Fülszöveg: 

Scott C. Flynn nyomozót egy brutális gyilkossághoz hívják. Az áldozat egy húszas éveiben járó nő, akit a Herman Brown Parkban találnak meg. A rendőrség megkezdi a nyomozást, ám sajnos elegendő bizonyíték hiányában nem sikerül közelebb kerülni a gyilkoshoz. Amikor feltűnik egy újabb holttest, a nyomok egy szektához vezetnek.

Caroline R. Hutchinson szélhámosként éli az életét: lop, csal, hazudik, bárkit képes átverni. Egyik éjjel nagyon rossz áldozatot választ magának, így a sorsa megpecsételődik. Úgy tűnik, csak akkor menekülhet meg, ha a rendőrökhöz fordul segítségért.

Vajon mi az összefüggés Flynn nyomozó és Caroline esete között? Mit tesz a rendőrség, amikor szembetalálja magát egy szektával? Hogyan képes egy szektavezér mindenkit irányítani és átverni maga körül?

Szerintem: 

Bár nem kerültek be egy sorozatcím alá, azért ez a kötet eléggé a Festménybe zárt lelkek előzménye. Nem csak a főszereplői egyeznek – ebben is

Scott nyomoz, és majd Caroline lesz a segítségére, de még festőnk is felbukkan egy jelenet erejéig.

A történet különben teljesen külön eset, és csak annyiban kell a folytatáshoz, hogy az ottani utalások ide vezetnek vissza. Sajnos, azt olvastam előbb, és magasabban voltak az elvárásaim, mint amit ez a kötet nyújtani tudott. Szektás történetet vártam, valami komolyabb beépülést, egy nagyobb nyomozást. Ehhez képest leginkább azon gondolkodtam, hogy tényleg csak ennyi a cselekmény?

A történet több szemszögből van elmesélve, és ez a legnagyobb vonzereje. Több oldalról lehet ugyanazt nézni, és jobban bele lehet élni magunkat a szereplők világába. Mondjuk, van olyan is, aki túl beteg ahhoz, hogy még ezzel a módszerrel is igazán érthessük. Ha csak a regény gonoszát nézem, aki ilyen módszerrel épít magának családot – azt nevezik majd szektának a többiek –, hogy fér bele az a magának szánt anya szerepkörbe, hogy az egyik fiút szexuálisan is elcsábítja? De az alap, ahogy ugyanaz sokféleképpen elemezhető és megtekinthető, nekem tetszett.

A gond az, hiába a több szál, igazából senkiében sincs izgalom. Nagyon egyszerű az egész. A szekta anya az elcsábított fiúval megöleti vagy ijeszti azokat, akik elhagynák vagy az útjába kerülnek. A rendőrség az előkerült holttestek kapcsán kerül képbe, így dolgozik majd az eseten Scott. Caroline meg balszerencséjére éppen ennek a nőnek a telefonját nyúlja le, és figyelmeztetésképpen élete szerelmét öli meg. Ez pedig teljes váltásra készteti a szélhámosnőt, és a rendőrséget kezdi el segíteni.
Ezek vannak ragozva, és mivel egy viszonylag vékony kötetbe ez sok szál, igazából nem lep meg, hogy mindegyik csak felületes tud lenni. Jobban is viselném, ha a másik könyv miatt nem várok valami komolyabb szekta-történetet. Nem is vagyok benne biztos, hogy ezt szektának kellene nevezni. Egy beteg elme droggal tartja maga mellett a szerencsétleneket, akiket azzal csábított maga mellé, hogy egymás családja lesznek.

Pedig a kötet sok szempontból hozza, amit az írónőtől megszoktam. A könnyed stílusát, lélektani elemekkel megtámogatva a szereplők történetét. A bűnügyet, ami mellett szerelmi szálakat is kever. Bár most inkább tragédiát, mert Caroline és Jack jó páros voltak, és a nő elveszti a férfit. Így utólag már értem is, miért nem csábult el a festőtől. Még friss volt a gyász az után, aki minden téren illett is hozzá.

Nem bánom, hogy visszamenőleg elolvastam ezt is, de biztosan jobban tetszett volna, ha a másik Caroline-kötet miatt nincs előképem és elvárásom a szektáról, amit nem kaptam meg.

Idézet: 

A mélyben azonban minden embernek megvan a maga keresztje, kinek kisebb, kinek nagyobb. Jack mindig azt mondta, hogy minden, ami körülvesz, csupán illúzió. Nem látunk tovább az orrunknál. Ránézünk valakire, és fogalmunk sincs, milyen mértékben rohadt belülről. Egy kedves arc mögött is rejtőzhet maga az ördög.

Azt mondják, a pillangó a lélek madara.