Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Rowley: Hanyatlás

Az Elfeledettek Városa 1.

2020. október 02. - BBerni86

Összeesküvős, nyomozós, mágikus.

A mesehősöknek leáldozott. A hősöknek és velük a mesebeli ellenfeleiknek el is kellett hagyni Európát, és Amerikába települtek át, igaz valójukat rejtve az emberek elől és beilleszkedve egy nagyvárosba. Saját közösségük van a városon belül, de már kevés dolog emlékeztet a korábbi énjükre. A mesék hercegnői 10_2hanyatlas.jpgelsősorban a szexiparban helyezkedtek el. A polgármesterük az Óriás, akinek Babszem Jankó a kifutófiúja. Csizmás Kandúr pedig a rendőre, aki most nehéz esetet kap. Az egykori Csipkerózsika holtan és darabokban kerül elő. Majd Goldie végzi be, az egykori kis hableány, nagyon hasonló módon. Kézhez álló lenne a Farkast, Csipkerózsika titkos barátját lecsukni, de Csizmás többet sejt a háttérben. Nyomozni kezd, Farkassal kiegészülve, és nem csak a gonoszok börtönének világába nyer betekintést, de az egész világukat behálózó összeesküvés és új gonosz nyomára is akad.

Elvetemült ötletekkel lassan Dunát lehet rekeszteni. Amióta Shrek megnyitotta az utat minden kiforgatásához, rendszeresen bukkannak fel ilyen adaptációk. Még a Disney is előszeretettel játszik ilyet az ikonikus karaktereivel.

A Hanyatlás fogja az egész mesevilágot, és beledobja egy homályos és sötét noir atmoszférába. Olyan történeteket ad a figuráknak, hogy elsőre az agyam fel se akarta fogni. Holle anyó, aki most sztriptízt bárt vezet, ahol többek között az egykori Hófehérke, Piroska és a már emlegetett hableány és Csipkerózsika is dolgozott. Ennél még rosszabb, milyen párosítások jönnek össze. Mégis, hogyan járna valaki egy Farkassal? Mert az álca miatt ok, van emberi alakja neki is, még neve is – Dick – de a mesehősök tudják, mi van az álca mögött. Ők mögé is tudnak nézni. A Farkas meg csak farkas. Állat. De rendbe, amióta elolvastam ezt a könyvet, ezen pattogok, de nem fogok megoldást találni.

Inkább azt hangsúlyozom, hogy működik a történet. A karakterek egy része emlékeztet arra, akik egykor voltak. Mások jelentősen megváltoztak. Egyszerre töltik be a saját szerepük, és amit a noir szabályú világ itt rájuk mér. Csizmás sok tekintetben nagyon tipikus noir nyomozó alkat. Magányos farkas, erős erkölcsi érzékkel, fájó szívvel. Tevékeny, de borongós karakter. Kedvelhető alak.

Farkas kivételével a többiek vázlatosabbak, és elég volt fejben tartani, ki kicsoda. Mivel itt más nevük van, noir sablon rajtuk, nehezebb megjegyezni, kik voltak. Pedig az is fontos, mert meghatározza mire képesek. A gonoszok esetében pl. kinek mekkora az ereje és milyen mágiája van. A kapcsolati hálójukra mondjuk nincs hatással, a mesében kik voltak egymásnak. Egykori ellenfelek is lehetnek nagy pajtások itt.

A nyomozás korrekt és jól összeállnak a világ különböző darabkái. A gonoszok mit kezdenek magukkal a speciális börtönükben, milyen mesterkedéseik vannak. Hogyan szocializálódtak az emberek közé a többiek. Milyen játszmák zajlanak a háttérben. A hatalmi harcokon túl ez a történet drogokról és a lények rabigába hajtásáról is szól.

Jó kérdés, ki a rejtőzködő főgonosz. Van, aki eszembe jutott róla, de majd megvárom, Rowley mit mond majd még el róla, hiszen ez sorozatnyitány.

Ami nekem mindig nehezen emészthető, és most sem éreztem indokoltnak, hogy miért kell egyes szereplőknek trágárul beszélnie. Ok, keményebb a hangulata, és a mesékhez képest ez éjsötét, de mindig kizökkentett, amikor egy megnyilatkozás vagy leírás nyersebb volt annál, amit még elvisel a fülem/szemem.

Meggyőző nyitány volt, aminek pluszt adnak a karakterei. Még akkor is, ha egyes dolgokat nagyon nem szívleltem benne. A világa tele van lehetőséggel, és ez nem mese – keményebb vonalú krimi, csak éppen mesehősökkel.

 

Rowley: Hanyatlás - Mint fantasy: 75% jól ötvözi a mesefigurákat és a noir krimit. Izgalmas, egyedi világgal.

Szubjektíven: 65% kriminek korrekt. Néha durva, milyen életre kényszerültek a mesehősök.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4516224986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása