Átkot megtörő, szerelmi bonyodalmas, vámpíros.

Bori élete végre jól alakul: ugyan még húzza Attila agyát, és nem írja alá a szerződést, már tudja, hogy el fogja fogadni a felkínált állást. Életében először bőven van pénze, és ház vásárlásán töri a fejét. A szerelmi élete is sínen van, Géza sok szempontból ideális a számára. Egyedül az a gond, hogy nem meri beavatni, mit csinál igazából és milyen veszélyekkel jár a szakmája. Ám arra figyel fel, hogy egyre erőteljesebb balszerencse jár a nyomában. Már nem megy a darts, csetlik-botlik. Attila nem hisz az elméletében, és különösen viselkedik. Bori csak azért is nyomozni kezd, és keresi, ki átkozhatta meg. Ahogy a balszerencse áradása nő, a rivális vámpírok fenyegetése erősödik, Bori arra is rájön, hogy Attila miért viselkedik úgy, ahogy. Így eggyel több dolog miatt főhet a feje: mit tehet egy vámpírkutató, ha megátkozta egy varázsdinasztia sarja, és a táltos főnöke megkergült egy múzsa csókjától?

Az elvárások sötét csapdája: fejben lejátszom valamit, mit akarok olvasni, aztán csalódom, ha nem azt kapom. Még, ha különben jó is a regény. Itt azt hittem, valami kalandos és mozgalmas, vámpíros kaland jön. Helyette egy magánéleti szálas, csendesebb regényt kaptam. Nem volt rossz kaland ez sem, csak mást vártam…

Most is úgy éreztem, hogy lassan indulnak be az események. Némi felvezetés nincs ellenemre, jó arra, hogy pár alapot újra felvegyen a szerző, és képbe hozza azt is, aki esetleg nem olvasta az előző részt. Van is annyi emlékeztető benne, hogy bárki be tudjon kapcsolódni, a korábbi részt olvasók pedig felidézhetnek minden korábban történt eseményt. A gond az, hogy amíg ebből a szakaszból kijutunk, és ténylegesen beindulnak a mostani események, hosszúnak tűnt.

A konfliktus most nem természetfeletti vészhelyzet, mindkét nagy kérdés Bori magánéletének a része. Az átok, ami őt sújtja, és ami ellehetetleníti lassan minden tevékenységét. Bár ez hozza be a nyomozást is, hiszen rá kell jönnie, ki rakta rá az átkot, miért és hogyan lehet megtörni. Amikor ebbe a szakaszba érünk, akkor jön be az akció, hiszen Bori nem fog a fenekén ülni, amíg valaki megmenti. Ezt valahol bírom is benne, ő egy cselekvő hősnő, aki nem szorul megmentésre, igyekszik maga intézni a dolgait.

Most kicsit a varázsló dinasztiák és médiumok világába láthatunk bele jobban, a vámpírok háttérbe kerülnek, ha egy-egy jelenetre elő is kerülnek. Ahogy korábban a történelem kapott új szemléletet általuk, most a tündérmesék néhány elemét értelmezhetjük másként. Azon jót tudtam mosolyogni, hogy nem csak Gaiman látta meg a vámpírt Hófehérkében, most Gaura is eljátszik ezzel a gondolattal. (Gaiman különben misztikusabb és sötétebb volt.)

A világépítés most is remek, és egyre jobban látjuk, hogy lehet élni egy olyan természetfeletti világban, mint amit Gaura Ágnes kitalált.

Húztam, halasztottam, de akkor a szerelmi szálról. Géza gondjait abszolút át tudtam érezni. Egy nagyon hétköznapi figura, logikus gondolkodással. Szimpatikus, kedves srác, de nem való abba az életbe, ami Borié. A lány erre még nem jött rá, és akkor a nyakába zuhan Attila gondja is, akiben a múzsa csókja elindította a szenvedélyeket. Nagyon nem szerettem, hogy ez kettejük között milyen helyzetet eredményez. Nekem tetszett az első részben, hogy csak kollégák, akik ugratják egymást, és Attilának stabil házassága van. Most viszont… Rossz vagyok attól, hogy nem tudok örülni egy Attila – Bori kettősnek?

A szerző stílusa most is olvastatja a kötetet. Van humora, erős atmoszférát teremt és sodor végig magával, még a hosszas felvezetésben is.

Vagyis, korrekt a regény, egy ponttól kifejezetten izgalmas is, csak addig el kellett jutni. Plusz, nálam nagyon ellenszenves egy Bori – Attila – Eszter háromszög.

Gaura: Átkozott balszerencse – Mint urban fantasy: 75% jól épített világ; humoros, fordulatos cselekmény; karakteres hősök.

Szubjektíven: 70% több izgalmat szerettem volna, és nagyon nem tetszett Bori szerelmi élete.