Fülszöveg: 

Mielőtt a „texasi óriás” lett belőle, ő volt „Zac, a ropi”

Bianca Brannen tudja, hogy az idő – többnyire – minden sebet begyógyít. Beleértve azokat is, amiket a szeretteid akaratlanul ejtettek. (Csak több időre van szükség hozzá.)

Úgy hiszi, készen áll, hogy viszontlássa az amerikaifutball-liga irányítóját, amikor egy telefonhívás miatt visszasétál az életébe. A fények, a rajongók és a luxusélet előtt
aranyszívű, sovány kölyökként ismerte.

Gyerekjáték lesz kisétálni Zac Travis életéből, hisz a srác is könnyedén megtette.

Szerintem: 

Olvastam már az írónőtől olyat, aminek a cselekménye és úgy általában

mindene rosszabb volt, mint ez a történet. Mégis, nem szerettem ezt a regényt.

Az első, a cselekmény. Igazság szerint nincs vele semmi baj, ami a zsánerben kell, benne van. 10 év után újra találkozik Bianca és Zach. A férfi rossz passzban van, az egykori barát fontos támasz lesz számára. Csak éppen Bianca kamaszkori nagy fellángolása, ami soha nem múlt el igazán, Zach volt. Így a közelében lenni állandó szívzűr is.

Azt nem szoktam szeretni, amikor csak a vágy köt össze egy párt, vagy évek kihagyása után úgy folytatják, mintha csak tegnap köszöntek volna el egymástól. Itt is bele tudnék kötni, hogy Bianca 10 év után is olyan, mint egy szerelmes kamasz. Annyira nincs alapja annak, hogy kapásból mennyire oda van a férfiért, de azért itt vannak mentő dolgok mellette. Újra összebarátkoznak, rengeteget beszélgetnek, és kb. a regény utolsó nyolcada, vagy inkább csak tizede, amikor párként vannak jelen. Azért a nagyon tipikus sportregény románc befejezést megkapjuk. Bajnoki gyűrű, házasság és a végére még be is jelenti Bianca, hogy gyerekük lesz. A teljes csomag rózsaszín álomvilág.

Még csak erotika felé sincs kilengetve. Nagyon igyekeznek mindketten, hogy barátok maradjanak, és minden mást elnyomnak. Nem is lett sok intimitás benne, ha azért a nagy egymásra találás az ágyban is ért véget.

A szereplők egyszerre tipikus románc alakok, meg Zapata egyéb könyveiből is ismerősek. Van pár mellékszereplő, de a könyv teljesen egészében Bianca és Zack körül forog. Ezt különben nem szoktam szeretni, nagyon le van szűkítve a történet világa két emberre, közülük is inkább a lányra. Aki a helyes és kedves szomszéd lány típus, ahogy Zapata szokta, latin-amerikai gyökerekkel. Jó barát, hűséges, nagy a szíve, akit az ember szeretne a barátjának tudni. Zach meg a sportoló álompasi, akiről legtöbbször azt olvashattam, hogy milyen kék a szeme, és micsoda izmai vannak. Bianca, nem vagy kissé felszínes? Plusz, korábban vadult és rengeteg alkalmi kapcsolata volt, de aztán visszatér az életébe Bianca, és a szívtipró pillanatok alatt papucsállatkává változik. Igen, ezt se szeretem. Nem hiszek abban, hogy jellemet és viselkedést lehet cserélni varázsütésre.

A cselekményt is keveselltem. Untam, hogy beszélgetnek, meg Bianca magában ezerszer lepörgeti, hogy ne reménykedjen semmiben, ők csak barátok. A konfliktus is erőltetett – két ember, akik együtt akarnak lenni, de okokat találnak, miért nem szabad nekik. Mert Zach Bianca unokatestvérének a legjobb barátja? Azt még megérteném, ha a testvére exével nem akarna járni, de így? Plusz, Bianca sérelemként hordozza, ahogy 10 éve megszakadt a barátságuk. Majd érkezik egy olyan szappanoperás megoldás erre, hogy az valami hihetetlen. A féltékeny testvér kicserélte a telefonszámokat a telefonjaikban, így amikor azt hitték, egymásnak írnak, egy használaton kívüli telefonra ment minden, ők meg azt hitték, a másik nem ír vissza. De nagyon jellemző, hogy minden gond abból fakadt, hogy nem beszélték meg mi bajuk, csak gondoltak valamit, aztán évekig sérelmeket őrizgettek.

Ok, ez is a listán van. Azt se szeretem, amikor minden sokkal könnyebben elrendezhető lenne, és igazából nincs is konfliktus, csak beszélni kellene. Itt duplán is: 10 éve egymással, a jelenben meg Boogie-nak bejelenteni, hogy egymásba szerettek és megpróbálnák együtt.

Azt se szerettem, amikor alsóbb régióba vált a nyelvezet. Különben is románcos, érzelmekkel és különösebb tartam nélkül, de amikor még rondán is beszélnek…

Igen, így nézve jobban értem. Kiugróan nincs benne olyasmi, amire ugranék, hogy ezért nem tetszett, de sok kis dolog összejön, ami egy regényben zavar. Összességében meg marad egy rossz benyomás.