Fülszöveg: 

Három ​évtized telt el a nagy háború óta, amelyben a tündék, törpök és emberek hadának sikerült legyűrnie az Árnyak seregét. A szörnyű áron kivívott győzelem óta béke honol, ám Esuasneket, a tündevilág szívét veszély fenyegeti – mégpedig olyan irányból, amire senki sem gondolna.
Dorian, a gyengesége miatt kiközösített ifjú tünde az Esuasnek közelében elterülő tiltott rengetegben tölti napjait, ahol egy nap különös pengedarabra lel. Meryl, az egész világot bejárt bölcs úgy véli, hogy Dorian az Árnyak kardjának egy részére bukkant, amelynek ereje semmihez sem fogható, és amelynek már hosszú ideje nyoma veszett. A kardnak kulcsszerepe volt az Árnyak feletti győzelemben, és most ismét létfontosságú lehet a gonosz gyülekező erői elleni harcban.
A pengedarab ugyanis önálló akarattal bír, és valamiért az eddig egész életében lekicsinyelt Doriant szemelte ki céljai elérésére. Ő a kiválasztott, akinek egyesíteni kell a széttört kard részeit, ám az ifjúban egyre több kérdés merül benne az isteni eredetű varázstárgy valódi szándékaival kapcsolatban. Eközben az Árnyak szolgái folyamatosan a nyomában járnak, és egy szörnyűséges fekete sárkány és lovasa vadászik rá.
Bízhat vajon a hosszú és veszélyekkel teli útja során mellé csapódó társaiban? És bízhat önmagában, miközben a hatalom kísértése állandóan a fülében duruzsol?

Szerintem: 

Nem volt rossz, de

szerintem lehet ez még jobb is. A szerző, amit tud más zsánerben, ott még ezt a fantasy történetet nem érzem.

Az nem zavar különösebben, hogy érezni, mi minden hatott Szántó Dánielre. Leginkább a Shannara és Tolkien örökségét éreztem benne, de saját történetet talál ki, és sokkal kevésbé feltűnő az egyező elem, mint volt az első Shannara és a Gyűrűk Ura között. (Ok, az is igaz, hogy az Egy Gyűrű nekem is annyira favorit, hogy könnyen belelátom bármibe.)

A sorozat indítása ez, a szereplők egy részét ismerteti meg, és elindítja őket az úton. Hajlamos lennék azt gondolni, a borító alapján, hogy 3 darab lesz, vele 3 regény és 3 fő faj. Majd kiderül.
Most egy tündért kaptunk, aki sok pontját kipipálja a fantasy hősök elvárásainak. Rejtélyes a múltja, nagyon jó a szíve és ő a kiválasztott. Dorian is alakul még, és néha azt is éreztem vele kapcsolatban, hogy naivabb, mint ami kellene. Lehet, hogy pont ez kell a gonosz erői ellen? De az nagyon elkerülhető lett volna, hogy a Kard elferdítse a társa agyát, csak el kellett volna vennie tőle, amikor vissza akarta adni. De ő bizonyítani akarta, hogy megbízik a lányba és szereti, így nála hagyta. Eredmény: egy helyi Gollam. Azért talán még nem Gyűrűlidérc, de ki tudja.

Vannak kalandok, helyi veszélyek, de az epikus vonulat még várat magára. Vagyis, le tudott kötni, volt izgalmas része, de amitől nagy lehetne, azt még várom. Lehetőség bőven van benne – vannak még szilánkok, van egy erős gonosz, és ki tudja, mi derül még ki Dorian származásáról is.
Az meg előre is érdekel, hogy mi lesz, ha meglesznek a szilánkok. Addig több hordozó lesz, ha jól értem. De, ha egy kard lesz, azt ki forgathatja?

A világába fokozatosan vagyunk bevezetve. Ahogy Dorian útra kel, vele bővülnek az ismereteink és a környezetből is egyre többet látunk. Egy kis tünde településről ki a vadonba, más népek felé.

A fő konfliktus az epikus történeteké – a jóknak le kell győzni a gonoszt. Ezt színezik kisebb-nagyobb összecsapások, mint most a kard elrablása Dorian szerelme által. Itt is azt érzem, minél előrébb megy a cselekmény, minél több szereplő lesz, annál többet ki lehet belőle hozni.

A szerző stílusát szeretem is, könnyed és értelmes. Követhető, érthető, jól ábrázolja a helyszíneket és a szereplőit.

Vagyis, ez egyelőre egy ígéretes kezdemény, meglátjuk, mivé tudja kinőni magát!

Idézet: 

Inkább élek egy szabad, de mocskos világban, mint egy szabályokkal teli tiszta ketrecben.

Ha nem tapasztalod meg, hogy milyen gyengének lenni, honnan tudhatnád, hogy mikor vagy erős?