Fülszöveg: 

Renáta a nyüzsgő Budapestről egy nyugodtabb élet reményében költözik Szekszárdra. Egy szokatlanul meleg, októberi napon veszi birtokba a buja kertben megbúvó új házát, és lelkesen veti bele magát a lakberendezésbe, a kertészkedésbe, illetve a várossal meg a lakóival való ismerkedésbe.
A rangos Rozémustrán összebarátkozik a legjobb rozénak járó díjat elnyerő borásszal is, ám amikor másnap reggel pincelátogatásra érkezik hozzá, holtan találja a férfit. A rendőrség szerint egyértelműen baleset történt: a borász óvatlan volt, ezért mustgázmérgezést kapott.

Renáta azonban biztos benne, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett, ezért maga áll neki kinyomozni, ki lehetett a tettes.

Szerintem: 

Van még hova fejlődni, de első regénynek és

könnyed kriminek kellemes olvasmány volt. Sok mindent meg tudok bocsátani azért, mert elkapott a hangulata.

Van benne egy olyan könnyedség és életvidámság, ami magával tudott sodorni. Egyszerűen csak jó volt egy olyan hősnő világképébe esni, aki ennyire pozitív, akinek szerencsésen alakulnak a dolgai és aki ennyire elégedett tud lenni az életével. És az a nyugalom. Renáta egy ponton fejtegeti is, hogy neki sok volt a város és vidékre költözik a nyugalomért. A krimis szálat leszámítva meg is kapja a vidéki idilljét, és a saját munka – rohanás – stressz világomból ki tudott szakítani a regény.

Még akkor is, ha Renáta hétköznapjai és nem krimis tevékenységeire illik a sok a jóból kifejezés. Ez az a típusú regény, ami ha film lenne, már ivós játékot is találnék ki rá. Mikor lennénk előbb részegek? Ha akkor innánk, amikor Renáta küzd a takarítással? Vagy éppen kertészkedne? Esetleg, amikor ciklikusan dolgozni próbál fordításokon? Simán benne van bármelyikben, hogy elázzunk. Van egy annyira hétköznapi, mondhatni unalmas és ismétlődő eseménysor a történetben, amiből a kevesebb több lett volna.

A krimi nálam a futottak még kategória. Nyilván Renáta teljesen zöldfülű, és úgy is áll neki a nyomozásnak. Kérdezget, elméleteket gyárt és nagyon hisz a megérzéseinek, sokkal jobban, mint a tényeknek. Komolyan nem is tudtam venni, de ez az a zsáner, ahol nem is kellett. Könnyed krimi, amiben tökéletesen működik, hogy a barátnők shopping közben konspirálnak és felváltva gyanakodnak a mellékszereplőkre.

Erről jut eszembe, még valami, amit szerettem benne. A Renáta – Ildi barátságot. Pillanatok alatt hangolódnak össze, és végre egy olyan csajos könyv, ami nem attól lesz női, hogy egy férfi után epekednek vagy modern románcba kezdenek. Ők öltözködnek, együtt futnak, nyomozgatnak és nem együtt pasiznak.
Vagyis – nincs romantikus szál! Ezzel nekem üdítő is, és jobban is tetszett így. Ok, András és Ildi közös múltját csak fel kellett hozni a végére, de romantikus jelenetük nincs.

Olvasni meg könnyű. Ugyanolyan könnyed, mint a cselekménye. Gyorsan ehetők a fejezetei, éppen annyira túljátszott, hogy még szórakoztató legyen.

Végül, nekem bejött a sorozat címe, mert már az is van neki. Szekszárdi vörös – egyszerre utalás a borra, meg a hősnőre is, akinek egyik jellegzetessége a vörös hajkoronája és a nyitányban szekszárdi lakos lesz.

Vagyis, krimiként van hova fejlődni, és a sok takarítástól egészen megundorodtam a portörlő rongytól, de vannak érdemei a történetnek, és szívesen olvastam.