Fülszöveg: 

Háromezer nap egy örökkévalóság a főszerkesztői székben. Pláne, ha Magyarország legnagyobb napilapjáról, a Blikkről van szó. Murányi Marcellnél senki sem töltött több időt a Blikk élén, miközben médiabirodalmak születtek és rendültek meg, lapok jöttek létre a semmiből, és tűntek el örökre. Háromezer címlap, leleplezések, botrányok, nyertes és vesztes perek, hatalmi játszmák és politikai adok-kapok – ez mind része volt ennek a tizenkét évnek, és része ennek a könyvnek is. Kiderül belőle, hogyan lett egy hírlapkézbesítőből főszerkesztő, milyen következményekkel járt az, hogy egy miniszter lánya pénzért árulta bájait, miért hitte a balesetet okozó színész, hogy milliók üthetik a markát, hogyan akarta megvenni kilóra a Blikket a fitneszguru, miért kellett egy hónapon át a címlapon tartani a volt kormányszóvivő öngyilkosságának történetét, mire akarta megkérni főszerkesztőt a miniszterelnök…

Szerintem: 

Ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. Nem is tudom, mit vártam, de valahogy nem ezt. Talán, ha már

Blikk és a cím, valami bulvárosabbat?

Mert ahhoz képest elég száraz és tényszerű ez a kötet. Van benne egy életrajzi vonal is, de ez fogott meg kevésbé. Mikor, hol dolgozott, milyen cikkek kerültek ki Murányi kezei közül. Ráadásul az a világ, amikor annyira kisgyerek voltam, hogy engem aztán teljesen hidegen hagyott, hogy Koncz Zsuzsának rövid lett-e a haja. Így nem tudtam mire felkapni a fejem, hogy hoppá, ezt ő írta?

Különben is megvan az a feeling. Egy olyan korszak és lapkiadásának a története, amikor a Disney vasárnapi meséi érdekeltek, és nem Jimmy halála/öngyilkossága vagy Stohl dolgai. Nehéz ezt bulváros élményként felfogni, amikor ma már ősöregnek érzem ezeket a történeteket. Igaz, volt olyan is, ami nekem teljesen új volt, de az meg az a szint, amit gyalázatosnak tartok, hogy hírként kiment. Pl. amikor Fábry forgatásban kötésben kisietett a kipróbált szaunából vagy miből, a fotós meg lekapta egy szál semmiben.

De nem a leközölt botrányokat veszi sorra, ha egyet-egyet említ is. Sokkal inkább az érdekes neki belőle, hogy melyiket mennyi ideig lehetett címlapon hozni, milyen bevételt produkáltak vele, vagy éppen milyen együttműködés volt a címszereplőkkel. Mert bizony azt a tendenciát szépen bemutatja, hogy a hírességre vágyók milyen történeteket adtak volna el magukról a 15 perc hírnévért, aztán sztárként apróságokért is hogyan mentek a bíróságra becsületsértést emlegetve.

A kulisszák mögé nézés, ami érdekes is benne, meg gyakran túl száraz is. Tényszerűen vannak lapkiadási adatok, milyen egy munkanap, hogy törik a szöveget, miért és milyen képek kellenek a lapba.
Még arról is akad benne egy értekezés, hogy mi a bulvár vonzereje. Murányi ezt abban látja, hogy emberinek mutat embereket és történeteket. Olyasmik, amiben a nagyok is esendők, lekerülnek a piedesztálról. Éppen csak védőbeszéd nincs benne a paparizzik számára, ha arra ki is tér, hogy mennyit ér egy jó fotó.

Felépítve viszont jól van. Játszik a perspektívával: van a saját, személyes szintje. De megközelíti cég szinten is, hogy melyik csoporthoz tartozott a lap, mi volt külföldön és a kinti tulaj milyen hatással, miképpen folyik be a napi munkába. Mi járhat a hírességek fejében, akik kvázi eladják a dolgaikkal a lapot. Mi hoz olvasószámot, miért kell perekre járni. Megvannak a folyamatok, amelyek egy bulvárlap életét jellemzik.

A stílusa inkább tárgyilagos, mint mesélős. Már csak azért is, mert inkább ismertet, mint elmesél történeteket. Fontosak neki a tények, a számadatok és a logisztika. Azt pl. nagyon komolyan levezeti, miképpen épül fel egy Blikk lapszám. A hírességek és a hozzájuk kapcsolódó történetek azonban minimálisra vannak levéve. Ez kb. szembemegy a címmel, mert nem azokról a dolgokról szól.
De erre említeném azt a részt, amikor arról szólt, hogy miképpen kell jó címet adni. Nem hazudunk, csak eltoljuk a hangsúlyokat.

Szociális szemszögből, a bulvár működésének oldaláról érdekes volt. Viszont, vannak benne kihagyott lehetőségek. Pl. sokat emleget híres címlapokat, leközölt fotókat, de a kötetben egy sincs benne. Ejnye-bejnye.