Fülszöveg: 

Mialatt Angliában Jane Austen a legújabb regényét körmöli, addig Magyarországon egy balsorsú grófkisasszonyt csak a házasság menthet ki szorult helyzetéből.
Ám a kisasszony legalább olyan makrancos, mint amilyen ágrólszakadt.

A szomszéd kastély urának jobbkezét, egy fortélyos, közrendű férfit szintén csak a házasság segítheti hozzá, hogy följebb kapaszkodjon a ranglétrán.
Ám a férfi legalább olyan csapodár, mint amilyen becsvágyó.

Ők ketten talán megakadályozhatják a merényletet, amely végveszélybe sodorná az országot. Nincs visszaút: együtt kell menekülniük kémek, titkos társaságok és egyéb ármányok – no meg az esküvő fenyegetése elől.

Szerintem:

Baráth Katalin a románcok felé vette az irányt – azért, hagyott meg kalandot és

nyomoznivalót is, de ez alapvetően annak a története lett, hogy Helén és Vince miképpen találnak egymásra.

A szerelmi szál az, ami a románcokból ismerős lehet. Egy egymás számára ismeretlen páros, akiknek érdekházasságot kellene kötni. A lány így maradhatna a családi birtokon és tarthatná meg a rangját, míg a szolgasorba született, de többre érdemes Vince grófi címet kapna a lánnyal. Egyiküknek se tetszik az ötlet, de aztán találkoznak. Romantikus regénybe illően álcában, egyik sem tudja, ki a másik. Vince cselédnek hiszi a grófnőt, majd Helén nincs tisztában azzal, hogy a kiszemelt vőlegényével áll neki egy merényletet megakadályozni a leendő király védelmében. A szokott elemeket a kettejük közti, humort sem nélkülöző párbeszédek dobják fel. Két makacs, öntörvényű embert kapunk, akik nem gyengéden szeretnek.

A történet egyéb részeiben viszont akad bőven ötlet. Az egyik, a történelmi romantikus környezet. Nem simán Napóleon korában járunk. Ebben a történetben Napóleon a magyar uralkodói rendbe is beleszól. Megtörténik a Habsburg trónfosztás, új törvénykönyvet írnak francia mintára, és a másodszülött angol királyi herceget hívják meg uralkodónak. A feudális rendet elkezdik leváltani, és egyre kevesebbet számítanak a nemesi előjogok. Már a nemesek is adóznak például, jó sokan a tönk szélére is sodródnak miatta. Sok kis részlet ki van találva, amitől ez sokkal érdekesebb tud lenni, mint egy sima történelmi környezetbe ágyazott romantikus.

Érdekes a regény nyelvezete. Nem teljesen mai köznyelvi, vannak benne elemek, amivel archaikusnak hat. Ezekkel mindig úgy vagyok, hogy hangulatteremtésnek elismerem, és biztosan nagyobb munka így írni, de meg kell szokni egy ilyen szöveget olvasni. Nem egyszer kizökkentett, amikor egy-egy erőteljesebben régies kifejezésmódba vagy mondatszerkezetbe botlottam. De a kor hangulatához kétségtelenül ment.

Már emlegettem, de egy külön részt is megérdemel, hogy nem merül ki annyiban a cselekmény, hogy Vincének és Helénnek össze kell kötniük az életüket. Ágost herceg életére törnek, nem mindenki akar egy új és más Magyarországot. Van egy titkos kör, akit le kell leplezni. Így a szereplők folyton mozgásban vannak, nyomoznak, álcát öltenek és beépülnek, kalandokba keverednek. Inkább kalandos, mint krimi, de a cselekményen így is sokat árnyal. Sokkal szórakoztatóbb és jobban lekötött, mintha csak annyi lenne, hogyan szeretnek egymásba a felek.

Értékeltem azt is, hogy bár Helén és Vince vannak a középpontban, érdemben mellékszereplőkkel vannak körülvéve és vannak benne izgalmas szereplők. Az talán nem meglepő, hogy a legmarkánsabb Tóni, aki a tervek szerint saját kötetet is kap majd. De Helén szülei, Egmont, az özvegy báróné és a Vincére kattant cseléd is felsorolható többek között, akik eladják köröttük a műsort. Még az is igaz, hogy Baráth keveri a tulajdonságokat, hogy ne legyen egyértelmű jó és rossz szereplő. Gyarló, mókás alakok sora lép fel, akik különcségeikkel humort visznek a történetbe.

Tudom értékelni, ha egy történelmi romantikus több tud lenni, mint egy szimpla románc. Ez pedig az tudott lenni. Jöhet a csibész úr is.