Fülszöveg: 

Üdv itt, az elektromos lámpák és a hosszúra nyúlt árnyékok idejében! Vannak, akik a művészetek szépségét ünneplik, vannak, akik az örömöket hajszolják vadul, és persze vannak, akik démonokkal küzdenek. Éveken át béke honolt az árnyvadászvilágban, James és Lucie Herondale, Will és Tessa gyermekei idillben nőttek fel, szerető családjuk és barátaik körében, történeteket hallgatva a jó diadaláról a rossz fölött, s arról, hogy a szerelem mindent legyőz. De minden megváltozik, amikor a Blackthorn és a Carstairs család megérkezik Londonba… és velük együtt egy ismeretlen démon is.

James Herondale a nagy szerelemre vár, s úgy véli, hogy megtalálta a gyönyörű és titokzatos Grace Blackthorn személyében. Cordelia Carstairs nagyon szeretne hős lenni, megmenteni a családját a romlástól, titokban tartva a James iránti szerelmét. Ám amikor katasztrófa sújtja az árnyvadászokat, James, Cordelia és a barátaik vad kalandokba keverednek, hihetetlenül sötét erőkkel találkoznak, és kiderül számukra a hősi lét valódi, kegyetlen ára… mint ahogy a szerelemé is.

Szerintem: 

Tudtam, hogy ez lesz a bajom. Clare sorozataival így vagyok – ha

nem várom össze egy trilógia darabjait, a függő végek miatt becsavarodok. ((Megjegyzés: közben pótoltam, úgyhogy majd írom sorba a folytatások véleményezését is.)) Még, ha tudom is, hogy mi lesz a történet vége. Ez az előnye megvan annak, hogy más sorozat szereplőinek őseiről olvasunk. Komplett családfák vannak a mostani szereplőkkel, így nincs igazán rejtély.

De, a lényeg, hogy Clare visszahúz minket az Árnyvadászok világába és a viktoriánus Londonba. Meg is állapítottam, hogy teljesen mindegy, mikor játszódnak ezek a történetek. Az emberi oldal meglepően kevés bennük. Pár ruhaleírást leszámítva és bált, az egész nyugodtan lehetne más korban is. Ha a bál helyett buliba mennek, már át is hidaltuk a problémát. Itt a fantasy világ a lényeg, az meg lényegében változatlan.

Clare szokása szerint építi a szereplőit. Simán rájuk lehet mutogatni, ki kire emlékeztet. A jelenlegi Herondale-álompasi James, aki jó harcos, jó testvér, jó barát és bizony még romantikus lélek is. A benne levő sötétség, démoni örökség sem rontja meg, inkább csak izgalmasabbá teszi. Az ad bele feszültséget, elragadják-e az árnyak, vagy megtanulja őket kezelni. És persze, az ő életében is ott van nagy betűkkel a szerelem. Sok tekintetben Jace előképe.
Cordelia alakjában Emma előképét látom meg. Hasonló az ő reménytelennek hitt szerelme is a legjobb barát felé, és a harci habitusukban is látom az egyezést.
Alastair homoszexualitása, és ahogy ezt nem lehet felvállalni, Alec kezdeti története. Itt különben látszik is a korban a váltás – Alec már egy elfogadóbb kor szülötte, mégis komolyan meg kellett harcolnia az elfogadásért. Alaisternek töredék esélye sincs, hogy bármi hasonló összejön neki.
Lucie meg egy Meg Cabot-szereplőre emlékeztet, aki szintén egy szellemben találta meg az igazit és segített neki új életre kelni. Igen, a családfáknak hála tudni, hogy mi lesz az ő történetének és a végkimenetele, ha a hogyan még nincs is meg.
Vannak problémáik, olyan drámáik, amelyek miatt ez ifjúsági regény, de alapvetően fekete-fehér szereplőkkel dolgozik. Nagyon kevés olyan alakja van, akiknek van mentségük a tetteikre. Hősök vagy gonoszok – kevés kivétellel.

A történet kapott romantikus és fantasy konfliktust is. A fantasy: Tessa vérvonalából a démon felmenő James-t akarja hüvelynek megszerezni. Ezért megy az ármány, a támadások, és ez a szál vezet majd tovább is. A romantikus:. Cordelia szerelmes Jamesbe, aki csak barátot lát a lányba, viszont ő a titokzatos Grace-be habarodott bele. Írtam már, mennyire utálom a szerelmi háromszögeket. Clare-nek sikerült új szintre emelnie az utálatom: mert igazából itt nincs szerelmi háromszög. James is Cordeliába szerelmes kamaszkorától kezdve, csak Grace mágiával belenyúlt az érzéseibe. És persze, ennek az oka is ott van az első konfliktusrendszerben, ha még pontosan nincs is felfedve, hogyan. Összefügg itt minden mindennel.

Érezni, hogy akar csavarokat és meglepetéseket írni a szerző a történetbe. Sajnos, ehhez túl van írva a regény. Túl sok nyomot is hagy, és legtöbbször csak bólogattam, hogy én is erre gondoltam. Nincs igazi, ütős meglepetés. Pl. a Jamesre szórt szerelmi mágia már akkor leeshet, amikor először piszkálja a kezén a karkötőt, és megtudjuk, hogy kapta.

Igen, túlírtnak érzem. Hiába van benne Lucie és Jesse története is, hiába hozza a sok rokont és más családokat, akkor is nagyon Grace – James – Cordelia központú és sok a lapnövelő, cselekményt alig mozgató epizód benne.
Clare soha nem rövid regényeket adott ki, a novelláit is sorozatba rendezte, de akkor is túlzás ennek a sztorinak 700 oldal. 4-500 oldalban velősebb, ütősebb lehetett volna.

Clare továbbra is jó mesélő. Olvasmányos a kötet, ha sok is a kitérő benne. Szerethető, jellegzetes szereplőket teremt, ők az egyik oka, hogy olyan rajongótábora van ezeknek a köteteknek, amilyen. Ifjúsági, kalandos, és fantasy mesékbe oltottan empátiára nevel. Mivel ez viktoriánus történet, nem is szállt el annyira az LMBTQ vonal, mint amit pl. Emmáék történetében megengedett magának poligámiával meg hasonlókkal.

Vagyis, megvan még ezeknek a történeteknek a varázsa és döbbenetes, mennyi vonalon haladunk és mennyi szál van még nyitva. A másvilági Jace, Sebastian fia, az elveszett Herondale-ág, a démonhercegek szervezkedése és velük Lucifer, ennek a sorozatnak a démonos szála. Csak már azt érzem, viszi a hype az írónőt és ömleszt.
Kilyukadok megint oda, kár hogy ennyire túl van írva.

Idézet: 

– Legyőzhetetlen emberek csak a könyvekben vannak – jegyezte meg Cordelia.
– Szerintem látni fogod, hogy többnyire még ott sem azok – intette Tessa. – De egy könyvet legalább mindig kézbe vehetünk, hogy újra elolvassuk. A történetek ezernyi új kezdettel kecsegtetnek.

– Ami köztünk volt, az egy gyerekkori álom – tette hozzá Grace. – Úgy eltűnik majd, mint a hó nyáron. El fogod felejteni.
Jamesnek mintha szét akart volna repedni a feje; alig tudott levegőt venni. Mintha távolról hallotta volna a saját hangját, amikor megszólalt.
– Herondale vagyok. Mi csak egyszer szeretünk.
– Az csak mese.
– Nem tudtad, hogy minden mese igaz? – kérdezte keserűen James.