Szenvedélyes, házasságot megélő, művésszé váló.

A német apától, mexikói anyától származó Frida Kahlo szenvedélyesen élte az életét, imádva a színeket, a nyüzsgést. Orvosnak készült, míg egy közlekedési baleset szét nem zúzta az álmait. Hónapokra ágyba kényszerült, amikor csak a festés jelentett neki vigaszt. A szerelme szakított vele, és Európába ment. A felépülő Frida még csak tervezi a továbbiakat, amikor egy estélyen megismerkedik Diego Riverával. Az ünnepelt festőt és nőfalót több szempontból lenyűgözi a nő: merészen vállalja Mexikói gyökereit, vonzó és viszonozza Diego érzelmeit. A férfi válását követően összeházasodnak, és Frida igyekszik a nagy festő méltó felesége lenni, aki olyan otthont teremt, hogy Diego dolgozhasson. Közben maga is egyre komolyabban fest, amit a férfi támogat is. Azonban eljön az a pont, amikor szembe kell nézniük mindazzal, ami ellöki őket egymástól: az egészségügyi helyzetük, a karrierjük és Diego csalfasága.

A Kossuth Kiadótól az egyik kedvenc szerzői sorozatom a XX. század erős asszonyait bemutató kiadványok. Coco Chanel, Alma Mahler után most Frida Kahlóval ismerkedtem meg a révén alaposabban. (Bernard jegyi az Alma Mahler történetet is, de Fridát jobban sikerült eltalálnia, sokkal hangulatosabb lett ez a regénye.)

Ez egy regényes életrajz – a szerző alapvetően igyekezett a tényekhez tartani magát, de a regényesség érdekében nem félt eltérni sem a történelemtől. Fel is csigázott kissé, hogy mennyi a fantázia és mennyi a valós adat benne. Ami leginkább érdekelne, Kahlo és Trockij viszonya. Valahogy nem tudom elképzelni a kommunista gondolkodót, mint a legnagyobb mexikói festőnő szeretőjét.

Ami viszont maradéktalanul megvan, és húzott előre a regényben Kahlo törhetetlen és szenvedélyes természete. Annyira imádott élni, annyira mert szeretni, de akár szenvedni is. Mély érzésekkel, küzdelmekkel haladt át az életen, és ő olyan embernek tűnt ennyi alapján nekem, mint akinek nem kell megbánnia a döntéseit a halálos ágyán. Inspiráló, ahogy az élet sorra osztja neki a pofonokat, és ő egyszerűen nem hajlandó megtörni. Túlélt betegséget, balesetet, megcsalást, lenézést és mindent, ami szembejött. Győzött minden felett.

A kötet egyaránt foglalkozik a művészetével és a házasságával. Kahlo festészete nem áll közel a szívemhez, sőt. De tagadhatatlan, milyen hatása volt a világra és mennyit tett Mexikóért. Nem művészettörténeti a kötet, de benne vannak felismerhetően híres alkotásai. Még én is ráismertem többre a leírás alapján. Itt azon van a hangsúly, az élete hogyan kapcsolódott össze a munkáival. Milyen érzelmeket festett meg, miért annyira személyesek az önarcképei. Ez bővül azzal, hogy a mexikói művészeti elemek, a népművészet hogyan kap majd szerepet nála. Botticelli stílusában is jól festett – de nem azért lett Kahlo az, aki.

Mexikó különben is fontos a történetben. Nem úgy történelmi, mint egy klasszikus történelmi regény, de ott van benne a kor szellemisége, az emberek közérzete, némi politika és a kommunizmus is. Mexikó nagyon nem olyan ország, ami után érdeklődnék, de e kötet után egy fokkal közelebb éreztem magamhoz, mintha többet értenék belőle, mint előtte.

De vissza a művészethez! Kahlo férje, Rivera kora nagy mexikói festője. Szenvedélyes ember volt, aki még nagyobb kanállal falta az életet és a nőket, mint a felesége. (Ez megint olyasmi, ami nem tudom, mennyire igaz. Itt Kahlo biszex.) A kettejük kapcsolata egyszerre szól érzelmekről és művészetről. Ahogy szükségük van egymásra, kötődnek, még akkor is, amikor a kapcsolatuk már inkább nyitott házasság. Emberien mély, ahogy ennek a két erős embernek az egyszerre éltető és sebző kapcsolatába belemélyedünk. (Talán a végére már sok is.)

Mi kellene még? Vannak erős és szenvedélyes hősök, nagy érzelmek és művészet, történet és egy nem megszokott helyszín. Lekötött, gondolkoztatott és éreztetett. Tetszett.

Bernard: Frida Kahlo és az élet színei – Mint női: 85% egy erős nő és egy nagy szerelem története, érzésekkel és belülről megfogva.

Szubjektíven: 75% az eleje nagyon elkapott: a kor, a hősnő, a története. A végére sok lett.