Fülszöveg: 

Rosie Graham problémába ütközött. Pontosabban nem is egybe. Amint kilépett jól fizető munkahelyéről, hogy titkos karrierjére összpontosítson – szerződése van egy romantikus regényre –, megakad a sztorival, és egy oldalt sem tud írni. New York-i lakásának mennyezete is szó szerint a fejére omlott. Szerencsére van nála egy pótkulcs legjobb barátnőjéhez, Linához, aki épp elutazott a városból. Rosie azonban nem tudja, hogy Lina már kölcsönadta a lakást az unokatestvérének, Lucasnak.
A fiú felajánlja, hogy Rosie is maradjon a lakásban, legalább amíg nem talál valami átmeneti szállást észszerű árban. Aztán segíteni akar, hogy Rosie folytathassa az írást, és határidőre kész legyen a regénnyel. Lucas pusztán szakmai megfontolásból elviszi egy sor randira, hátha a lány ihletet kap.
Rosie-nak nincs vesztenivalója, megkezdődik a kísérlet. De Lucasnak nemsokára el kell utaznia New Yorkból – vajon elég lesz a hátralevő hat hét, hogy Rosie elkészüljön az írással? És be fogja érni azzal, hogy csak szakmai megfontolásból randizzanak Lucassal?

Szerintem: 

Armas előző, különben ehhez a történethez is kapcsolódó románcánál jobban tetszett, de

még mindig nem az én világom.

Kezdjük azzal, hogy untam a történetét. Ennél nagyobb romantikus klisét sikerült volna találni? Mert itt kettőt is egymásra pakolt a szerző. Egyrészt, Rosie és Lucas kényszerből lakótársak lesznek, mert a lánynak a lakásában levő állapotok miatt nincs hova mennie, Lucas meg eleve az unokatestvére lakásában készült meghúzni magát. A másik, hogy Rosie szerzői válságát Lucas álrandikkal akarja megoldani, amelyek nagyon hamar igaziak lesznek. Olyan nyílt egyenes vonal vezet a találkozásuktól oda, ahova majd végül eljutnak.

Igaz, legalább a konfliktusokkal játszik a szerző. Mindkét hősének ad egy nagy lelki traumát, amely kívülről nem is tűnik annyira vészesnek. Rosie nem meri elmondani az apjának, miből él meg. Nem mintha mocskos lenne, csak attól tart, a férfi nem értené meg, hogy diplomás, komoly lánya romantikus regények írására adta a fejét. Lucas meg a sebesülésével nem mer szembenézni. Kevés nyálasabb és klisésebb cselekmény lehetne benne, mint ahogy egymást erősítik és a szerelem majd szépen megold mindent. Arról nem is beszélve, hogy eleve sokkal jobb a helyzetük, mint ahogy magukban látják. Könyörgöm, Rosie már írt egy sikerregényt, és szerződése van. Nem a bizonytalanért hagyta el a szakmáját. Lucas esetében meg ott van a szeme előtt egy másik karrier. Kezdettől mindenki el van ájulva az általa készített ételektől, adja magát, hogy mire kell cserélnie a szörfdeszkát. De persze ez elnyújtott romantikus regény, hiába olyan nyilvánvaló mindenre a megoldás, a két főszereplőnek addig át kell szenvednie magát a cselekményen.

Sérelmeztem azt is, hogy nem éreztem elégnek a cselekményt. Rosie és Lucas köré van minden kihegyezve, és teljes egészében az ő románcuk van a középpontban. Ha van is mellékszereplő mellettük, megjegyzem, kevés alkalommal, akkor is az a lényeg, hogy narrálja a kapcsolatuk, a másik személyét és valamilyen irányba lökje a párost.

Rosie személye is hordozza azokat a jegyeket, amiért az előző kötet hősnőjét sem szívleltem. Magát átlagosnak, semmilyennek tartja. Tele van önbizalomhiánnyal. Túl sokat szenved és bonyolítja magának az életét. Valahogy nem fér ez össze nekem azzal, hogy mások mennyire kedvesnek, vidámnak vagy éppen helyesnek látják. Lucas meg éppen csak több a sebesülése miatt a romantikus regényes álomalaknál. Így van egy dolog, amin dolgoznia kell, és nem tökéletesen lép be Rosie életébe.
Valahogy olyan érzésem volt, hogy ezek a szereplők maguknak gyártják a problémákat. Jó helyzetben vannak, lehetőségeik vannak, és mégis meg vannak rekedve. És az, hogy egymásban lelik meg a válaszokat, szintén nem tetszett. Mi lesz, ha szakítanak? Megint szétesnek? Ok, regény, és nem lesz ilyen, de nem akarom és nem tudom rózsaszín szemüveggel nézni a regényt. Akkor túl mese. Bár az, női mese, minimális humorral.

Stílusban tipikus csajos bestseller. Érzelmekkel túlnyomott, rosszabb értelemben csajos, és minden téren túl szerelmes.

Talán nem látszik, de az előző résznél jobban szerettem. Néha volt benne egy-egy jobb villanás is, csak összességében nagyon kívül van a komfortzónámon. Nincs meg benne az a plusz, amivel meg tudna ragadni.