Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

SpoilerZóna

Gerritsen: A múmia

2018. október 21. - BBerni86

s3_2.jpgKrimi, sok szál, így a teljesség igénye nélkül a végeredményeket mesélem el:

  • Maura egy korábbi részben feltűnt férfiba szerelmes. Titokban tartják a kapcsolatuk, mert a férfi pap. A nő szeretné, ha elhagyná érte az egyházat. Jane az egyetlen, aki tud a kialakult helyzetről. Sajnálja barátnőjét, de nem mond semmit, csak reméli, Maura észreveszi majd, hogy a környezetében ki az, aki tényleg az igazi lehetne, és az nem a pap.
  • Barry Frost házassága szétesik, de Jane valamennyire meg tudja vigasztalni. Frost vissza is jön a munkába, és több lényeges nyomot is ő fed fel.
  • A Crispin Múzeumban három aszalt női fej, és a múmia teteme kerül elő. Az egykori dolgozók között felfigyelnek Bradley Rose nevére, akinek az apja a milliomos mecénás, Kimball Rose. A Rose család nagyon rajong a régészetért. De Bradley nem volt rendben, soha. Zaklatásért s2_2.jpgmár kamaszként is feljelentették, de az apja mindenből kivásárolta. Egy olyan intézetbe tették be, ahol gazdag szülők szociopata gyermekeit igyekeztek szocializálni. Bradley itt barátkozott össze Jimmyvel, akitől még a nevelők is tartottak. Jane meggyőződése, hogy ez a páros öl és tartósít nőket.
  • Josephine Pulcillo gyönyörű nő, és az egyiptomi részleg legígéretesebb régésze. A múmiában talált egyiptomi hieroglifák, a névtelen üzenetek nem direkt fenyegetik meg, de rájön belőlük, hogy valaki ismeri az igazi személyazonosságát. Josephine már a menekülést fontolgatja, amikor a harmadik halott az ő kocsijából kerül elő. Jane érzi, hogy neki van egy titka, és idővel ki is szedi a nőből.
  • Még kislány volt, amikor egy férfi betört hozzájuk. Az anyja végzett vele, de a rendőrséget nem hívták. Menekülniük kellett. Jimmy Otto tört be hozzájuk, és Josephine anyja tudta, hogy Bradley bosszút állna a barátjáért. Így állandóan úton voltak és váltogatták a személyiségük. A gyilkos azonban tud róla. Megerősíti mindez Jane elméletét, hogy Bradley Rose a gyilkos.
  • s4_1.jpgAmikor Josephine-t elrabolják, egy nő keresi meg a nyomozókat. Nála van a kirakós utolsó darabja. Ő elmeséli, hogy régész szakos egyetemistaként gyakornok volt egy ásatáson, melyet Kimball Rose pénzelt. Ott volt a férfi csendes, okos fia is, akivel egymásba szerettek. De ahogy a kapcsolatuk mélyült, Bradley bekattant, a nő elhagyta. De Bradley és Jimmy a nyomában voltak. Amikor Jimmy betört hozzájuk, a Bradleytől született lányát védve Medea végzett vele. Hogy hallgasson a fia tetteiről, Kimball fizetett, és azon a pénzen új életet tudtak kezdeni. Most is az a cél, hogy őt előcsalják bosszúért. Josephine nem tudja, igazából ki az apja, az anyja beadott neki egy mesét egy fiatalon meghalt francia régészről.
  • Jane kikövetkezteti, hova vitték a lányt. Vissza a kezdetekhez, az iskola melletti láphoz. Még időben érkeznek, hogy megmentsék a lányt. Bradley és Jimmy nővére ott halnak s5_1.jpgmeg.
  • Josephine a múzeum kurátora mellett békére és szerelemre lel, ő már rendben lesz. Az anyja megesketi, hogy senkinek nem mondja el, hogy igazából Josephine – születési nevén Nefertari – lőtte le a betörőt, és nem az anyja.
  • Medea vár, és meg is érkezik az újabb fenyegetés. Kimball Rose felesége elhunyt rákba, és a férfi már bosszút akar. Azon a régi estén nem Jimmy, Bradley tört be egykori szerelméhez. De mivel a felesége már akkor komolyan beteg volt, Rose nem mondhatta el neki, hogy rajongva szeretett egyetlen fia halott. Fizetett a nőnek, hogy tűnjön el, majd később a nővérének, hogy Jimmy tűnjön halottnak, míg Bradley rejtőzködik. Valójában fordítva volt. De már a nő nem él, így Kimball megölheti a fia gyilkosát. Ám Jane időben közbelép: neki leesett, hogy Jimmy volt szemben vele a lápnál, nem Bradley.
  • Medea szabadon távozhat, indul is a lányához. Végre nem kell bújkálniuk, soha többé.s1_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1414309645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása