelmes kamaszlányról. Aki különben egy újabb szerelmi pofon után levon fontos tanulságokat, és kimond olyanokat, amikkel Seager a tinikhez szól. Olyanokat, hogy nem kell fiú a boldogsághoz, saját erőből, önálló személyként is teljesen jó lehet az élete. Az már csak az én tippem, hogy a folytatásban Leon megbocsátja a naplót, és Emma hirtelen visszavált hűséges kiskutyába.

Van humora a kötetnek, Seager stílusa is olvastatja magát. Azzal a jelenhez közelíti, hogy Emma napló helyett privát blogot ír. De nem is fontos, mibe ír. Annyira egyetemes a téma, hogy működne tollal és papirossal is a 19. századi környezetben.

Rengeteg benne az érzelem, és valahol ez is a bajom. Emma viselkedése abszolút emocionális, nekem hiányzott a ráció. Arról nem is beszélve, hogy Emma hajlamos nyavalyogni, amitől én meg hajlamos vagyok kiakadni.

Elég ez ahhoz is, hogy ne legyen szimpatikus a lány. Ha pedig nem szeretem a főszereplőt, nagy valószínűséggel a regényt sem fogom.

Kamaszként rendben van, de mai fejjel nem nekem való ez.

Seager: Randikatasztrófák - Mint ifjúsági: 70% lelkizős, szerelmes és nagyon modern női a megoldása is. Seager stílusos.

Szubjektíven: 35% jó a stílusa, de a története klisés, és nem bírtam Emma döntései nagyját.