Kalandos, mágikus, romantikus, hatalmi harcos.

Alina és Mal egyszerre lettek árvák, és egymásba kapaszkodva élték túl az árvaházat. A seregbe is egyszerre sorozták be őket, de egyre nőtt köztük a távolság. Alina szürke és félénk, átlagos lány, míg Mal jóképű, népszerű, fiatal kora ellenére a sereg valaha volt legjobb nyomkeresője. Mikor a Zónán kelnek át, és támadás éri őket, Alina és Mal sorsa megpecsételődni látszik. A lányból azonban fény tör elő – mire észbe kap, a Grisa seregek vezére, az Éjúr vizsgálja meg és a fővárosba viteti. Alina mindaz, amire rég vár az ország: egy napidéző Grisa, akinek elég ereje lehet a Zóna ellen. Az udvari intrikák közben Alina változni kezd, és erőssé válni. Amikor felismeri, kicsoda az Éjúr valójában, Mal az, aki megszökteti. Akibe megint kapaszkodhat, aki érte él már. Ám a lányban elszabadult erőt nem tépheti ki belőle, és Alina hamar a hatalmi harcokban találja magát újra, ezúttal az egyik cári herceg oldalán, újabb erősítőkkel és tervekkel az Éjúr ellen.

Leigh Bardugo annyira emlékezetes világot talált ki, hogy egyre bővül a világa is. Az alaptrilógián kívül már egy újabb sorozat is fut benne, 2019-ben dedikálás is volt szervezve Pesten az újabb kötet örömére. Magam is szeretem ezt a világot, amely ezzel a két kötettel vette a kezdetét.

A történet, mindkét részben keserédes. Megvannak a kalandok és harcok, a szereplők reménykednek és küzdenek. Helyenként áthatja az egészet a reménység, a pozitív energiák, de ebben a világban ezek az erők nem tudnak diadalt aratni. Végig úgy éreztem, mintha a szereplők törekvésein átok ülne. Ha sikerül is diadalt aratniuk, annak komoly ára lesz. Amikor boldogok, akkor is beárnyékolja az örömük valami szomorúság. Megfogott ez a kettősség, és lírainak érzem, ha emiatt soha nem is tudok szívből örülni a kötetek olvasása közben, mert alapélménye a fájdalom és a veszteség is.

A világában keverednek a mesék és a történelmi kor. Pontosabban olyan, mint egy történelmi, hatalmi harcos regény egy olyan korban, amikor a legendák valóságon alapulnak. Vannak mágikus lények benne, vannak olyan emberek, akik egyfajta varázslatra képesek. Csak itt nem boszorkány vagy varázsló a nevük, hanem grisa.

Magával ragadó az egész, hangulatos kalandok vannak, a főszereplők járjanak bár a vadonban, vagy a királyi udvarban keveredjenek intrikákba. Látványos, hiteles a mitikus lények vadászata is, az udvari törekvések és cselvetések is.

A fő karakter Alina, de mellette sok emlékezetes alak tűnik fel. Az Ostrom és viharban nagy kedvencem lett Nyikolaj herceg, aki remélem túlélte a történteket, és visszatér a 3. részre is. Valahol szomorú, hogy az egyetlen szereplő, aki egyre komolyabban ellenszenves nekem, és nagyon nem bírom a döntéseit, Alina. Ő van a fókuszban, a különleges képességű lány, akiért mindenki küzd. Mégis, rendszeresen van egy elvakult rögeszméje, ami miatt nem veszi észre, mi folyik körötte. Ő tipikusan az a karakter, aki mindenkinek jót akar, aztán mindenkinek csak nehezebbé teszi az életét. Igen, kész magát is feláldozni. Erő van benne. Megtanulta, hogy a szürke kisegérből hatalmi tényező legyen. De a naivitása sokszor katasztrófához vezet. Tele van elfojtásokkal, és rendszeresen Mal szív mellette, aki elvileg mindennél fontosabb a számára. Durva, de még az Éjúr is gyakran érthetőbb és tisztább karakter, mint Alina.

Az különben mutatja, mennyire mesélősen és olvasmányosan van megírva, hogy annak ellenére leköt és mesés a világa, hogy Alina szenvelgéseit is olvasnom kell, ami jócskán kap teret mindkét kötetben.

Van tehát egy keserédes, mesés, de fájdalmakkal teli izgalmas világ, színes karakterekkel benne, meg egy hősnővel, akit nem nagyon szívlelek. Majd kiderül, a vége milyen lesz.

Bardugo: Árnyék és csont – Ostrom és vihar – Mint YA fantasy: 85% egyszerre történelmi és mitikus világ, kalandos és karakteres.

Szubjektíven: 75% Alina döntéseit és jellemalakulását nem szeretem, de a világa jó.