Fülszöveg: 

Egy hóvihar. Egy idegen. Egy szikra. A tökéletes szerelmi történet kezdete… vagy mégsem?

A könyvesboltot vezető Megan Taylor tudja, hogy az élet néha igencsak zűrös és bonyolult. A fiatalon özveggyé lett nő számára az elmúlt néhány év kétséget sem hagyott efelől. A festői Yorkba költözött, hogy új életet kezdjen, de csak még inkább elzárkózott a világ elől.
Úgy tűnik azonban, a díjnyertes író, Xander Stone megadja számára a kezdő lökést. Szó szerint. Egy élelmiszerboltban ugyanis egyenesen a bokájára tolja a bevásárlókocsiját, majd később nem átallja Megan könyves ízlését kritizálni. A nő szívesen helyretenné ezt az arrogáns, gőgös – és őrülten szexi – idegent, ám kiderül, épp az ő könyvesboltjában tartja majd az új könyve bemutatóját még karácsony előtt.
Megan már épp előmerészkedne a csigaházából, hogy ismét megtanulja élvezni az életet, amikor kiderül: az újbóli szerelembe esés nem egészen úgy alakul, mint a könyvek lapjain.

Szerintem: 

Díjazni kellene, amikor

egy szerző gúnyosan összeszedi a romantikus regények cselekményének leggyakoribb elemeit, gúnyos hangsúllyal – aztán ugyanezeket felhasználva írja meg a saját történetét? Nekem nem ment. Azt is mondhatnám, a regény megkedvelése sem ment.

Az egyik oka a fenti – ha már Burton az egyik szereplője szájába adja elítélően, hogy milyenek ezek a történetek, várnám, hogy ő maga valami mást alkot. Ehhez képest minden elem itt van, legfeljebb az oldalszámokkal csúszott kicsit – nem a felénél, hanem a 2/3-ánál kerülnek intim kapcsolatba a főszereplői. De minden más stimmel.

A másik, hogy valami kimaradt a regényből. Az hamar kiderül, hogy szenvedélyes történetre esély sincs. Egyedül akkor van láng, valami erőteljesebb érzelem, amikor a szereplők egymásba botlanak az üzletben és a pillanat hevében kiabálnak egymással. Különben lassú, megfontolt – mondjam azt, unalmas – mindenki. Főleg Megan, de Xander sem sokkal jobb. De még csak nem is aranyos a sztori, ami pótolhatta volna a szereplők közti kémiát. Ez az a fajta romantikus komédia, amin nevetés helyett fanyalgok. Hiába a cuki kutya.

A cselekményt is semmilyennek érzem. Megan szervez egy könyvbemutatót, amin Xander reklámozza az új könyvét. A kötet fele meg arról szól, hogy a baráti kör kérdezgeti, történt-e valami köztük, meg biztatják a nőt, hogy lépjen tovább a gyászon. Mert Megan özvegy és bizony orrvérzésig lehet olvasni, ahogy még mindig nem képes túllépni Joe elvesztésén. Különben Xander meg az anyját gyászolja, és ő meg egy váláson van túl. Egyik főszereplő sem éppen az a tipikus romantikus regényhős, már újrakezdők és bőven cipelnek magukkal fájdalmat. Talán ebben van az egyik legszánalmasabb lánykérés is, amihez valaha szerencsém volt. ’Nem akarsz megint házasságban élni?’ Komolyan, sikerszerzőként ennél jobbra nem tellett?

A szereplők jószándékúak, igazából semmi baj velük azon túl, hogy annyira semmilyenek. Kedvesek, sérültek, újra reményre lelők. Nem szívesen írom, de sótlanok. Még csak egy rendes konfliktus sincs a könyvben, mindenki nagyon önfeláldozó és olyan nagyon szeretik egymást. Itt simán belefér, hogy Megan anyja nem fogadja el élete szerelmének összeköltözési ajánlatát – aki különben a saját elvált férje, Megan apja. Mert Megan annyira gyászol, és mellette akar maradni. Túl idilli nekem.

Könyves könyvként azért egy fokkal többre tartom, rengeteget beszélgetnek irodalomról. A Megrögzött Romantikusok Könyvklubjában is, de Megan és Xander is gyakran beszélnek írásról, zsánerekről, könyvkiadásról. Megan szájába adja a szerző, miért lehetnek népszerűek a történelmi romantikus regények. Az a kérdés meg engem is érdekelne, hogy mi adja a könyveladások nagyobb részét: a krimik vagy a románcok tartják meg fent a könyvkiadást?

Csak éppen ez egy karácsonyi, romantikus történet kellene legyen, amin mosolyogni akartam, meg vidámságot kapni. Az meg nincs. A sok gyásszal meg semmilyen romantikával inkább bosszantott – illetve altatott, ha ez a kettő lehetséges együtt.

Idézet: 

…az a helyzet a mentett állatokkal, hogy igazából ők mentik meg az embereket.