Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Sandrel: A csodák könyve

2020. október 11. - BBerni86

Álmokat teljesítő, gyógyulásért küzdő, szülői szeretetes.

Thelma életében két fontos dolog van: az egyik a munkája. Felelősségteljes dolgozó, aki szabadidejéből is lop, hogy a cégnél rendben legyenek a dolgok. A másik a fia, Louis. Egyedülálló anyaként boldogul, és igyekszik a lehető legjobbat nyújtani a 12 éves fiúnak. Azon a szombaton a parkon mentek keresztül, Louis gördeszkázott. 10_11a_csodak_konyve.jpgMire Thelma észbe kapott, már megvolt a baj. A gyerek egy kamion elé került – életveszélyes sérülése nincs, de a fejét becsapta, és kómába esett. Thelma abban reménykedve, hogy a munka eltereli a figyelmét, még értekezletre is bemegy, de képtelen ott lenni fejben. Kirúgják. Ő perel, és a fia mellett tölti az időt. Míg meg nem találja otthon a füzetét, amibe az álmait lejegyezte a gyerek. Már csak egy hónapja maradt, hogy felébredjen, vagy lekapcsolják a gépekről. Thelma azt találja ki, elkezdi megvalósítani az álmait, hogy ezzel csalja vissza az életbe.

Kétféleképpen tudtam olvasni ezt a könyvet. Nézzük először azt az üzenetet, hogy az élet szép! Hiszen ez árad a kötetből.

Bár egy nehéz helyzetben vannak a szereplők, a gyerek az életéért küzd, mégsem az a tragédia van kiemelve. Arra koncentrálnak, hogy miért érdemes harcolni és visszatérni. A Thelma által teljesített küldetések mind azt ünneplik valamiképpen, hogy szép ez a világ és jó benne élni. Sokféle élmény, kulináris és sportkalandok, idegen városok felfedezése. Bár végig ott van mögötte a kérdés, hogy mi lesz a fiúval, de igazán megélik ezeket a pillanatokat. Ezzel is megmutatva neki, hogy ez mind rá is vár, csak ébredjen fel.

Egy-egy átkötésben Louis is megszólal, aki a kóma ellenére tudatánál van, és hallja, mi történik körötte. Valóban, tetszenek neki azok a kalandok, és egyszerre örül is, irigykedik is. De az valóban bejön, hogy ő sem adja fel, küzd azért, hogy fel tudjon ébredni.

Másrészről, ez egy nagyon női regény is, és most talán ezt éreztem meghatározóbbnak. Thelma egy anya, aki mindig a fia érdekeit tartja szem előtt. Egyedülálló anya inkább, minthogy a fiának azzal kelljen szembesülni, hogy milyen ember az apja és mit tett az anyja ellen. (Nyugi, nem nemi erőszak, csak egy idősödő Casanova, akinek mondhatni minden városban van kedvese.) Nem is létezik más neki, mint a munkája és a fia.

A regény arról is szól, hogy Thelma megint élni kezd. Kinyílik, beenged élményeket és embereket, így pedig egy sokkal boldogabb és jobb életet talál magának. Bár a kezdeti cél Louis felébresztése, nagyon hamar elkezdi magát is megtalálni. Egész más az a nő, aki az elején munkán töpreng a szombatján is, mint az, akit a végén látunk a fia szobájába rohanni.

Meghatározó az anyaság, de más területeken is kinyílik a női létezése. A szerelemben, a másokhoz való viszonyában, még a munkájában is eljut addig, hogy váltson. Hogy valami olyat csináljon, ami kielégítő és másokon segítő, nem csak pénzkereset.

Fontos kiemelni, hogy mennyire az egész könyv hangneme. Nincs súly és teher benne. A drámai tetőpontok is inkább pozitívak, nem fájdalmasok. Ha valakivel rossz történik benne, akkor is inkább azt emelik ki, hogy a szerettei hogyan tudtak segíteni, hogy továbblépjen és folytassa értelmesen, lehetőleg boldogan az életét.

Szerethetően is van megírva, érzelmesen és Thelma középpontba helyezésével. Már csak ezért is női regény, de nem csak ezért.

Nincs benne negatív karakter. Mondjuk, nem is olyan történet, hogy hiányzott volna belőle. Nagyon sok jó ember van benne, és akad mesei fordulat is. (Az azért nagyon durva, hogy Thelma életében és a fia körül hogyan kapcsolódnak össze az emberek. Annyi véletlen, hogy az már sok.)

Nagyon szép véget kapott azzal a levéllel, bírtam. Szeretném is képzelni, hogy megvalósul.

 

Sandrel: A csodák könyve - Mint női: 75% az anyaság mellett annak is a sírós-nevetős krónikája, milyen igazán élni.

Szubjektíven: 70% helyes könyv, nagyon női – valahogy érzelmileg többet vártam volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8116235484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása