Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Iggulden: A spártai sólyom

2018. november 27. - BBerni86

Háborús, menekülős, ókori.

Dareiosz király már a 14 éves örökösét, Artaxerxészt kioktatta arra, ha ő meghal, első dolga legyen az öccsével végezni, mielőtt a tehetségesebb katona Kürosz támadna rá. 7 évvel később a király haldoklik, hadvezér fia siet hozzá. Kürosz döbbenten szembesül azzal, hogy apja a halálos ágyból halálra ítélte őt, majd ezt a királlyá váló a_spartai_solyom.jpgbátyja is megerősítette. A fiatalember addig hű volt, szerető testvér, de ez az árulás valamit eltör benne. Az anyja megmenti az életét, és Kürosz vidékre megy. Sereget gyűjt, köztük spártai zsoldosokat, akiket tisztel az erejükért és becsületükért. A döntő csatában Kürosz merész lépésre szánja el magát, és elbukik. A spártaiakra halál várna, de ők úgy döntenek, az ellenséges sereggel a nyomukban, át a sivatagon hazamennek és túlélik a perzsa kalandot.

Conn Iggulden történelmi regényeket ír, és olyan témákat is feldolgoz, amelyek nem a legismertebb történelmi darabkák. A Rózsák háborújának a kezdetei, vagy a mongol birodalom története. A spártai sólyom félig-meddig illeszkedik ebbe a sorba: a tízezrek meneteléséről írt már más is, de messze nem olyan ismert és feldolgozott téma, mint a görög-perzsa háborúk, vagy a pár évvel később birodalmat építő Nagy Sándor élete.

Tetszett a regényben, hogy mennyire elhelyezi a történetét és az eseményeket a történelmi kronológiai szalagon. Pontosan bemutatja, hogyan hatott a görög-perzsa háborúk a perzsa oldalra, hogyan működik a királyi udvar és öröklési rend. Ahogy azt is érzékelteti, mi történt a görög területeken. Időben, és logikailag is elhelyezi a cselekményt, amit könnyen el tudunk helyezni a 300-ak, Marathón és Xerxész hódító hadjárata után.

Úgy tanít sok mindent a történelemről, hogy közben nagyon szórakoztató is. Nekem jobban is tetszett a regény első fele, melyben az Artaxerxész – Kürosz viszony és a perzsa hatalmi játszmák játszották a főszerepet. Hiteles, történelmi hangulata van a cselekménynek és a regénynek is, amiben könnyeden beleférnek olyan epizódok, mint emléket állítani Szókratésznak, vagy közelebb hozni a spártai harcosok legendáját.

A cselekmény alapvetően kalandos, amiben folyamatos harcok kísérik a cselekményt. Iggulden jó érzékkel ír csatajeleneteket is, amelyekben képes látképet festeni az egész csatáról, de ki is emel belőle részleteket, közel hozza hozzánk a háborút is. De amitől ez igazán működni tud, hogy nem csak ezekre figyel oda. A mindennapi életben maradásért a küzdelmek, a súlyos döntések, a magánéleti szálak is gondosan fel vannak építve, ha a regény második felére, a menetelésre előtérbe is kerülnek a hadászati jellegű részek.

A karakterkezelését is szerettem. Érezni a regényből, hogy mennyire foglalkoztatja a szerzőt a gondolat, hogy mekkora lehetőség veszett oda Kürosz halálával. Szimpatikus hőssé formálta őt, akinek a helyét majd Xenophón veszi át sikeresen. Hősökről ír, de nem teszi őket piedesztálra. Emberiek tudnak mellette maradni, kétségekkel és hibákkal.

Amit nekem mondott a könyv, hogy mennyire saját végzetünk kovácsai vagyunk. Ha Dareiosz nem tör a kisebb fiára, és nem ezt hagyja örökül az idősebbnek, lehetett volna ez egy erős és egységes birodalom, háború nélkül. A történelmi tragikum, engem ez fogott meg.

Határozottan tetszett ez a regény, ha a túlzott hadászat a végére nem is az én világom.

 

Iggulden: A spártai sólyom - Mint történelmi: 80% jól felépített, akciódús, de a történelmi hangulat is működik.

Szubjektíven: 75% az eleje, a perzsa udvari intrikák tetszettek, a menekülős kevésbé.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1014396110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása