Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Callihan: Kontroll

VIP 2.

2020. november 29. - BBerni86

Szerelembe eső, flörtölős, sebeket begyógyító.

Gabriel Scott, a szakmában mindenkinek Scottie, elsőrangú menedzser, egy pénzügyi lángész, aki sokat tett azért, hogy jó barátai, egyben az általa menedzselt banda tagjai ne csak sztárok, de gazdagok is legyenek. Most is a Kill John tagjai a számára elsők, és nagyon vigyáz arra, hogy senki ne kerüljön közel hozzá a privát szférájában. Éppen Londonba repül, amikor az első osztályon a neki lefoglalt két hely egyikén egy dögös, de nagyszájú szőkét talál. Sophie ott kapott helyet, és Gabriel képtelen máshova átültettetni a lányt. Bár elsőre az kontroll.jpgagyára megy a nagyszájú lány, az út végére már szinte vonzódik hozzá. Közben kiderül az is, hogy Sophie pont a Kill John stábjába megy felvételire. Házi nyúlra pedig nem lövünk… Sophie nyugtatóan hat rá, így a közelében tartja a lányt, de szigorúan csak barátkozni akar vele. Ami elég nehezen kivitelezhető, hiszen forr köztük a levegő.

Mivel sorozat második része, azonnal jön a kérdés: kell hozzá ismerni az első részt? Szerintem nem. Abban a zenekar egyik tagja esett szerelembe, az ő egymásra találásuk volt a téma, és annyi csak a kapcsolódás, hogy ebben a regényben mellékszereplőként vannak jelen, már házasokként és minimális szerepet kapva.

Ebben a történetben, és gondolom a sorozat többi részében is, annyira az aktuális pár van a középpontban, hogy nincs szükség előismeretre. Itt ismerkednek meg, jönnek össze és jutnak el a boldog végig. A többiek nem fontosak az ő történetükben.

Abszolút a romantikus regények zsánerét hozza ez a regény. A pár megismerkedik, bosszantják egymást, de pokolian vonzódnak. Végül engednek a kísértésnek, látják, milyen jó lenne együtt, de egy butaságon összevesznek. Egy nagy gesztussal békülés, és még nagyobb happy end. A regény tökéletesen ráhúzható erre a vázra. Itt talán annyiban más a leosztás, hogy nem az első boldog szakasz van hosszan megírva, hanem az évődés, amíg összejönnek. Konkrétan a regény nagyja arról szól, hogy mind a ketten rá vannak izgulva a másikra, de nem mernek lépni, nehogy a barátságuk lássa kárát az egyéb érzéseiknek.

Mennyire illenek össze? Igazából ezzel nem volt bajom. Gabriel olyan zárkózott, szigorú karakter, akivel együtt tudtam érezni. Van egy rész, amikor Sophie pontosan megfogalmazza azt, ami az ő jellemének kulcsa, és amit bírtam benne: a tökéletes külseje is csak egy maszk, ami mögé elrejtőzik. Kicsit talán túl van írva, hogy a szülei hogyan tették tönkre a gyerekkorát és hord máig sebeket, de ő egyben volt. Sophie sokkal egyszerűbb lélek, és bár neki is adtak egy múltbeli traumát, azt már feldolgozta, mire mi megismerjük.

A szerelmi szál. Bár a testiség túlsúlyban van, azért nem csak az van benne. Egymás egész lénye kezdi el őket vonzani, nem csak a külsőségek – bár az is nagyban számít. A szex is valahogy így van benne: hosszú az előjáték, nagyon sokáig csak képzelegnek és gerjednek egymásra, van erotika, de nem szex. Az első együttlétet követően azonban az írónő bepótolja, amit nem írt addig le. Nekem sok is volt abból, hogy mikor mennyire esnek egymásnak meg hasonlók. De ilyen a zsáner, így ebbe nem kötök bele.

Abba inkább, hogy elég mocskos a könyv nyelvezete. Tudom, ebben elég prűd vagyok, de jobban szeretek olyan regényeket olvasni, ahol se a narrátor, se a szereplők nem beszélnek mocskosan. Ez van.

Tanulságot kár keresni benne, ez egy erotikus, romantikus szórakoztató regény.

Az előző kötetnél jobban tetszett, de nem leszek VIP rajongó.

 

Callihan: Kontroll - Mint erotikus: 70% egy pár egymásra találása a fő téma, lelki zűrökkel, de kevés cselekmény.

Szubjektíven: 35% helyenként mosolyogtam rajta, de tipikus is, nem tetszett a nyelvezete se.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6716306332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása