Fülszöveg: 
Amikor Miss Coralynn Notley édesapja odaígéri őt az első útjába akadó nemes embernek, a lány rájön, hogy vagy megszökik otthonról, vagy kénytelen lesz feleségül menni egy hitvány alakhoz.
Elkeseredésében jelentkezik házvezetőnőnek a Tanglewood birtokra, a fess Mr. Jonathan Ludlow otthonába. Amint Jonathan meglátja a lányt, rögtön felkelti az érdeklődését. Bár túlságosan fiatal és tapasztalatlan, Jonathan mégis lát benne valamit, ami egyfajta reményt ébreszt benne.
Vajon veszi-e majd a bátorságot, hogy felajánlja számára a házvezetőnői pozíciót, vagy ez katasztrófához vezethet?
Szerintem:
Ha egy-egy szóval kellene jellemeznem a regényt, az első a kellemes lenne, a második az
ízléssel. De nézzük kicsit bővebben, milyen Coralynn és Jonathan románca.
Történelmi romantikus limonádé, egyszerű és visszafogott cselekménnyel. A lány egy kényszerházasság elől menekül, a férfi csak egy házvezetőt keres. Miss Coralynn Notley úrilánynak lett nevelve, de van benne tartás, a férfi felveszi. Aztán nagyon hamar arról kezd szólni a történet, hogy Jonathan akarata ellenére beleszeret a nőbe és próbálja elérni, hogy vegye vissza a nevét és a születési társadalmi státuszát. Mert Miss Notley-nak udvarolhat, a házvezetőnőjének nem. És a lány hiába viszonozza a vonzalmat, nagyon ellenáll az ötletnek. Ez magyarázza különben a címet is.
Nagyon illedelmesek és visszafogottak a szereplők végig – de a cselekmény is. Nem a ma bestseller történelmi romantikusokat idézi, sokkal inkább Jane Austen felé kell keresgélni a hasonló tartalmakat. Van az egészben egy nosztalgikus báj, amit leginkább a Büszkeség és balítélet filmek miatt érezhetünk, mert a mai olvasó ebben a korban már nem élt.
Nekem most jól is esett, hogy ezek az emberek nem esnek egymásnak és ágyba azonnal. Hogy megpróbálja visszaadni azt a formát, ahogy akkoriban érintkeztek egymással a nemesek és a vagyonosok. Most olyan szereplőket kapunk, akik nem csak látszatra tartják be a társadalmi elvárásokat. Ők tényleg így is élnek, és ez átjön a hangulatba is.
A cselekmény mellőzi a nagy fordulatokat és kalandokat. Inkább csak kellemes, szórakoztató jeleneteket kezd el gyűjteni. Humort visz bele azzal, ahogy Cora igyekszik a házat vezetni. Kell hozzá némi rosszakaró is, de valahol kifejezetten mókás, ahogy rosszul sikerülnek a dolgai. Legyen az elsózott lekvár vagy ehetetlenül kemény sütemény. A végére ugyan kissé meg vannak pörgetve az események, de az sem diktál sokkal nagyobb tempót. És csavar sincs, nem is kell, itt éppen az a báj része, hogy alakulnak az események finoman és lassan a várt irányba.
A szereplők jellemesek, fiatalok, visszafogottak. Ha valaki innen kilóg, abból gyakran van tanulság levonva. Jonathan már csalódott egy nagyot, és nem ad második esélyt annak, akit hazugságon kap. Cora ellensúlyként kerül mellé, aki bízik az emberekben és mindig keresi a tetteik mögötti okot is. A jó szív, empátia és segítőkészség az erényei közé tartozik, és a férfit is viszi ebbe az irányba. A hibázó szereplők általa kapnak esélyt fejlődni, és mélységet a történetük kibontásával.
Maga a szöveg is kényelmes, belesüppedős. Jól hozza azt a hangulatot, amit amúgy is éreztem a regényben.
A kedvencem nem lesz, de most kifejezetten szívesen olvastam. Tudom értékelni a visszafogottságát a románcok után. Ez egyszerűen hihetőbb.
Idézet:
Amikor az ember boldog, akkor szabad. Mindegy, mit csinál, vagy hol van.
Néha előfordul, hogy az embernek jó oka van a helyzelen viselkedésre, én pedig hiszek abban, hogy a megbocsátás és a mégértés gátat szabhat a rossznak és ösztönözheti a jót.
