Mindössze ugyanabban

a világban játszódik, mint a szerző már a kiadónál megjelent kötete. A férfi főszereplők ugyanannak a titkos szervezetnek a tagjai, ismerik egymást, de a történeteiknek nincs köze egymáshoz. Ez különben időrendben később van, de annyira külön történet, hogy nem sorozatként kezelni és olvasni.

Az alaphelyzet mondhatni klisék sorából áll össze. A lány ellop valamit, a férfi ezért a nyomába ered, aztán magában a lányban leli meg az értéket. Ahogy Aiden megveszi Sarah-t, és így a tulaj – szolga viszony alakul majd mássá. De lehetne azt is írni, ahogy a múltjuk összekapcsolódik. Vagy azt, ahogy Sarah Tessa védelmében keveredik komoly bajba. Hogy ki a regény rejtélyes főgonosza, aki csak a végére fedi fel magát.
Mivel sok az ismerős panel, panaszkodni is tudnék, de itt nem keltett bennem rossz érzést. Elég mozgalmas a könyv, hogy ne zavarjon, ha egy-egy fordulat másból ismerős.

Ráadásul működik a világa, a szervezettek és Aiden törekvésével a gyógyulásához. Egy másik világ kerül a történetbe általa – ugyan a történelmi Angliában van a cselekmény, de rajta keresztül egy más világ, jobb szó híján angyali/szárnyas lények világát is megismerjük. A szervezet, a különféle lények és képességeik, ami korábban is tetszett, és ezt a kötetet is feldobja.

Szerelmi történetként még tipikusabb, a történelmi romantikusok szabályait betartva lesz a szükség kapcsolat szerelem, jön a konfliktus és a nagy gesztus. Azzal tud többet a szokásosnál, hogy vannak humoros elemek beépítve. A kedvencem különben az volt, amikor Aiden és Sarah elbeszélnek egymás mellett a végén. Aiden éppen lánykéréssel próbálkozik, Sarah meg azt hiszi, a férfi képes volt engedélyt kérni az apjától, hogy a szeretőjévé tegye.

A karakterek, amivel már több bajom volt.
Aiden – a tipikus romantikus regényhős. Jól néz ki, pénzes és nemesi címe van, nagy harcos. Épp annyi múltbéli fájdalom kínozza, hogy a szerelem majd megmenthesse és jövőt adjon neki.
Sarah – aki megnehezíti a saját életét, makacs és túl gyakran önmaga ellensége. Nekem az agyamra ment a döntéseinek a jelentős része. Ahogy egyszerre nagyon bátor – pl. Tessáért minden szívfájdalom nélkül a csapdába is besétál; ugyanakkor nagyon gyáva és önvádló is tud lenni. A gonosszal szembenéz, a szüleivel nem mer? Miközben csinos, bátor, értelmes teremtés, van önbizalma, máris kevésnek érzi magát, amikor arról van szó, hogy szerinte mlyen jövője lehet Aiden mellett. Tudom, női karakter és ő hozza a lelkizést a történetbe, de pont olyan módon, ami engem irritál. Itt is.

Hozzájuk képet mindenki más alig kap szerepet. Talán csak a főgonosz kap kicsit többet, legalábbis feltűnésben. Mert az ő indokrendszere roppant egyszerű, és így a konfliktusuk is nyílegyenes, gyorsan elvágható. Mondjam azt, hogy tipikus James Bond gonosz? Pláne, amikor már felfedi magát, és ő is megtartja a nagy beszédet, hogy mit és miért csinált.

A történelem halvány díszlet benne, nem is igazán fontos, melyik korszakban és országban játszódik. Könnyen lehetne más korszakba, országba is átvinni, csak a neveket kellene cserélni. Olyan mindegy, hogy egy Charles vagy egy Lajos a király.

A stílusa női regényes, mindkét főszereplő nagy érzelmi kálváriájával. A már emlegetett humorérzék és a mozgalmas cselekmény, ami ellensúlyozza.

Összességében a másik Hercz-regénynél jobban tetszett. Kiszámítható, ismerős, de szórakoztatóan van összerakva. Még az sem húzta le, hogy Sarah nekem időnként kifejezetten az agyamra ment.