Fülszöveg: 

A ​díjak sokaságával kitüntetett filmes, Werner Herzog első regényében egy japán katona, név szerint Hiroo Onoda rendkívüli történetét beszéli el, aki a második világháború lezárulása után még huszonkilenc évig védett egy trópusi szigetet.
Herzogot 1997-ben Tokióba hívták, hogy rendezzen meg egy operát. Vendéglátói azt kérdezték tőle, kivel szeretne megismerkedni. Hiroo Onodával, felelte Herzog gondolkodás nélkül. Onoda nem értesült arról, hogy a harcok véget értek, és kitartott a szigeten. Herzog és Onoda egyből megbarátkoztak egymással, és órákon át beszélgettek a történtekről.
A Dereng a világ Onoda hosszú háborúját örökíti meg.

Szerintem: 

Ezt a történetet anekdotaként már hallottam, és arra is lenne egy tippem, hogy a Kincs, ami nincs japán katonáját is

Onoda alakja ihlette. Azért elég durva történet, hogy valaki a vége után még 30 éven át vívta a II. világháborút.

A kötet keletkezéstörténete is anekdotába illő eset, nem véletlen, hogy Herzog is ezzel nyitotta a kisregényt. Japánban rendezett, és a császár meghívta magához. Ő viszont Onodával szeretett volna találkozni, és össze is hozták vele. Beszélgettek, amiből aztán megszületett ez a regény.

Herzog nem életrajzi kötetet írt. A története fókuszában Onoda háborúja áll. Hogyan kapta meg a feladatot, hogy gerillaháborút folytasson egyetlen szigeten. Idővel hogyan kerültek mellé más katonák, akik vagy megadták magukat, vagy meghaltak. Hogyan nézte hamis hírnek a szórólapokat és egyéb anyagokat, amelyek hirdették a háború végét. Miképpen maradt életben jó 30 éven át, és mi győzte meg, hogy leteheti a fegyvert.

Két dolgot találtam kifejezetten lenyűgözőnek a kötetben: az egyik, hogy alig 100 oldal közeli, mégis 30 évet ölel fel. A lényeges epizódokat emeli ki, mégis folytonosnak éreztem. Nem csak kiragadott epizódoknak 30 évből. Meg tudja növelni az egyes epizódok jelentőségét, hogy azok egy egész korszakot, általánosan Onoda háborújának körülményeit is jellemezzék.
A másik, a hangulata. Az atmoszférája nem egyszer egy lázálmot juttatott eszembe. Nem kellett túlmagyarázni, gyakran egy-egy szóval, csak egy tőmondattal is sikerült egy egész helyzet mentális térképét megadnia.

Érdekesnek találtam azt is, hogy semmilyen irányban nincs benne ítélkezés. Ugyan a vége felé megemlíti, hogy a 30 éves magánháború alatt haltak meg a szigeten Onoda kezétől ártatlanok, és ezek a gyilkosságok vitás pontot jelentenek, de nem kezdi el ezeket kifejteni. Nem csinál belőle bűnöst.
De ezt fordítva is megteszi. Onoda fegyverletétele után hősként kezelték Japánban, a császári, győzedelmes Japán eszményének megtestesítőjét látták benne. Herzog ezt a képet sem tette sajáttá.
Nem hőst, nem bűnözőt ábrázolt, hanem egy kitartó embert, aki évtizedeken át követte a parancsot, mintha benne ragadt volna egy időkapszulában. Jellemző különben, hogy Onoda jellemének legszebb példáját nem a dzsungelben látjuk. Hanem, amikor a fiatalember, aki elmondta és el is tudta hitetni vele az igazat, egy lavinában elhunyt a jeti kutatása során, Onoda elment a végső nyughelyére, és lerótta előtte a tiszteletét. Ez az egy kép sokkal jobban jellemzi, mint ahogy a fegyverét gondozta vagy élelmet keresett a dzsungelben.

Van benne háború, kaland, bajtársiasság, túlélés. Minimalista, de nagyon hangulatos. Bár a téma távol állt tőlem, kellemes meglepetés volt a kisregény. Azzal együtt, hogy mennyire abszurd a történet, ami igaz is, jó olvasmánynak találtam.

Idézet: 

Önmagáról álmodik a háború?